HÚSOS 2013. XXXI. évfolyam 2.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Sarokdobás

Önkormányzatosítás

A hazai húsipar érdekes fejleménye, hogy három jelentős, nagy hagyományú húsüzem - Pápán, Kaposváron és Gyulán - a helyi önkormányzat tulajdonába került. A tulajdonlás módja és mértéke ugyan helyileg eltér, de senki sem vitatja, hogy a három cég sorsa mostantól nem választható el a szóban forgó városi önkormányzatok és tisztségviselőik akaratától. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a tulajdonjogok átvételéhez a forrásokat a központi költségvetés biztosította az adófizetők pénzéből. Emiatt egyesek inkább államosításról beszélnek, de az önkormányzatosítás fogalma egyelőre jobban illik a tranzakciók megnevezésére.

Óvatosság, visszafogottság, némi bizonytalanság érzékelhető a három város vezetőinek a nyilatkozataiból. Ami érthető, hiszen nem kis teher és felelősség szakadt a nyakukba. A helyi kommunális cégek irányításán edződött városvezetők a versenyszféra területén, éles piaci helyzetben teszik meg éppen az első lépéseiket. Kérdések özöne merül fel az adott városok fórumain és az érintett kollégák körében is. Nézzünk néhányat ezek közül.

- Átmeneti vagy tartós lesz a húsüzemek önkormányzati birtoklása? Az önkormányzatosítás megáll a három üzemnél vagy újabb cégeknek dob hasonló módon mentőkötelet a kormányzat? Milyen együttműködés lesz a három város és a szaktárca között a cégek működtetésében? Hogyan biztosítják a társaságok folyamatos tőkeellátását? Milyen versenypiaci, hatósági szempontok merülnek fel az önkormányzati húsüzemek és a magáncégek, illetve a húspiaci szereplők között?

Természetesen a munkavállalók szempontjából sem közömbös a dolgok alakulása. -Példának okáért Pápán, Kaposváron és Gyulán meddig terveznek a városatyák: a jövő évi önkormányzati választásokig vagy azon túl is? Vajon malacperselynek vagy házi kedvencnek tekintik-e a cégeket? Milyen szempontok érvényesülnek a foglalkoztatásban, lehet-e közmunkásokat alkalmazni? Milyen opciókkal lehet tárgyalni a bérekről és a kollektív szerződésről? Mit tegyen a szakszervezet, ha a tulajdonos önkormányzat megköti a munkáltató cégvezetés kezét? Különös tekintettel arra, hogy a három városban élő húsos kollégák nem csak alkalmazottai lesznek a cégüknek, hanem városi polgárként a tulajdonosai is. Szavazataikkal direkt módon is befolyásolhatják, hogy ki lesz a polgármester, kik lesznek a városatyák.

-halogyi