Szobrok a téren

Azon a napon, amikor az egyetemi szenátus törölte a plagizáló Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címét, az Országgyűlés mellől elvitték Károlyi Mihály, az első köztársasági elnök szobrát. Kinek állt útjában a korabeli polgárok és munkások körében népszerű, a háborút ellenző gróf?

1918 őszén, vesztes háború után, mikor a történelem főszerepet osztott Károlyira, ő három dolgot akart: békét, demokráciát és függetlenséget. Békét a lövészárkokból visszatérő katonáknak, a hadiüzemekben dolgozó munkásasszonyoknak, a nagybirtokok felosztását követelő parasztoknak. Úgy ítélte meg, a háborúban sokat szenvedett nép miatt nem halogatható tovább az általános és titkos választójog, a gyülekezési és egyesülési szabadság, a sajtószabadság kiterjesztése.

A szegények és jogfosztottak közül sokan hitték, hogy Károlyi az ő emberük. Benne látták a 1848-as függetlenségi eszmék megvalósítását is. Hogy évszázados harcok után elhagyjuk a darabjaira hullott Monarchiát, megszabaduljunk a Habsburg-háztól egy új államforma, a köztársaság megteremtése által. Károlyi a békére, szabadságra és méltányos vagyonmegosztásra vágyó tömegek, az utca embere akaratából lett köztársasági elnök. A bizalmat azzal is meghálálta, hogy földet osztott a parasztoknak. Miután a békekötés lehetőségét a győztesek nem adták meg számára, rövid időn belül elbukott.

A két világháború közötti király nélküli királyságban többször tették meg bűnbaknak. Bűnbakokra napjainkban is erős az igény, a szobordöntés szimbolikus cselekménye mögött azonban más szándékok is meghúzódhatnak. A hazai jobboldal politikai kulisszáit figyelve, Károlyival talán az a legfőbb baj, hogy a modernizálás jegyében félretolta a királyság intézményét. Nem lehet nem észrevenni, hogy a hatalom a köztársaság épületében óvatosan, de határozottan elhelyezi a királyság építőköveit. A Szent Korona-tan beépítése az alaptörvénybe teret nyit a történelem kerekének visszaforgatásához. Vajon mit szólna ehhez a többi szoboralak, a Kossuth téren (egyelőre) maradó Rákóczi és Kossuth? Vagy a tér körül állók: Nagyatádi Szabó István, Kovács Béla és Nagy Imre? Mit gondolna a kaszás ember?

Orbán Viktor mindig megmondja előre (mint Ludas Matyi), hogy mit fog tenni, ezért érdemes figyelni a szavára, akkor is, ha első hallásra nagy badarságnak tűnik. A királyság körüli násztáncot korábban sületlenségnek tartottam. Úgy 1997. tájékán azonban egy bécsi német nagykövetségen dolgozó, korábban szakszervezetis kolléga, útban a szekszárdi sztrájkolókhoz rám kérdezett: Magyarország tényleg vissza akarja állítani a királyságot? Jót nevettem és azt válaszoltam, hogy sem a magyar hentesek, sem a háziasszonyok nem nagyon lelkesednek Habsburg Gyuriért, aki akkor már nálunk élt és időnként szerepelt a  hírekben.

Aztán láss csodát! Jöttek a koronás projektek 98. után, IV. Károly boldoggá avatása 2004-ben, majd a Szent Korona.  Az alaptörvényben a Kúria köznévként szerepel, várva a „Királyi” jelzőt, szó van a Királyi Vár új funkciójáról, stb.

Tény, hogy Orbán új rendszere legitimációs deficittel küzd, az is tény, hogy nincs történelmi foglalata, kontinuitása, pedig éppen a hatalom folytonosságának biztosítása, a politikai váltógazdaság megszüntetése volna a cél. Kézenfekvő, hogy a király nélküli királyság rendszerének visszaállításából legitimációt lehet nyerni, ha az ország lakosainak nincs ellenére.

Így aztán egyre több jelét lehet látni, hogy szép nyugodt tempóban folyik a királyság visszacsempészése, és nekem úgy tűnik, sok munkás és polgár ember is ebben valami kedves gesztust lát. Mások előveszik és megsimogatják a fiók mélyén heverő kutyabőrt, felemlegetik a tekintetes és méltóságos ősöket. A nosztalgiázáson túl feltehetően sokan számításba veszik azt is, hogy feléledt jogokra hivatkozva esetleg érvényteleníteni lehetne a felvásárolt földekre kötött zsebszerződéseket. Semmissé tehetők államosítással és privatizációval szerzett tulajdonosi jogok. Beláthatatlan tömegű rendi, egyházi, céhes, helyhatósági igényt, jogosultságot lehetne feléleszteni történelmi álmából. Óh, azok az évszázados előjogok…

Úgy tűnik, mostanság  a köztársaság, a demokrácia és a szociális igazságok ellenszenvessé tétele, megtagadása zajlik.  Mindannak az elvetése, ami a Szent Korona hatályán kívül történt 1944-89. között. A két dátum alapvetően  erre utal, csak közvetve a diktatúrák idejére. A mai hatalomnak nem Horthy kell, hanem a rendszere.  (Mintának persze nem rossz a lovas tengerész kultusza sem.) Vissza kell tehát állítani a szimbólumok nyelvén beszélő régi szobrokat!?

Joggal feltehető, hogy nem igazán Károlyi, az első köztársasági elnök történelmi szerepének megítélése a tét, hanem maga a köztársaság, a res publica keretei között kiteljesedő néphatalom (demokrácia) és a társadalmi szolidaritás intézményeinek a megőrzése. Ehhez a hatalmas téthez képest nagyon lanyha a republikánusok, a demokraták és szocialisták hangja. Lehet, hogy visszajön a régi világ? Koronával, kormányzói szereppel, erőpolitikával,  lebutított parlamenttel, a civil társadalom, az oktatásügy, az állami monopóliumok kézben tartásával?  Miközben azt várjuk, hogy az EU visszatérítse Magyarországot az európai főútra, meglehet, hogy hosszabb történelmi mellékútra téved az ország.