HÚSOS 2009. XVII. évfolyam 1.szám
KITEKINTÉS

Napirenden: a tagság kölcsönös elismerése

Az európai élelmiszer-ipari, agrár és turisztikai szakszervezeti szövetség (EFFAT) legutóbbi végrehajtói bizottsági ülésén a szokásos témákon kívül, melyek során a résztvevők áttekintik a mezőgazdaság, élelmiszeripar és vendéglátás területén történt legfontosabb eseményeket, valamint egyes területeken a szakszervezeti munkát, a testület októberre Berlinbe összehívta a szervezet rendes kongresszusát, ahol napirendre kerül a tagság kölcsönös elismerése.

Az ülés résztvevői megtárgyalták és jóváhagyták a kongresszus napirendjét, ütemezését, a kongresszusi javaslatokat összeállító bizottság, illetve a mandátumvizsgáló bizottság összetételét. Megtárgyalta a végrehajtó bizottság a Titkárság által összeállított javaslatokat az alapszabály módosítására. Elfogadott az ülés egy határozatot az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai országok) tárgyalásokkal kapcsolatosan. Jelentést hallgatott meg az európai gazdasági és szociális bizottság, valamint az IUL tevékenységéről. Jóváhagyta az EFFAT 2009. évi költségvetési javaslatát, tájékoztatót hallgatott meg a szervezet belső weboldalának létrehozásáról. Az ülés keretében a szervezet vezetőségi tagjai, meghívott nemzeti szakszervezeti elnökökkel együtt megemlékeztek az EFFAT, illetve jogelődje létrehozásának 50. éves jubileumáról a „Szakszervezetek határok nélkül” jelszó jegyében.

Külföldiek foglalkoztatása

Az EFFAT rendes kongresszusa 2009. október 19-20-21-én, Németország fővárosában, Berlinben lesz. A kongresszus keretében, az első napon találkozót tartanak a közép- és kelet-európai országok képviselői. Ugyancsak az első napon kerül sor egyebek között az új vezető testületek megválasztására, az alapszabály módosítására, a 2010-2013. közötti időszakra vonatkozó akcióterv súlypontjainak meghatározására, a költségvetési irányelvek kialakítására, valamint a kongresszusi határozatok elfogadására.

Az ülés második napjának vezető témái között szerepel „Egy diszkrimináció nélküli Európáért” címmel a migránsok és etnikai kisebbségek helyzetének áttekintése és következtetések levonása. A külföldiek illegális, féllegális, embertelen foglalkoztatásának körülményein kíván változtatni a nemzetközi szövetség. Mindkét témában a kongresszus személyes beszámolókat is meghallgat szakszervezeti bizalmiaktól.

A kongresszus kiemelt témája között szerepel természetesen a női munkavállalók foglalkoztatását, bérezését, helyzetét, egyenjogúságát érintő kérdések megvitatása is.

A HDSZ létszámát tekintve 1 fő szavazati jogú küldöttel képviseltetheti magát az eseményen. Egyébként az EFFAT 4 magyar tagszakszervezete az alapszabály szerint a következő periódusban az egyesített taglétszáma alapján a végrehajtó bizottságban 1 fő tagsági (+ 1 fő póttagsági) hellyel rendelkezik.

Az alapszabályhoz a tagszervezetek, így a HDSZ is 2009. április 10-ig nyújthatnak be módosító javaslatot az EFFAT Titkárságára. Kongresszusi határozatra vonatkozó kezdeményezést és javaslatot 2009. július 17-ig lehet benyújtani. Az EFFAT vezető posztjaira történő jelöléseket (elnök, főtitkár) a 2009. tavaszi végrehajtó bizottsági ülésig lehet tenni.

Aktív támogatás Keletnek

A Titkárság előzetes alapszabályi javaslatai között szerepel a Közép- Kelet- és Dél-európai szakszervezetek aktív támogatása a munkaharcokban. Továbbá a tagság kölcsönös elismerése, miszerint egy EFFAT-hoz csatlakozott szakszervezet tagja, amennyiben átmenetileg, mint munkavállaló egy másik országban dolgozik, a származási országbeli szakszervezeti tagsága alapján jogosult információkra, tanácsadásra az EFFAT foglalkoztatási országban működő tagszakszervezetétől akkor is, ha nem tagja a fogadó országban működő szakszervezetnek. Ezen túlmenően egyes esetekben a két tagszervezet közötti megállapodás alapján támogatásban is részesíthető. A szakszervezeti tagnak egy másik országba történő áttelepülése esetén szakszervezeti tagsága a fogadó országban az EFFAT helyi tagszakszervezeténél megszakítás nélkül folytatódik.

Kapuvári József