Örök téma a megélhetés

Kollégák a bérekről és a szakma elismertségéről

Mindig rangot jelentett Pápán a húsipari vállalatnál dolgozni, az utóbbi időben beállt változások után pedig főleg az. Hiszen megszűnt a textilipar, de még a tejfeldolgozás is, a város ipari tevékenységének zömét a kisvállalkozások jelentik. Ilyen körülmények között mérlegelhető a húsosok által hazavitt jövedelem. Hogy aztán ki mennyire tartja bérét elégségesnek, és ki miként tudja azt beosztani, erről sok szó esik manapság.

Fizetéstől fizetésig

Mint minden ilyen jellegű gond, a bérek körüli dilemma is az üzemi szakszervezeti irodában csapódik le. Ott nyíltan kimondják az emberek a gondjaikat, Harkai Attila szakszervezeti elnök számos elkeseredett panaszt hallgatott már végig. Ezek alapján leszűrhető megállapítás, hogy a húsipari dolgozók többsége egyik fizetéstől a másikig él, s nagyon szigorúan mérlegelniük kell valamennyi kiadásukat. Sok az elkeseredés. Aki tud, valamilyen úton-módon megpróbálja pluszmunkával kiegészíteni jövedelmét vagy takarékosabb életvitellel biztosítani a túlélést.

A fájó az, hogy a húsosok jövedelme nem a szakma reális értékrendjét tükrözi. A régiek nosztalgiával emlegetik szakmájuk hajdani, még a rendszerváltás előtti megbecsülését, azt szeretnék most is viszontlátni. Harkai Attila saját példáját említve, élénken emlékszik rá, hogy a szakképzés befejeztével olyan kezdőfizetést vihetett haza, amely több volt, mint a szülei együttes havi bére. Ennek ellenére nagyon fontosnak tartja azt a tényt, hogy a Pápai Hús jelentős és stabil piaccal rendelkezik, így munkavállalóinak biztos munkahelyeket tud nyújtani. Persze, ezzel együtt akadnak olyanok is, akik az átlagosnál is nehezebb helyzetbe kerültek. Azok, akik a devizahitelek csapdájába estek. Egészen szélsőséges eset, de olyan kollegáról is tudnak, akinek a havi keresete egészében a törlesztésre megy. Ám napi gondokból a többieknek is kijut.

A számjegyek nőttek, a reálérték nem

Szivós Dénes Tibor mérlegelő, aki még 1987-ben szobafestői munkakörből került a céghez, éppen a nagyobb jövedelem reményében, annak idején 12.000 forinttal kezdte. Azóta persze többszörösére nőtt a fizetése, de véleménye szerint ez csupán egy számszerű emelkedést jelent, mert a vásárlóerőben nem érzékel minőségi változást. Mostani havi béréből nem tud többet megvásárolni, mint annak idején. Sőt. Ő, akinek nyugdíjas édesanyján kívül nem kell családról gondoskodnia, az öt-hat évvel ezelőtti helyzettel szemben ma már nem gondolhat arra, hogy jövedelméből valamit is félre tegyen. Mivel az építővállalatok megszűntek, a városban és környékén meglehetősen nagy a munkanélküliség. Marad, mert amint mondja, ha kevés is, de legalább ez a jelenlegi jövedelme megvan.

Szakács Gábor csontozó ugyancsak 1987 óta dolgozik a vállalatnál, ahova a szakiskola elvégzése után került. Akkor 10-11.000 forintot vitt haza, ma meg 90.000 körüli összeget. De ő sem érzékeli, hogy ez valamivel is többet érne. Mellékes keresete nincs, így aztán beteg édesanyjával közösen ezt kell beosztaniuk. Arra, hogy a várostól messze keressen jobban jövedelmező munkahelyet, nem is gondol. Bizakodással várja a jelenleg zajló bértárgyalások végét, amelyben egyébként tevékenyen részt vesz, mert mint szakszervezeti bizalmi, tagja a tárgyaló bizottságnak. Mivel a vállalatvezetés részéről biztató viszonyulást tapasztal, nagyon reméli, hogy április elsejétől nekik is valamivel jobb lesz.

Elkel a szülői támogatás

A nagycsaládos Németh László 1985-ben végezte el a hentes szakiskolát, azóta dolgozik a pápai húsüzemben. Felesége, aki három gyermekük után áprilisban a negyediket is világra hozza, ugyancsak itt dolgozott. Mivel rákényszerültek, két éve lakást vettek, de azóta igencsak megnőtt a gondjuk. Véleménye szerint a havi bevétel beosztása már nem is a művészet, sokkal inkább a varázslás kategóriájába tartozik. Hogyne, amikor a törlesztő-részletük már a duplájára emelkedett. Ilyen körülmények között számukra igencsak jól jön a szülői segítség, amiben főleg az anyósa révén részesülnek. Számára az optimizmus abban nyilvánul meg, hogy majd a gyerekeknek már biztosan jobb lesz.

Tömördi Lajos sertésvágó visszatérő alkalmazottja a vállalatnak. Több mint húszéves húsos múlttal a háta mögött váltott l992-ben, s nyolc éven át Pesten egészen más munkakörben, szabadabban élt. De 2000-ben sajnos megszűnt az ottani munkahelye, s az egykori nehézgépkezelő visszatért a pápai húsüzembe. Ezek után már nem gondol váltásra, bár az amúgy sem fényes jövedelmét lakásrészlet is terheli. Szeptember óta, amikor az addig munkanélküli élettársa munkát kapott, valamivel simább az élet, ez segít az optimizmus megőrzésében.

Azt gondolná az ember, hogy az irodákban dolgozóknak könnyebb, de a bolti elszámolást végző Vörösvári Renáta példája bizonyítja, hogy nem így van. Az iskolái elvégzése után, 15 évvel ezelőtt pénztáros lett, majd az áruforgalomhoz került és tavaly óta van a jelenlegi munkakörében. Náluk ez szinte családi hagyomány, hiszen szülei, valamint bátyja is a húsüzemben dolgoztak. Számára is problémát jelent a havi fizetés beosztása, családfenntartóként számos a gondja.

Messze kell annak menni…

Mayer Antal karbantartó a TMK munkaközösségére nézve véli úgy, hogy más iparágban jobban értékelik a műszakiak munkáját. Miután 1982-ben elvégezte a mezőgazdasági gépszerelői szakot, 10 évig fémipari cégnél dolgozott. 1992-ben alkalmazták a pápai húsosok TMK szerelő karbantartónak. Felesége is itt dolgozik és a húsfeldolgozással jobban keres nála. Pedig elkelne a nagyobb jövedelem, hiszen a nagyobbik fiúk egyetemista, a kisebbik pedig bár dolgozik már, de a gazdasági érettségi után tovább szeretné képezni magát. Ahhoz, hogy jobb anyagi helyzetbe kerüljenek, a családfőnek váltania kellene. Elképzelhető, hogy messzebb kellene szétnézni, még akkor is, ha ez napi ingázással járna.

Cseke Lajos készáruraktárosnak is az a véleménye, hogy aki jobban akar keresni, annak messze kell mennie. Győrbe, Veszprémbe, mások pedig Komáromba járnak dolgozni Pápáról. Egyik volt kollegája Kunszigetre jár. Cseke Lajos 17 éve érettségizett és szerezte meg a programozói képesítést, operátorként került az üzembe, s utána lett készáruraktáros. Amióta a jelenlegi cégvezetés van, kaptak mindig valamit, de az azt megelőző években felgyűlt lemaradást ezzel nem tudják behozni. Ráadásul személy szerint őt is sújtja a kedvezőtlen lakáskölcsön. Így aztán a nyaralás vagy utazgatás elérhetetlen luxusnak számít náluk. A nyáron úgy tölthettek néhány napot a Balaton partján, hogy egyik barátjának háza van ott, s meghívta őket.

Az 55 éves Tóth László a sonka üzemből beszélgetésünk alkalmával nyíltan kimondta, hogy ő ha újra kezdhetné, ugyancsak ezt a szakmát választaná, csakhogy nem ebben az országban. A kiváló szakember, aki az üzem bármely munkahelyén megállná a helyét, s a szakmában töltött mintegy 40 évből öt esztendőt Németországban is ledolgozott, azon a véleményen van, hogy külföldön sokkal jobban megbecsülik a húsos szakmát, mint idehaza. Mint mondta, személy szerint nem panaszkodhat, mert a cégen belül elismerik. Amit teljesít, azt meg is fizetik. De valahogyan országos szinten nincs meg a becsületes munkának az elismertsége. Jó néhány évvel ezelőtt lehetősége lett volna Finnországban letelepedni. Ha akkor úgy dönt, most bizonyára jobb élete lenne…

Majd a gyerekek segítenek

Végh Kálmán csontozó a szakiskola elvégzése óta, közel 33 éve dolgozik a pápai húsüzemben, ebből csak egy évnyi németországi vendégmunkával töltött időt kell levonni. Amikor belépett, a 7800 forintos fizetése kétszer akkora volt, mint amit az édesapja a tsz-ben kapott. Mai 163 ezer forintos nettó havi átlagjövedelme mellett a három fia közül egyiknek sem ajánlotta a húsos szakmát. Pedig a felesége is hentes, igaz, ő a kereskedelemben a férj teljesítménybéres fizetéséhez képest is jóval kevesebbet keres. Nekik a reményt a gyermekek nyújtják, mert ha ők elérik életcéljukat, a majdani nyugdíjas szülőket is tudják segíteni. A nagyobbik fiú egyetemista, fogorvosnak tanul, a középső szakiskolás, de ha elvégzi és esztergályos lesz, már kezdettől többet fog keresni, mint az édesapja. Persze, addig még sok lemondás és szigorú beosztás kell, mert manapság már nem csak a betevő falat és a ruha jelent kiadást. A mai világban a napi szükségletekhez a számítógép, az internet szolgáltatás és egyéb, valamikor még luxusnak számító dolgok is hozzá tartoznak.

Földes Györgyné, aki az Amerikai Egyesült Államokba irányuló termékek csomagolójában kódoló munkát végez, a kereskedelemből került öt éve a céghez. Bevallása szerint szeret itt dolgozni, jó lenne, ha innen vonulhatna majd nyugdíjba, bár addig még legalább hét évet kell várni. Annyira vonzódik munkahelyéhez, hogy Ádám fiát is idecsábította. A fiatalember a vendéglátói szakközépiskolából váltott, s igen nagy kedvet érez a húsos szakma iránt. Helyzetükben, annak ellenére, hogy még két éven át gépkocsi-vásárlási részleteket is kell fizetniük, nagy segítséget jelent az, hogy férje külföldön dolgozik, s ez anyagilag igen sokat jelent. Lehet, hogy majd ez a tény a fiúk életpályáját is befolyásolja, mert elképzelhető: ha a szükséges gyakorlatot megszerzi, idővel ő is külföld felé veszi az irányt. Onnan majd akkor már a nyugdíjas szüleit is jobban tudja segíteni.

*

Befejezésül nem maradhat el az idei bérfejlesztés kérdése sem, amelyben annyian reménykednek a pápai húsüzem dolgozói közül. Harkai Attila szakszervezeti elnöktől megtudtuk, hogy decemberben benyújtották javaslatukat. Mégpedig, az adott körülmények figyelembevételével, mivel az adó- és járulékrendszer változtatásával dolgozóként 3000, de akár 4-5 ezer forinttal is kevesebb marad a képletes borítékban, a szakszervezet 9,5 százalékos bérfejlesztést javasolt. Számításaik szerint ez a szint teszi lehetővé valamelyest a reáljövedelem növekedését. Két egyeztetésen már túl vannak, a cafetériában megállapodtak, hogy február hónapig két ezer forint hideg étkezési utalványt kapnak a kollégák. A béremelésre konkrét ajánlatot még nem kaptak, de úgy tűnik, a vezetőség nem zárkózik el a tárgyalásoktól. Egyelőre türelmet kértek, várhatóan március végén, április elején a konkrétumokra is sor kerülhet.