Párbeszéd Brüsszelben

(Alku, párbeszéd) A menetrendszerű repülőgép kora reggel indult Budapestről Brüsszelbe, a fedélzetén kevés utassal. A hajnali felkeléstől kicsit bágyadtan üldögéltünk a „munkásjáraton” újságíró kollégáimmal. Jobb elfoglaltság híján a vendéglátó Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) előre megküldött tájékoztatóját lapozgattam a kétórás úton, és rendezgettem a gondolataimat.

Eszembe jutott egy oklevél, valamelyik fiók mélyén lehet, amelyben megköszöni egy hivatal, hogy elősegítettem hazánk csatlakozását az Európai Unióhoz. Ilyen elismerést 2004. elején számos helyen osztogattak, nem is tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. Előző évben részt vettem a csatlakozási népszavazáson, a magam részéről áldásomat adtam a történelmi lépéshez, amelynek súlyát leginkább külföldi utazásaim során érzem. Úgy vagyok vele, mint sokan mások, ami itthon csak hivatkozás, példa, az kint maga a valóság. Ilyenkor eszembe jut, hogy az Európai Unió polgára vagyok.

Európa számunkra - úgy tűnik - egyre nehezebben beazonosítható hely, ahova két évtizede elindultunk, de hiába haladunk, közelebb nem jutunk hozzá. Egykor álom, ma inkább várakozás és némi csalódás. Érdemes lenne talán újra elindulni, egy másik vonattal, másik útipoggyásszal. A gazdasági előnyök, a magasabb jövedelmek, az árubőség és a minőségi szolgáltatások mellett helyet kellene csinálni az úti pakkban a jogállam, a szabadság, a párbeszéd, a biztonság, az életvitel európai értékeinek. Különös tekintettel arra, hogy a gazdasági válság okozta, súlyosbodó anyagi nehézségek orvoslására mindentudó itthoni politikusok a vasszigort, a szájak befogását, a tűrést, a megpróbáltatások zokszó nélküli elfogadását ajánlgatják. A hazai elit, ha kényszeredetten is, korábban még csak szóba állt a társadalommal, a munkavállalók képviselőivel, de az utóbbi időben már csak elkerülhetetlen esetekben kész az alkura, párbeszédre, ha háborog „alul a víznek árja”, ha magas a megszorítások, elvonások kockázata.

*

(Híd az európai térben) Megérkezésünk után Krasznai Zoltán szakértő részletekbe menő felvilágosítást ad az EGSZB működéséről. Kiemeli, hogy a 27 tagállamban található munkavállalói, munkaadói és civil (nem kormányzati) szervezetek küldötteiből álló 344 fős testület 1957óta (az Európai Unió alapítói ekkor írták alá a Római Szerződést) azon munkálkodik, hogy tanácsaival, véleményével elősegítse a döntések meghozatalát, az európai intézmények működését.

De mi is valójában az EGSZB? Miért megkerülhetetlen a brüsszeli játszmákban? Akinek lehetett, feltettem ezt a kérdést. Tény, hogy a hivatalos tájékoztatók és maguk az érintettek is különféle kifejezéseket használnak, mikor bemutatják a testület profilját. Mondják tanácsadó és konzultatív szervnek, fontos szerepet tulajdonítanak neki a jogalkotás befolyásolásában, a konszenzuskeresésben. Más megközelítésben azt hangsúlyozzák, hogy közvetít a polgárok és az intézmények között, jelentősnek tartják a szakértői bázisát, a bizottsági tagok mögött álló hatalmas tudást és társadalmi tapasztalatot. Elvi alapon azt fejtegetik, hogy a sikeres Európa felépítése során az embereket kell előtérbe helyezni, mivel a részvételi demokrácia fejlődése garanciája lehet a haladásnak. Folyosói beszélgetésekben előfordul, hogy lobbistáknak nevezik az EGSZB különféle munkacsoportjait, miszerint ők lennének a döntések mögötti alkuk letéteményesei. Ebben is van igazság, mint ahogy az uniós döntések legitimálásának az erősítésében is. Maga az EGSZB ezt a sokféle szerepet egy szlogennel fejezi ki: híd Európa és a szervezett civil társadalom között.

*

(Döntés-előkészítés) Hazai használatra azt érdemes kiemelni, hogy az EGSZB tevékenysége a döntéshozatali folyamathoz kötődik, működési formája a párbeszéd, eszköze pedig a célzottan megfogalmazott vélemény. Sarkosan fogalmazva: nem egy öncélú, a „gőz” leeresztését szolgáló, külsőségekkel ellátott, patinás gittegylet, hanem az európai politikát alakító, számos kérdésben komoly befolyással rendelkező fórum. Előírások biztosítják, hogy az EU parlamentje és „kormánya” különféle kérdésekben köteles kikérni a véleményét.

Miként látják maguk a bizottsági tagok a testület szerepét, erről kérdeztem Joó Kingát, aki új ember a 12 fős magyar csoportban. A Nemzeti Civil Alapprogram által delegált képviselő az EGSZB szerepéről szólva azzal példálózott, hogy a családpolitika eddig az EU szintjén nem jelent meg, mivel nemzeti hatáskörben volt. Most a magyar elnökség javaslatára, a hazai civilek kezdeményezése nyomán a prioritások közé került, a témát az EU testületei napirendjükre vették. Sikerült ez által a család és a demográfia ügyét, ami a magyar embereket foglalkoztatja, megfelelő formában „betolni” az EU döntéshozói elé. Joó Kinga a példa kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a problémák EU szintű kezelése hatással lehet a civil szervezetek hazai együttműködésére, a tagországokban folyó társadalmi párbeszéd színvonalára.

*

(Új lendület Európának) A tagországokban működő társadalmi szervezetek, fórumok és az EGSZB között hatékonyabb információáramlásra lesz szükség a jövőben. A tagországokban jobban kell ismerni a brüsszeli testület állásfoglalásait, oda-vissza jobb kommunikációra kell törekedni. Ez már a házigazdák és az újságírók közös ebédjén hangzott el, amelyen részt vett Peter Lindvald-Nielsen kommunikációs igazgató is. A hatékonyabb kommunikáció iránti igény szinte minden beszélgetésen felmerült, aminek különös aktualitást ad, hogy 2010. őszén új ötéves ciklust kezdett az EGSZB, megújult összetételben, új kihívásokkal.

A fő irányt a nemrég hatályba lépett Lisszaboni Szerződés szabja meg, amely szerint kívánatos, hogy a polgárok minél nagyobb részt vállaljanak az elért környezeti, gazdasági és szociális eredmények megőrzésében. Az EGSZB tevékeny szerepet kíván vállalni az Európa 2020 stratégia megvalósításában, új lendületet akar adni az öreg kontinensnek. Kicsit konkrétabban: az EU tagországaiban a hiányt és az adósságokat fenntarthatóbb útra kell terelni, felülvizsgálatra szorul az adópolitika és jobban előtérbe kerülnek a munkaerőpiacban rejlő lehetőségeket. A vállalkozások terén tovább egyszerűsödnek az ösztönzések és a szabályozók.

*

(Magyar elnökség) Látogatásunk napján ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a Strasbourgban ülésező Európai Parlamentben a magyar elnökség programját. Ezzel párhuzamosan Brüsszelben az EGSZB közgyűlésén Becsey Zsolt, a gazdasági tárca államtitkára prezentálta a programot. Mellesleg az új ciklusban ez volt az EGSZB első plenáris ülése. Esemény eseményhátán. Különösebb izgalmat azonban nem tapasztaltunk a magyar képviselők körében, mivel Brüsszelben gyakran történik valami fontos.

Az Antall Józsefről elnevezett épületben lévő impozáns ülésteremben, ahova bevezettek bennünket, a magyar képviselők nem egy tömbben, hanem a többiek között elvegyülve foglalnak helyet. Ezzel is kifejezik, hogy szabad mandátummal rendelkeznek, egész Európa munkavállalóit, munkáltatóit és civil szervezeteit képviselik. A tolmácsfülkék sora szembeötlik a látogatónak, az EU 23 hivatalos nyelvén történő tolmácsolás sokat elárul az európai térség sokszínűségéről. Más kérdés, hogy ez nem olcsó mulatság. A bizottság hétszáz fős apparátusának közel a fele tolmács.

Becsey Zsolt államtitkár, aki korábban EU képviselő volt, ismerősen mozog ebben a közegben, az ismertetett program persze nem hat a meglepetés erejével, hiszen főbb elemeinek brüsszeli műhelyekben adtak fazont. Tucatnyian hozzászólnak, a testület magyar tagjai közül Pásztor Miklós, Baráth Etele, Vértes János és Topolánszky Ákos. A helyi piacról, a szakpolitikák jelentőségéről, a kis- és közepes vállalkozások finanszírozásáról és a hazai érdekegyeztetés alakulásáról mondják el észrevételeiket. Válaszokat is kapnak, de az érdekegyeztetéssel kapcsolatban az államtitkár kerüli a konkrétumokat. Később, az ülést követő sajtóbeszélgetésen megpróbáltam válaszra bírni, de nem kívánt beszélni az országos érdekegyeztetés jövőjéről.

A programokkal zsúfolt nap magyar esttel zárult. Kiállítás, zenei produkció, fogadás, alkalom az eszmecserére és kapcsolatok felvételére. Alkalmi beszélgető partneremmel párhuzamot vonunk a Monarchia bécsi hivatalaiban egykor ügyködő magyar szakemberek és a brüsszeli tisztviselőink munkája között. Arra lyukadunk ki, hogy régen és ma is speciális tudás, nagyon kulturált fellépés szükséges az ország érdekeinek érvényesítéséhez.

Később a szállodában még megnéztem a televíziók tudósításait, amelyek tele voltak a magyar médiatörvénnyel. Ez sajnos jelentős mértékben rontotta a nap egyenlegét. A közös hangot kereső brüsszeli zenekarban repedt dobként szóltak a hangzatos kijelentések.

*

(Összhang és sodródás) Másnap tartalmas háttérbeszélgetést folytattunk napilapos kollégáimmal az EGSZB több tagjával. A magyar elnökségi program esélyeinek latolgatása, az EU gazdasági és pénzügyi tervezésének mérlegelése közben elgondolkodtató következtetésekre jutottak házigazdáink. Aggodalommal említették, hogy komoly illeszkedési zavarok alakulhatnak ki az európai fejlesztési irányok és a mi törekvéseink között. Elsodródunk egymás mellett, nem jutunk támogatáshoz, ha európai szinten az innovációt, a fejlett kutatási-képzési bázisokkal rendelkező nagyvárosi régiókat helyezik előtérbe, mi pedig a vidéki térségeket favorizáljuk. Komoly veszély, hogy nőni fognak Európa nyugati és keleti régiói közötti különbségek, az euró zóna országai és a többiek mozgása elválhat egymástól. Kényszerűség együtt haladni a viágpiaci trendekkel. Nagy kárunk származhat abból, ha a kormány fejlesztési politikája nem kapcsolódik a fejlesztési főirányhoz, az EU 2020 programhoz.

A döntés-előkészítő, érdekegyeztetési struktúráknál is fontos az összhang. Az EGSZB magyar tagjai hiába szereznek friss információkat az új európai játékszabályokról még a születés pillanatában, ha itthon nem működnek az érdekegyeztetési fórumok. Budapesten a Gazdasági és Szociális Tanács hajója éppen akkor kap léket, mikor brüsszeli szempontból a legnagyobb szükség lenne rá.

Ha csak hangoztatjuk, hogy erősíteni kell Európát, de nem teszünk semmit az integrációért, ha látszólag támogatjuk a fejlesztési irányokat, de másik úton indulunk el, és ha az európai intézményekkel nem hozzuk összhangba a nemzeti intézményeinket, akkor nem befelé, hanem kifelé tartunk Európából.

Ezekkel a nehéz kérdésekkel megterhelve vettünk búcsút Brüsszeltől, ahol egyébként sütött a nap, ami errefelé télidőben ritkán fordul elő.