HÚSOS 2013. XXXI. évfolyam 4.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Szakszervezeti integráció

Golhovics Gábor, a HDSZ alelnöke, a Pick szegedi alapszervezetének vezetője ismertette a három konföderáció egyesülésének előkészítéséről a kongresszus részvevőit. Golhovics kolléga szerint ellentétes álláspontok alakultak ki a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Autonómok és a Szakszervezetek Egyeztetési Fórumának összeolvadásával kapcsolatban, de mindenkinek igaza van, mivel a jövő az egységesedés felé viszi a munkavállalói érdekvédelmet. – Régóta beszélünk az integráció szükségességéről, de a konkrét tennivalók sora még nem alakult ki, egyesek szerint „a gombokat már válogatjuk, de kabát még nincs” - mondta. Lényegében még hiányosak az elképzelések, hogy a kollektív szerződések, a bértárgyalások és más feladatok tekintetében milyen legyen a munkamegosztás az országos központ, az ágazatok, területek és az alapszervezetek között. Nincs álláspont az erőforrások elosztásáról sem.

Balogh Béla, az Ipari-Energetikai Szakszervezetek Szövetségének elnöke, a Vasas Szövetség elnöke az iparos fúzió eddig fejleményeiről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a Vasas szakszervezet életképes, 30 ezer taggal és 230 munkahelyi szervezettel rendelkezik. Az ipari szakszervezetek fúzióját akkor támogatja a tagság, ha plusz hozadéka lesz. Az érdekvédelemhez minden szinten profi tudás és pénz kell. Az ipar területén alig van állami cég, de a privát szférában is nehéz az érdekvédők dolga. A fúzió kényszer, mert csak szélesebb összefogással lehet hatékonyabbá tenni az iparban a munkavállalók védelmét. Azt kérte a kongresszus tagjaitól, hogy elviekben erősítsék meg a HDSZ csatlakozási szándékát, tekintettel arra is, hogy a húsosok képviselői aktívan részt vesznek a fúzió előkészítésében.