1995. III.évfolyam 4.szám

IPARÁGI
TÜKÖR

Szegedi egyenleg

Szép eredményekről számolhatott be az ország egyik legnagyobb húsipari cége, a Pick Szeged Rt. május 11-i évi rendes közgyűlésén Bihari Vilmos vezérigazgató.

Az elmúlt évben a társaság 17,5 milliárd forintos (ez 35 százalékos növekedést jelent) árbevétel mellett 1,4 milliárd forintos adózás előtti (27 százalékkal nagyobb) eredményt ért el, amely a 100 százalékos adókedvezmény miatt egyben adózás utáni eredmény is.

A Pick tavaly tovább erősítette hazai pozícióját a szárazáru-gyártás piacán azzal, hogy a pályázati úton megnyert Herz Szalámigyár Rt-t is megvette, amellyel nagy lépést tett előre az exportpiacon való még hatékonyabb megjelenésre. A két nemzetközi hírű szalámimárka összefogásával és a Herz-termékek minőségének javításával tovább öregbítik a magyar szalámi hírnevét. A Herz-üzem megvásárlása egyben alaptőke-emelést is jelentett a cégnek. A Herz vételár és a működtetés finanszírozására 1994. júniusában 387 ezer darab új Pick részvényt bocsátottak ki 6200 forint vételáron, amelyek természetesen gyorsan elkeltek a tőzsdén. Ugyancsak az elmúlt évben vette meg a Pick Szeged Rt. a Szegedi ÉLIKER Rt. részvényeinek többségét. Ezzel Szeged város élelmiszer- kiskereskedelmének mintegy 30 százalékát ellenőrző cég tulajdonlásához jutottak. E bolthálózat eredményesen működtethető és - kell-e mondani - a Pick termékeket is forgalmazzák.

- A tavaly 125. éves Pick - 1869-ben alapította Pick Márk terménykereskedő - jelentős fejlesztéseket is végrehajtott. A központi telephelyen megteremtették a kétműszakos vágás feltételeit, amit az alapanyag hiánya miatt nem tudtak folyamatosan kihasználni. A beruházások közül meg kell említeni a marha exportdaraboló üzem létesítését, az europ minősítési rendszer bevezetését, a csomagolás korszerűsítését, a gyorselőhűtő modernizálását. Üzlethálózatukat két budapesti és egy szegedi áruházzal bővítették. Idén pedig remény van az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszerbe való bekapcsolódásba, s várható az auditálás.

- A cég tavaly 442 ezer darab sertést és 10 ezer darab szarvasmarhát dolgozott fel. Az ország állatállománya jelentősen lecsökkent, így a belpiacon időnként öldöklő küzdelem folyt az alapanyagért. A cég helyzetén csak az könnyített, hogy stabil, szerződéses viszonyban álló termelőkkel szoros a kapcsolatuk, ám ennek ellenére nekik is meg kellett emelni a felvásárlási árat. A sertések minősítésére ugyan bevezették az europ rendszert, de az élőállat-hiányos időszakban nem tudtak érvényt szerezni a minőségi követelmények elismertetésének.

- Az idei terveket ugyancsak befolyásolja a hazai állatállomány helyzete. szarvasmarhánál hosszabb idő szükséges az állomány felfuttatására, így idén is a tavalyi mennyiséget, azaz 10 ezer darabot terveznek vágni. A sertésnél viszont - köszönhetően a magas felvásárlási áraknak - év végére már felfutás várható, így a Pick tovább építi termelői körét. Sertésből az idén 500 ezer darabot vágnak és dolgoznak fel, ám az a céljuk, hogy 600 ezer darab sertés álljon rendelkezésre a saját partneri körből. A belpiacon egyébként hentesáru-értékesítésben növekedést prognosztizálnak, s amennyiben csökken a magas felvásárlási ár, úgy a húsipari termékek piaca is élénkebb lesz. E termékeknek ígéretes az exportpiacuk is, így a szomszédos országokban, s a kibővült Európai Unióban is. A Picknek jelentős partnere Ausztria és Svédország.

- A Pick a tavalyihoz hasonlóan idén is folytatja a fejlesztést-beruházást. Kiemelt fejlesztésekre 430 millió forintot fordítanak, a felújításokra és értéknövelő beruházásokra 110 millió forintot költenek, míg a szintentartó és eszközpótló fejlesztések 100 millió forintot tesznek ki, ami összességében 640 millió forintot tesz ki.

H.Gy.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre