HÚSOS 2013. XXXI. évfolyam 2.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Könyv a Húskombinát bukásáról

A Húsos információja szerint a Gyulai Húskombinát tündökléséről és bukásáról, a kezdetekről és a végről könyvet ír Dr. Árpási Zoltán, aki a város lakójaként, hosszabb időn át pedig a Békés megyei Hírlap főszerkesztőjeként kísérte figyelemmel a húsüzem sorsának alakulását. Megkérdeztük az eredetileg agrárvégzettségű, ma már nyugdíjas kollégát, hogy mi motiválta a kötet megírására?

- A rendszerváltás óta több meghatározó cég tönkrement Gyulán. A Tejporgyár, a Kötöttárugyár, a Harisnyagyár, a Bútorgyár, a Relégyár, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. A Húskombinát azonban tartotta magát, bár már hosszú ideje különféle hírek keringtek az üzemről, olyanok is, amelyek azt sejtették, hogy előbb-utóbb a többi gyulai vállalat sorsára jut. Tavalyi agóniáját és a felszámolás elrendelését látva sokan megnyíltak. Számomra ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy ez a történet más, mint a korábban bezárt gyulai cégeké, hiszen nem amiatt bukott el, mert nem bírta a versenyt, s nem azért, mert piacszerzési céllal vásárolták meg a tulajdonosok. Nos, ekkor határoztam el, hogy megpróbálom kideríteni, hogyan tették tönkre a Húskombinátot.

- Úgy látja, hogy tudatosan tönkre tették?

- Ilyet nem állítok, és nem is állíthatok. Inkább azt mondom, hogy nem kellő hozzáértéssel irányították, s nem a legalkalmasabb embereket ültették a vezető pozíciókba.

- Egyetlen tulajdonosnak sem lehet érdeke, hogy a kezében lévő értéket hagyja szétesni.

- Valóban, de más a hit, és egészen más a szakmai alázat. Ha előbbi felülírja az utóbbit, akkor baj van. Úgy látom, itt ez történt.

- Hogyan fogadták az érintettek, hogy tényfeltáró könyvet ír a Húskombinát bukásáról?

- Örömmel. Mindenki részéről segítőkészséget tapasztaltam. Volt aki azt mondta: végre. Mások buzdítottak: nyúljak minél mélyebbre, mert sok fura dolog történt a Húskombinátban.

- És mélyre nyúltál?

- Azt hiszem igen, de nem eléggé. Az emberek sok mindenről beszélnek Gyulán, ezeket feljegyeztem, de a könyvembe nem építettem be. Csak arról írtam, arról írhatok, ami bizonyítható. Az is épp elég.

- Kiket kérdeztél, kik segítettek a könyv elkészítésében.

- Alapvetően dokumentumokból, régi újságcikkekből dolgoztam. Ezek mindenki számára hozzáférhetők, s ezek alapján elég jól összerakható a Húskombinát bukásának története. Ez azonban kevés lett volna a lényeg kihámozásához, ezért megkerestem a vállalat több volt vezetőjét, beszéltem a szakszervezet helyi elnökével, a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének vezetőjével, jelenlegi és régi dolgozókkal, köztük a vágóvonal művezetőjével, aki hentes- és mészáros mester, most vállalkozóként hizlal, húsboltot működtet és kis vágóhidat épít, így mindkét szemszögből meg tudja ítélni a sertéstartók és a húsipar helyzetét. Átnéztem a Húsosban megjelent anyagokat is.

- Mikor jelenik meg a könyv és hogyan lehet hozzáférni?

- Június elején, s Gyulán a városi könyvtárban mutatják be. A téma jellege miatt a városban lehet hozzájutni, de közvetlenül tőlem is megrendelhető a kötet a gyulaiarpasi(kukac)gmail.com e-mailen.