Mást kell tenni, és tervezettebben!

Interjú Tóth Lászlóval, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főigazgatójával

A válság következtében eddig - a hivatalos statisztikák szerint - 25 ezer munkahely szűnt meg az elmúlt időszakban.

Nagyon sok munkahely van veszélyben a gazdasági-pénzügyi válság kapcsán. Gyakran hasonlítják a mostani világválságot az 1929-ben kirobbanthoz, azonban különbségek is vannak; akkor az alapvető ok a túltermelés volt. A mostani válság oka az akkorinak a fordítottja: ma túlkeresleti állapot jött létre, egy meg nem alapozott kereslet-tömeg, amelyet a fedezet nélküli hitelezések gerjesztettek. Ezt a helyzetet az az USA-ból indult filozófia hozta létre, miszerint az áruvásárláshoz hiteleket kell adni - a fogyasztás felpörgetése érdekében. Példaként egy szlogen: „cseréld le az autódat három év után!”. Nálunk ez a gondolkodás azért sem követhető, mert a fogyasztásunk jelentős része ma már importból származik, és ennek az import-fogyasztásnak a haszna nem itthon csapódik le.

Viszont, ha olyan termékeket vásárolunk, amit magyar termelők állítanak elő, akkor annak a haszna is a miénk lesz.

Úgy gondolom, hogy ez a dolog lényege. Azonban az elmúlt húsz évben a kormányok gazdaságpolitikája nem ezt szolgálta. A koncepció azt volt, hogy mi kicsi ország vagyunk, ezért az exportnak kell érvényesülni. Az exportnövelés érdekében vonzzuk ide a külföldi tőkét. (Ugyanis nem volt elég belső tőkénk.) Privatizáció révén a külföldiek beruházásaiból létesüljenek üzemek és munkahelyek. Az elgondolás egy darabig állami támogatásokkal működött is. A támogatás abban nyilvánult meg, hogy öt évig adómentességet kaptak a külföldi befektetők, aminek a hatására viszont kétségbeejtő helyzet állt elő, mert közben a hazai ipar leépült.

Az ipari vállalatok zöme külföldi tulajdonba került a privatizáció során.

Nem az volt a baj, hogy bejött a külföldi tőke, hanem az, hogy az olcsósággal kellett és a mai napig kell versenyeznünk. Az olcsó bérről van szó. Példa erre, hogy ezek a befektetők az öt év letelte után elmentek tőlünk keletebbre - például Ukrajnába, Kínába -, ahol hozzánk képest még olcsóbb a munkabér. Hát ezzel az olcsósággal nem lehet versenyezni! Nem csak mi, hanem a körülöttünk lévő országok is ebben a cipőben járnak.

A közgazdaság egyik sarokpontja, hogy valódi értéket csak munkával lehet teremteni. Ma a pénzvilág munkálkodik, és ez okozta a válságot.

A mostani válság okozója az a szituáció, amikor valaki meg nem dolgozott teljesítményért kap esélyt a hitelen keresztül.

Mivel tudunk hatást gyakorolni a negatív folyamatra?

Ma Magyarországon 4 millió munkavállaló van, 1,3 millióval kevesebb, mint a rendszerváltás előtt volt. Közben létrejöttek hatalmas termelékenységű cégek, mint például az IBM, a Nokia stb. A vonatkozó számok beszédesek: a hazai GDP 60 százalékát ennek a 4 millió munkavállalónak a töredéke, mindössze 250 ezer ember hozza létre, ami a magyar export 20 százalékát jelenti. A további 3 millió 750 ezer ember a GDP 40 százalékát teremti meg, és ez nagyon érzékennyé, sérülékennyé teszi az országot. Mert ha jön egy válság (mint ahogyan jött), és emiatt bezár például a szentgotthárdi Opel vagy a győri Audi, akkor a 250 ezer „főszereplőből” csak 200 ezer marad. Ebben az esetben nem a foglalkoztatási veszteség nagy (az is), hanem elsősorban az ország vesztesége lesz nagyságrendekkel nagyobb. Ami továbbgyűrűzik, mert hatással van a többi 3 millió 750 ezer munkavállalóra is. Kevesebb lesz az állami bevétel, ami által kevesebb lesz az önkormányzatok amúgy sem bővelkedő bevétele, és a beszállító vállalkozóknak is kevesebb lesz a bevételük.

A kormányok - nálunk is - válságkezelő programot készítenek a válság negatív hatásának a csökkentésére. Például ösztönzik a termelő üzemeket, hogy ne küldjék el a dolgozókat, hanem helyette vezessenek be csökkentett munkaidőt. A kieső időben pedig képezzék az embereket - ha van mire. Ez ugyanis vállalati stratégia kérdése. A munkaügyi tárca ezeket a törekvéseket támogatja pénzzel, sőt a kieső munkabér egy részét is megtérítjük. Ez jó lehet mindkét félnek, a munkavállaló több lesz tudásban és a munkáltató is profitálhat később belőle. De ez csak esély, nem a bölcsek köve.

Milyen válságkezelő stratégia lehetséges?

Úgy gondolom, az első számú üzenet, hogy gazdaságilag azt folytatni, amit az elmúlt két évtizedben tettünk, nem lehet. Nem lehet megismételni, hogy Magyarországon a külföldi befektetőnek semmi adót se kelljen fizetni. Azokat az adottságainkat kell kihasználnunk, amink van, és amiben erősek vagyunk. Első helyen még mindig az ember, a szakképzett, tanult ember áll. A másik, és ez talán pozitív üzenet a lap olvasóinak, hogy felül kell vizsgálni az agrárstratégiát, benne a feldolgozóipart. Az, hogy átadunk mindent, az élelmiszergazdaságban átengedjük a terepet másoknak, és közben mi majd csúcstechnológiával jelentkezünk - megbukott. A válság egyúttal egy új szakasz kezdetét is jelenti. Mást kell csinálni, mint amit eddig tettünk, és sokkal tervezettebben. Újra kell gondolni az élelmiszeripar szerepét is.

A nagyvállalatok mellett a kisebb vállalkozások, üzemek (köztük a vágóhidak) is jelentősebb szerepet kell, hogy kapjanak, természetesen a szabványok, egészségügyi követelmények szigorú betartása mellett. Vagy említhetem példának a gyümölcspálinkát, amelynek valódi értéke van.

A versenyelvű mezőgazdaság mellett kell lenni egy szociális mezőgazdaságnak is, ami a helyi munkalehetőségek kialakítása által jön létre. A helyi agráriumra felfűzhető lenne a szolgáltató ágazat is. Stratégiai pont a biotermék is, nőni fog a szerepe az egészségmegőrzés szempontjából. A nagyszámú, sok kicsi „helyi íz” is vállalkozási terep lehet. Olyan agráriumot kell teremteni, amely azon kívül, hogy az önellátást biztosítja, piacképes terményfölösleget termel, valamint munkaalkalmat is ad.

Mindennek alapja a föld, de ha az is külföldi tulajdonba kerül, akkor azzal is úgy járunk, mint a privatizált iparral.

Életképes konstrukció lehet a bérlet. Akár hosszú távú bérletbe is lehet adni a földet. Kitörési pontként említhető még a gyógyvíz, amire ráépülve egy szakosodott, szervezett gyógyfürdő-turizmus sok embernek adhat munkát. A turizmus mindenképpen jó bevált terület, ha például a Tiszára ráépülő - mint egykor a Vásárhelyi-terv vízszabályozására - vadvízi, horgász-, vadászturizmusban is lehet fantázia. Érdemes azon is elgondolkozni, hogy sok nyugdíjban lévő, nem kis nyugdíjú japán házaspár tervezi, hogy Európában szeretné leélni élete utolsó évtizedeit, itt vásárolnának házat. Ők a nem kevés nyugdíjukat hoznák ide. A föld, a víz, a megtermelt étel és ital jelentős vonzerőnk marad.

Főigazgató úr, kérek egy személyes pályarajzot.

A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem közgazdasági diplomát, ipargazdasági szakon. Rövid ideig vállalatnál dolgoztam, majd az Országos Tervhivatalba kerültem, ahol 1975-ben létrehoztak egy háromfős csoportot, amely az akkor induló gmk-k, vgmk-k, szakcsoportok, tehát a kisvállalkozások jogi-pénzügyi tervezésével foglalkozott. 1984-től a pártközpont Gazdaság- és foglalkoztatás-politikai osztályának munkatársa voltam, 1989-ben visszahívtak a Tervhivatalba, amely nemsokára kettévált, egyik fele az Ipari Minisztérium, a másik a Pénzügyminisztérium része lett, én a PM-be kerültem.1995-től vagyok a munkaügyi tárcánál, jelenleg a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban a Tervezési és fejlesztési titkárság főigazgatójaként dolgozom.

Köszönöm a beszélgetést.