HÚSOS 2009. XVII. évfolyam 5.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Mennyi új munkahely lesz a húsiparban?

A választmányi ülésen sokadszor hangzott el, hogy a húságazat az elmúlt években tovább zsugorodott és ez a folyamat várhatóan nem áll meg az elkövetkező években sem. A foglalkoztatás további csökkenésére kell számítani, kilátástalan erőfeszítés a munkahelyek megőrzése. Ezzel a pesszimista forgatókönyvvel szemben, amit reális mérlegelésnek is tekinthetünk, nem könnyű ellenérveket felsorakoztatni.

Tény azonban az is, hogy a magyar társadalmat erősen szorongatja a munkahelyteremtés kényszere, nagyon sok új állás kellene. A politikai pártok programjaiban és ígéreteiben többszázezres számok fordultak elő már az előző választásokon is. A mostani ellenzék azonban egy meghökkentő nyilatkozattal állt elő: kormányra kerülése esetén tíz év alatt egy millió munkahelyet teremtene. A kezdeményezés realitását erősen gyengíti, hogy 1998 és 2008 között gyakorlatilag stagnált a foglalkoztatás, azóta pedig a válság hatására több mint százezer munkavállalót lapátra tettek. Mégis, vetődött fel a választmányi ülésen, érdemes megfontolni és mérlegelni ezt a programot. Különös tekintettel a mezőgazdaság és az élelmiszeripar stratégiai jellegére. Hiszen világszerte az elemzők új fogyasztói csoportok megjelenésével, az élelmiszer árak emelkedésével, a termelés bővülésével számolnak. Nem lehetetlen, hogy a hazai húsiparban megfordul a kedvezőtlen trend, a beruházók fantáziáját megmozgatja az ágazat. A szakma megőrzött hagyományai, a minőség iránti elkötelezettsége, a természeti adottságok megalapozhatják a „feltámadást”.

A kérdés tehát nem az, hogy mennyi a realitása egy millió új munkahelynek, hanem az, hogy ebből a húsiparban mennyi hozható létre. A szakszervezet partnere lehet mindazoknak, akik a húsipari foglalkoztatás bővítésén gondolkodnak. Együttműködési szándékának hangot is adhat a közelgő kongresszuson.