Húszadik évfolyam

1993 tavaszán jelent meg a Húsos újság első száma, idén a lap a húszadik évfolyamába lépett. A kezdetben csak nyomtatásban megjelent periodika, az új idők követelményeinek megfelelően, kiszínesedett és felköltözött az internetre is. Nehéz lenne eltitkolni azonban, hogy a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének – miután a húságazat zsugorodásával, a tagsággal együtt a példányszám is csökkent – egyre nagyobb terhet jelent a lap kiadása. Pedig az újság fontosabb szerepet játszik az érdekvédelemben, mint két évtizeddel ezelőtt, mivel az országos médiából egyre inkább kiszorul a munka világa, alig jelennek meg tudósítások a szakszervezetek tevékenységéről. Legfeljebb egy sztrájkfenyegetés éri el a napilapok és televíziók ingerküszöbét. Ha helyet is adnak a dolgozói követeléseknek, sokszor abban sincs köszönet.

Régi igazság

A munkavállalói érdekvédelem sok tekintetben visszatért a kezdeti időszakára, amikor egy-egy szakmai lap körül formálódott a szakszervezeti tevékenység. Visszaköszön a régi igazság: nyilvánosság nélkül félkarú óriás a legbátrabb érdekvédő is. Ha bizonyos információk nem jutnak el az érintettekhez, ha a közösség véleménye nem kap hangot, akkor nehezen alakul ki érdemi párbeszéd a munkáltatók és a munkavállalók képviselői között.

A húsiparban sajátos helyzetet teremt, hogy az ágazat a súlyánál kisebb szerepet kap a törvényhozásban, az igazgatásban és a médiában egyaránt. Ez a körülmény felértékeli a Húsos újságot, mint a szakmai nyilvánosság fórumát. A lap kötelességének tartja, hogy a szorosan vett szakszervezeti témák mellett helyet adjon a menedzsment és a szakági vezetők véleményének is, információkat közöljön a szakma helyzetéről.

A kiadó és a szerkesztő is büszke arra, hogy a Húsos újság húsz évfolyama jelentős szellemi kincse a szakmának. Ez a hatalmas információ tömeg híven dokumentálja a hazai nagyüzemi húsfeldolgozás sajnálatos hanyatlását, de a szakma fennmaradásáért folytatott küzdelmet is. A napjainkban folyó kiútkeresés közben érdemes fellapozni a korábbi cikkeket, elemzéseket, áttekinteni a kudarcok okait és a feltámadásban reménykedők érveit. Esetenként igen tanulságosak a régebbi írások.

Ma is aktuális

Vegyük például az első évfolyamot. Megtudjuk mindjárt az első számban, hogy 1992-ben Szegeden a Picknél voltak legjobbak a keresetek, a vállalati havi átlagbér 28381 forint volt, a fizikai dolgozók 25685 forintot kerestek. A középmezőnyhöz tartozott a Pápa és Gyula, ahol 20 ezer körül volt a vállalati és 18 ezer a fizikai havi átlagbér. A sereghajtók között, Kaposváron ettől is mintegy öt ezer forinttal elmaradtak a havi bérek. Hozzá kell tenni, hogy Pápán a talpon maradásért küzdöttek (már akkor is!), Kaposváron pedig a cég újraindításában reménykedtek. Említést érdemel az is, hogy az akkori magas infláció miatt az 1993. évre 23 százalékos bérkövetelése volt a szakszervezetnek. A lap második számában Nagy Sándor, az MSZOSZ akkori elnöke azt nyilatkozta, hogy nem akarunk Európa szegény embere lenni! A harmadik számban Kapuvári elnök – a HDSZ kongresszusa előtt – aktív foglalkoztatáspolitikát sürgetett és új munkahelyek létrehozását. A negyedik számban Keleti Emil, az agrártárca ismert szakembere úgy vélte, hogy a húsipar romlása megállítható, ha nem csökken tovább az állatlétszám és nem szűkülnek a külföldi piacok. Ezeket az 1993-ban közreadott sorokat olvasva sajnálattal kell megállapítani, hogy a lap régi írásai manapság is aktuálisak.

Vesztesek oldalán

A lap indulásakor húsz hónapja működött az első szabadon választott kormány, a magyar társadalom túl volt a taxisblokádon, az első csalódásokon. A privatizációt követő gyárbezárások után egyre többen munka nélkül maradtak, már nem gondolta mindenki, hogy a rendszerváltozással jól járt. Most, húsz évvel később, a mostani kormány is maga mögött hagyott húsz hónapot, a forradalmi tempóban végrehajtott intézkedések nyomán sokan úgy érzik, hogy az előzetes ígéretek ellenére nem járnak jól. Sőt, kifejezetten vesztesei a változásoknak. Kérdés, hogy a sokaság követi-e azokat a szakszervezeti vezetőket, akik lepaktálva a hatalommal, tudomásul veszik a munkavállalók túlnyomó többsége számára hátrányos lépéseket, a kiszolgáltatottságot növelő új munka törvénykönyvet. Ez a helyzet nagy kihívást jelent a vesztesek oldalán álló valódi érdekvédőknek és az újságnak is. Húsz évfolyammal a háta mögött a szerkesztő továbbra is azt tartja szem előtt, hogy megfeleljen az olvasók bizalmának.