HÚSOS 2010. XVIII. évfolyam 3.szám
IPARÁGI
TÜKÖR

Gráf, a békeszerző

Gráf József leköszönő agrárminisztert, mint a gazdák megbékítőjét, sokan dicsérték távozása alkalmából. Tény, hogy az egykor Torgyán doktor és más jeles földművelők által vezetett szaktárcánál nem kellett magasra helyezett lécet átugrani. Nem is szólva arról, hogy az erősen kudarcos szocialista kormányokban nem verdeste az egeket a miniszteri munka színvonala. Ebből a masszából Gráf mindenképpen kiemelkedett. Munkálkodását sokan érezhették nagyon hasznosnak az agrár-bizniszben utazók közül. Két nem egészen apró hiba azonban véleményünk szerint jelentősen lerontotta a teljesítményét.

Agrárpolitikusként szinte tudomást sem vett az élelmiszeriparról, baloldali politikusként pedig semmi érdeklődést nem tanúsított a munkavállalók, a föld és a feldolgozóipar népének gondjai iránt. A szakszervezet, mint partner szóba sem jött nála. A húsosok kongresszusa helyett inkább borkóstolóra ment. Az általa vezetett „parasztminisztériumban” az élelmiszeripart éppen csak megtűrték, esetenként meg is feledkeztek róla, hogy az ágazat a tárcához tartozik.

Gráf tipikus tagja és képviselője annak a nagytáblás növénytermesztő vállalkozó rétegnek (vörös és narancsos „bárók”), amely az EU csatlakozás kevés nyertese közé tartozik. Nagy támogatásokhoz jutottak, vettek nagy traktorokat, gépeket és közben hagyták drámaian lecsökkenni az állatállományt és tovább zsugorodni az élelmiszeripart. Tevékenyen hozzájárultak ahhoz, hogy ma már a magyar agrárium túlnyomóan alapanyagokat exportál, és kivitele egyre inkább gyarmati jelleget ölt. Az egyoldalú agrárpolitikának egyenes következménye lett a szektor gyenge versenyképessége, hogy egyre nagyobb méreteket ölt a külföldi termékek beözönlése. Ennek hatására az elmúlt években sok ezer munkahely megszűnt, megcsappantak a vidéki emberek jövedelemszerzési lehetőségei, a falvak sokaságában megszűnt az állattartás, a kertművelés.

Így néz ki - népiesen szólva - a brüsszeli támogatásokon hízott parasztbárók által mutyiban teremtett agrárbéke, amit Gráf sikerként adott el a közvéleménynek. Olyan jól, hogy pártja egy csődhelyzetben majdnem miniszterelnököt fabrikált belőle. Távozáskor azt nyilatkozta, hogy az EU-ba készülő egyik déli szomszédunkat segíti tanácsaival. Szegény horvátok, megkapjátok.

(Halogyi)