Nagy kérdés ma a fúzió

Beszélgetés Balogh Bélával, a Vasasszövetség elnökével

A magyarországi szakszervezetek megújításának motorja lehet a három nagy európai szakszervezeti szövetség fúziója, az Európai Ipari Szakszervezet (EIWF-Industri-ALL) megalakítása – nyilatkozta lapunknak a Vasasszakszervezet elnöke. A május közepén alakult, 22 munkavállaló érdekeit képviselő, 197 szervezet nyolcmillió tagját tömörítő új szerveződést az Európai, Bányaipari, Vegyipari, Energiaipari Szakszervezet (EMCEF), az Európai Fémmunkások Szakszervezete (EMF) és az Európai Textil- és Ruházati Szakszervezet hozta létre. Balogh Bélát, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy látja a szakszervezetek helyzetét, az országos szintű érdekvédelem elsorvadása milyen kihívásokat jelent az ágazati szakszervezetek számára.

– A Friedrich Ebert Alapítvány egyik rendezvényén Ceglédi Zoltán politológus azt mondta: a szakszervezetek a munkáskép, illetve a régi rutinok túszai. Bár megvan az erejük, ezért nem tudnak a nyilvánosság előtt átütő erővel megjelenni. Egyetért a megállapítással?

– Abszolút nem értek egyet. Ez az állítás lehet, hogy egyes szakszervezetekre helytálló, a Vasasra nem igaz. Az elmúlt 22 év azt igazolja, hogy a Vasasszakszervezet továbbra is a legmeghatározóbb ágazati szakszervezet, amit csak úgy tudtunk elérni, hogy alkalmazkodtunk a piaci, gazdasági viszonyokhoz, a politikai környezethez és természetesen a tagok elvárásaihoz. Nem véletlenül 230 munkahelyi alapszervezetünk működik, az meg végképp nem lehet véletlen, hogy 200 helyi, érvényben lévő kollektív szerződésünk van. Sajnos, ágazati megállapodásokat a „másik oldal” összerendeződése és érdektelensége végett máig nem tudtunk kötni.

A hogyan tovább kérdésre pedig 12 csomagból álló jövőkép koncepciót dolgoztunk ki, amely a tagmegtartás-tagszervezést, a szakmai és médiamegjelenítést, a tájékoztatást, a képzést, az oktatást, az apparátus felépítését, a fiatalokkal, a nőkkel, a nyugdíjasokkal történő foglalkoztatást és a pénzügyi dolgainkat fogja keretbe. Mindenhez pénz kell, ezért is fontos, hogy az érdekvédelem anyagi hátterét hogyan tudjuk biztosítani a tagdíjfizetés mellett. A folyamatnak az elején járunk: tagokat szervezünk, mindenekelőtt a meglévő munkahelyeken, és azon vagyunk, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknál, a nagyvállalatoknál és az ipari parkoknál új szervezeteket alakítsunk.

– Mindehhez szövetségesek kellenek.

– A Vasasszakszervezet nem homogén, sok „szakmai lábon” és érdekeken nyugvó szakszervezet. Tudtuk, hogy egyedül nem tudunk elég eredményesek lenni. Ezért nagyon fontosnak tartjuk a szövetség kérdését. Az MSZOSZ-hez tartozunk, azt magunkénak is érezzük, bár vannak kritikus megjegyzéseink a konföderáció tevékenységével kapcsolatosan. A konföderációnak a Vasas a legnépesebb ága, a másik az Ipari és Energiaipari Szakszervezeti Szövetség, amelynek most én vagyok az elnöke. Az elmúlt fél évben három alkalommal egyeztettünk arról, mit gondolunk az együttműködésről, az esetleges fúzióról. Vagy így maradni, vagy a fúzió – ez a nagy kérdés ma.

– A kérdés ma két okból is időszerű. Egyrészt az országos szintű érdekegyeztetés elsorvadása új kihívások elé állította, új szerepet adott az ágazati szakszervezeteknek. Másrészt az Európai Ipari Szakszervezet létrehozása is példa értékű. Milyennek látja a hazai szakszervezetek helyzetét, lát-e esélyt a megújulásukra?

– A megújulás egyik pillére, hogy alkalmazkodni kell a politikai és gazdasági környezethez. Ha a politikai környezet olyan, amilyen, akkor meg kell találni a módját a megváltoztatásának. Ha erre képtelenek vagyunk, meg kell találni azokat a működési formákat, ahol eredményesek lehetünk. Az országos szintű érdekegyeztetés során született megállapodások nem minden esetben volt kedvezőek a versenyszféra számára. Sokszor nem is biztos, hogy egyes ágazatok jól jöttek ki a minimálbérről vagy a bérajánlásról született egyezségekből.

– És mi maradna a konföderációk feladata?

– A konföderációknak a mostani helyzetben elsősorban a politikára való hatásgyakorlást kellene erősíteni úgy, például az új Munka törvénykönyve, az adóváltozások, a korkedvezmény-korengedmény, illetve a minimálbér, vagy az elvárt béremelés ügyében. Ha a kormány nem tekinti partnernek a konföderációkat, a kollégák keressenek valami más megoldást. A Szolidaritás mozgalom se véletlenül jött létre. Valami mindig indokolja a keletkezett lyuk befoltozását. A Szolidaritás létrehozásakor kényszer hatására, hirtelen reflex alapján, védekező mozdulattal léptek az alapítók. A fegyveres és rendvédelmi dolgozók a saját érdekükben kezdtek küzdeni, és nagyon jó felismerés volt, hogy mindenki találja meg a helyét ebben a mozgolódásban. Példa értékű volt a 2011. év, amikor Magyarországon érezhetően erősödött a szakszervezetek presztizse, javult a tevékenységük megítélése.

– Az akcióegység sokakban reményt keltett a szakszervezetek megújulására.

– Kónya Péterék jól szervezték az akciókat, mert a résztvevők a felvállalt kérdésekben érdekeltek- és a jogaikban sértettek voltak. Mindent elkövettek, hogy az embereket utcára vigyék. Amikor az új Munka törvénykönyvét elfogadták, a fegyveres és rendvédelmi ügyeket lerendezték, minden elcsendesült. Az akciósorozat, majd az abból kinőtt Szolidaritás mozgalom azért nem talált további szövetségeseket, mert rosszul kommunikáltak a vezetői. Azt mondták, azért is kell a mozgalom, mert nincs a parlamentben és nincs Magyarországon baloldal. Ezzel megsértették azokat, akik potenciális szövetségesek lehettek volna a Szolidaritásban. A másik óriási hiba az volt, hogy az október elsejei tüntetésen minden egyeztetés nélkül előrántották a fiúk a zászlót. Ez már politikai hiba volt. Mi azért mentünk a Kossuth térre, hogy összefogást mutassuk a szakszervezeti értékek megvédése érdekében, de ez a Szolidaritás zászlóbontásával átment politikai területre.

– Ezzel mi volt a gond? Csak pártok tudják például a törvényhozásban megjeleníteni a szakszervezetek javaslatait.

– A szakszervezetek az elmúlt húsz évben csalódtak a politikai szövetségesekben, távolságtartás van. Erre példa a választás eredménye.

– Ha pártokkal nem szövetkeznek, egymással miért nem sikerül szorosabbra fűzni az együttműködést, hogy közösen nagyobb erőt tudjanak felmutatni?

– Ez program és hiteles személyek kérdése is. Ebben is verseny van. Megkockáztatom, hogy a jelenlegi felső vezetők között is van fenntartás egymással szemben. Van olyan is, aki húsz év alatt vagy menet közben megfásult – persze nem az ő tutyimutyisága végett -, hanem mert lassan kiment alóla a tagság. Ha ezek a kollégák, a maroknyi tagságú szervezetek vezetői nem ismerik fel, hogy az utolsó pillanatban vagyunk a fúzió lehetőségét illetően, akkor menthetetlenül el fognak tűnni. A megfáradt vagy igaztalanul megtépázott vezetők viszont vagy el tudnak menni nyugdíjba, vagy irigyei lesznek másoknak.

– Kikre céloz?

– Azokra, akiknek érdemi szakmai munkájuk ellenére tönkremegy az egzisztenciájuk, és nem biztos, hogy tőlük alkalmatlanabb kollégák vannak más szervezetek élén. Mindazonáltal az elmúlt 22 év már elég bizonyítékot adott arra, hogy a magyarországi szakszervezeti struktúrát át kell alakítani. Majd egyszer talán hálát adunk ennek a kormánynak, hogy „összenyom” minket. A kényszer nagyúr, csakúgy, mint a felismerés és az előre menekülés, az erők összetolása. Ha nem toljuk össze az anyagi, pénzügyi, személyi, vagyoni forrásainkat, nagy baj lesz, mert az emberek nem maradhatnak képviselet, érdekvédelem nélkül. Ezt a történelem már bebizonyította. Így robbant be a Szolidaritás is, amint arra már utaltam, amikor valami foghíjat talált.

Az Ipari Szakszervezetek Szövetsége se véletlenül alakult meg, létrehozói belső kohéziót próbáltak megteremteni a húsosok, a nyomdászok, a bányászok, a bőrösök, a textilesek, építősök, olajbányászok és a vasasok között, aminek az élére álltam. És most azt mondjuk, hogy helyzet van. Kívül – tehát globálisan – és belül is. A nemzetközi szövetség létrehozása jó üzenet Magyarországnak is, mert nonszensz, hogy egy-egy egyeztetésen tizenegyen képviseljük a szakszervezeteket ebből a pöttynyi országból, hiszen egy európai, illetve világszervezethez tartozunk, függetlenül attól, hogy Ligás vagy MSZOSZ-es területet képviselünk. Önmagáért vetődik fel a kérdés: jól van ez így? Az európai és a világ globális szakszervezeti struktúrája rákényszerít minket arra, hogy Magyarországon is változtassunk. Ennek jegyében készítettünk egy előterjesztést. Érdekeltek vagyunk abban, hogy Magyarországon 2014-ig az ipari szakszervezetek egy szervezetté alakuljanak, fúziót alkossanak – ezt a Vasas elnöksége megszavazta. A fúzióban résztvevő szakszervezetek szeptember 18-ig alakítják ki álláspontjukat.

–

Ez azt jelenti, hogy a közeljövőtől már nem a nagy múltú Vasas székház lesz a szakszervezeti élet egyik központja?

– Lehet. Az egyesülésben érintett szervezetek „összeköltöznek”. Azt azonban világossá kell tenni, hogy az érintettek közül senki nem veszítheti el a munkahelyét, az egzisztenciális kérdések átmeneti időre biztosítva lesznek. A fúzió után is megmaradnak a tradicionális értékek, juttatások, szakmai sajátosságok. Az új szervezetet alkotók fokozatosan adják fel az önállúságukat, de mindenkinek meg kell őriznie a sajátosságát, amelyhez a belső kereteket biztosítani kell. A fúzióban egymás rovására semmit nem szabad csinálni.