A közösségi munka nem feladat, hanem elhivatottság kérdése

- mondja Harkai Attila, a HDSZ választmányának elnöke

Kaposváron, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének VIII. kongresszusán sorra került tisztújítás alkalmával az országos választmány elnöki tisztét Harkai Attila, a Pápai Hús 1913. Kft. szakszervezeti vezetője kapta. Ezt megelőzően is tagja volt a választmánynak, de ez az új megbízatás minden eddigi tisztségnél többet jelent számára. Igazi megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősséggel járó feladat.

A közösségi munka fontossága

Húsvét előtti beszélgetésünk során, Harkai kolléga még mindig meghatódottan nyilatkozott a felelősségteljes tisztség kapcsán, amelyet nem csak személyének, hanem a pápai húsosoknak szóló, az üzemben végzett szakszervezeti munka elismerésének tulajdonít. Amint mondotta, magára nézve nem tekinti az új beosztást pluszmunkaként, hiszen eddig is aktívan, korára jellemző fiatalos hévvel vette ki részét a választmány tevékenységéből. Egyébként is olyan embernek tartja magát, aki bármilyen helyzetben azonnal reagál a felvetődő kérdésekre, s kertelés nélkül kimondja véleményét. Úgy tartja, hogy mindez, csak úgy, mint a társadalmi érzékenység, szinte veleszületett tulajdonság. Általában már az iskola padjaiban elválik, hogy ki az, aki meghúzza magát, s szó szerint veszi, hogy nem szabad a nagyoknak ellentmondani, még akkor is, amikor meg van győződve igazáról, s ki az, aki ki is áll az igaza mellett. Nem tagadja, hogy már a középiskolában is volt néhány afférja ilyesmiért. Hiszen nem tudta lenyelni és elhallgatni az igazságtalanságokat, akkor sem, ha az nem csupán személyét, hanem esetleg társait, avagy a közösséget érintették. Persze, a közösségi munka lényegét csak később, munkásfejjel, az első munkahelyén értette meg igazán. Ezért tartja fontosnak, hogy ma már - ha csupán osztályfőnöki órán is - tanítják az iskolában a szakszervezet fogalmát, megismerkedhetnek a fiatalok a közösségi munka fontosságával. Ha komolyan veszik, akkor a diákönkormányzatok tevékenysége nagyon fontos nevelő hatású lehet, amit később kamatoztathatnak majd a fiatalok.

Visszatérve az iskolaévekre, az 1972-es születésű Harkai Attila eredetileg nem a húsos szakmára készült, hiszen közgazdasági tanulmányokba kezdett. De 1988-ban váltott, s 1989-ben már megszerezte a szakmunkás-bizonyítványt. Mindjárt sonkagyártó lett, s az érettségi vizsgáit később, a napi munka mellett tette le.

Ajándék az üzemtől

Szakszervezeti taggá az üzembe való belépésekor vált, számára már akkor természetesnek tűnt az, amit sokan még mindig nem látnak be, hogy a munkavállalóknak a szakszervezetben a helyük, hiszen a hatékony érdekvédelem csakis szervezett formában jöhet létre és így érvényesülhet. Mivel nem hazudtolta meg magát és még inkább kitartott a közösségi tevékenység mellett, rövid időn belül bizalmi titulust kapott. Ám 23 éves korában meg kellett válnia a gyártól, be kellett vonulni a honvédségbe, de érdekes módon ott sem vált idegenné számára az érdekvédelem fogalma. Ott is kiállt a többiekért, s rövidesen századbizalmivá választották. Sokat tanult, amit a gyárba visszakerülve kamatoztatni tudott. Csontozóként dolgozott a sonkaüzemben, s természetesen aktívan kivette részét a szakszervezeti munkából. Amint később bebizonyosodott, ezt az eredményes tevékenységet mások is elismerték. De addig még egy jelentős változás állt be magánéletében, hiszen a húsüzemtől még egy nagyon fontos dolgot kapott. Itt ismerte meg ugyanis feleségét, akivel 1991-ben kötöttek házasságot. Következő évben már meg is született első gyermekük, s 2000-ben a második. A saját otthon megteremtéséhez vettek egy régi házat és annak a felújításával próbálták megoldani gondjaikat. Igen ám, de ez már több pénzt követelt. Kapóra jött a külföldi munkaajánlat, hiszen akkorára már jelentős szakmai tapasztalatot gyűjtött. Mivel így a szükségesek (a szakmunkás-bizonyítvány, no meg az ott dolgozó kollegák ajánlása) megvoltak, a próbamunka pedig nem jelenthetett gondot, elszegődött 3x9 hónapra Németországba, először egy Lipcse melletti, majd a holland határhoz közeli húsüzembe. Túlzás lenne azt mondani, hogy ez a kényelem és a fényűzés időszaka lett volna. Családjához kéthetente, sőt, volt úgy, hogy csak havonta tudott hazajönni, s az ottani munka a magasabb jövedelem mellett is igen megerőltetőnek bizonyult. Viszont rengeteget tanult. Imponáló volt a német precizitás, valamint az, hogy az embereket mindenek előtt az általuk végzett munka után ítélték meg, értékelték. Ott aztán nem volt esélye a hazug, behízelgő stílusnak, amit amúgy is mindig idegennek érzett.

Beszélgetésünk során, amint az emberi kvalitások megítélése került szóba, - nem véletlenül - megemlítésre került, hogy Harkai Attila annak idején letette a labdarúgó játékvezetői vizsgát és manapság is rendszeresen megjelenik a focipályákon, mint játékvezető. Ezen kívül elhivatott kedvelője a sakknak, amit ugyancsak szívesen gyakorol. Mindkettő igen hasznosnak bizonyul, hiszen előbbihez a határozott fellépés, a gyors helyzetfelismerés szükséges, ugyanakkor az emberi magatartás mögötti jellemértékelés, a sakk pedig a már említett gyors helyzetfelismerés mellett a taktikai érzéket és a lépésekkel előre kialakított stratégia-építés képességét fejleszti.

Értékesíteni a tapasztalatokat

Hazaérkezése után nagy lendülettel igyekezett hasznosítani mindazt a tapasztalatot, amit külföldön szerzett. A sonkarészlegen végzett napi termelőmunkában csakúgy, mint a szakszervezeti életben. Indult az üzemi tanácsválasztásokon, s ismét megválasztották bizalminak. Később pedig, amikor Döbör János szakszervezeti elnök nyugdíjba vonult, a fiatal Harkai Attilát választották meg az üzemi szakszervezet élére. Most pedig ágazati feladatkör részesévé vált a választmányi elnöki tisztség által. Bízik benne, hogy jó ötletekkel, hasznos javaslatokkal járul majd hozzá, hogy a HDSZ továbbra is sikeresen képviselje a tagság, az egész húsos szakma érdekeit.

Mert tennivaló bőven akad. A pápai húsüzemben a szakszervezet szervezettsége jelenleg mintegy 60 százalékos. Igaz, hogy rendszeres az új tagfelvétel, de a nyugdíjaztatások, s egyéb változások révén lemorzsolódás is van, így alig érzékelhető a taglétszám növekedése. Pedig ideje lenne rádöbbeni arra, amire a napi élet számtalan élő bizonyítékkal szolgál, hogy valamennyi munkavállalónak a szakszervezetben lenne a helye. Szomorú, hogy még mindig sokan úgy gondolnak a szakszervezetre, mint egy banki befektetésre, pedig - ha már ilyen példázatnál tartunk - a kötelező biztosításhoz jobb a hasonlítás, hisz ha valami baleset történik - ami ugye akartunkon kívül bekövetkezhet - akkor nagyon hasznos a biztosítás. Az a tagsági díj, amely egyébként is adócsökkentő tétel, nem képezhet igazi ellenérvet. Hiszen mindenki láthatja, hogy a valós érdekvédelmet a mai körülmények között csakis a szakszervezet nyújthatja. Persze, amikor gond van, a szükségben mindenki megtalálja a szakszervezetet és elvárja a megoldást, a segítséget. Ugyanakkor érdekes jelenség, hogy a legtöbb elégedetlen és követelőző éppen a nem szakszervezeti tagok közül kerül ki. Ennek ellenére az elnök a munkavállalókat két csoportra osztja: egyiket a szakszervezeti tagok alkotják, a másikat pedig akik ezután lesznek tagok. Mindenképpen fontosnak tartja a rendszeres tájékoztatást. Ehhez szigorúan betartják a testületi ülések programját, s mindenben egyeztetnek a tagsággal. Szeretné elérni, hogy a munkahelyeken maguk a szakszervezeti tagok legyenek a legfőbb propagálói a közös gondolkodásnak és cselekvésnek. És nem csak úgymond vészhelyzetben, olyankor, amikor valami baj van, hanem olyankor is, amikor minden rendben van.

Jelenleg például érdeklődés követi a bértárgyalások menetét. A szakszervezet még decemberben benyújtotta a béremelésre vonatkozó 8 százalékos javaslatát, mégpedig január elsejétől számítva. Erre januárban az üzem vezetősége úgy reagált, hogy érdemi választ csak az üzleti terv elkészülte után adhat. Most elkezdődtek az egyeztetések, s bizakodásra ad okot, hogy a vezetőség részéről hajlandóság mutatkozik a megegyezésre. Ugyanakkor napirenden van a kollektív szerződés kérdése is. Ugyanis a régi, amely még 1993-ból való és azóta már le is járt, igencsak elavult már, a változtatásokat az időközben bekövetkezett munkatörvénykönyvi változások is indokolják.

Az üzemen belüli hangulat jelenleg bizakodónak mondható. Munka bőven van, megrendelésekben nincs hiány, a pápai termékek minőségére vonatkozó visszajelzések is nagyon jók. Húsvét előtt olyan nagy volt a kereslet termékeik iránt, hogy több munkaerőre volt szükség, létszámnövelésre került sor. A nyersanyagellátás biztonságáról a saját sertéstelepek révén is gondoskodnak, az értékesítésben pedig egyre jelentősebb szerepet kap a saját üzlethálózat. Olyan vállalatvezetés kezébe került a pápai húsüzem, amelynek nem csupán szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen, hanem az is elmondható róla, hogy az anyagi kérdéseken jóval túllépve, szívügyének tekinti az üzemet, a húsos szakmát. Az 1913-ben alapított cég jelenlegi sikerének és biztos jövőjének a titka az a bizalom és növekvő érdeklődés, amely a magyar fogyasztók részéről a pápai hústermékek iránt megnyilvánul.