HÚSOS 2009. XVII. évfolyam 1.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Az érdekvédelem megy tovább!

Bezdán János űrt hagyott maga után

- Bezdán János intézmény volt Gyulán, űrt hagyott maga után, minden valószínűség szerint pótolhatatlan ember. Ugyanakkor erőt ad, hogy nem a támadásokat kell elhárítani, hanem sok segítséget kapok, s így tenni tudjuk a dolgunk, az érdekvédelmi munkára tudunk koncentrálni - mondta a Húsosnak Petrusán Györgyné, a Gyulai Húskombinát Zrt. új szakszervezeti vezetője, aki a tavaly októberben vette át legendás elődjének halála után a stafétabotot. Az érdekvédelemnek menni kell tovább!

Petrusán Györgyné

A már súlyos beteg Bezdán János két héttel a halála előtt kérte meg közvetlen munkatársát, Petrusán Györgynét - aki a kórházban rendszeresen látogatta -, hogy vegye át a gyulai élelmiszeripari cégnél a HDSZ helyi alapszervezetének vezetését. S mivel korábbról már tagja volt a szakszervezeti tanácsnak, így a testület két nappal Bezdán halála előtt, tavaly október 20-án megválasztotta Petrusánnét szakszervezeti vezetőnek. Ősszel lesz a majd a tisztújítás, amivel kapcsolatban egyelőre nem szeretne semmit mondani az új, megbízott érdekvédelmi vezető.

Petrusán Györgyné 1984-ben, azaz éppen negyedszázada került a Gyulai Húskombináthoz. Ez eddigi első munkahelye. Mint kérdésünkre fogalmazott, a „másik oldalon” kezdett, ugyanis idekerülése után jó tíz évig a személyzeti osztályon dolgozott, majd 1994-ben, idestova 15 évvel ezelőtt került át a szakszervezethez. Ekkor már tíz éve állt a helyi szakszervezet élén Bezdán János. Petrusán Györgyné nem rejti véka alá, hogy Bezdán János személyét, munkáját, hozzáértését, elhivatottságát, elismertségét nehéz, vagy talán lehetetlen is pótolni.

- Nem is kérdés, János intézmény volt, azt hiszem, gyakorlatilag pótolhatatlan ember, aki hatalmas űrt hagyott maga után - mondta.

Megtudtuk, hogy legutóbb január közepén ülésezett a Gyulai Húskombinát szakszervezeti tanácsa, ahol előkészítették a 2009-es évet.

Mindent úgy tettünk és terveztünk, ahogy János is tette volna - osztotta meg elképzeléseiket a Húsossal Petrusánné. Így nem maradhat el a horgászverseny, ami Bezdán Jánoshoz különösen közel állt. De már megtették az előkészületeket a nőnapra, s arra, hogy illő módon köszöntsék az idén azokat, akik immár 30 éve tagjai a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének. Folytatják az üdültetést a Balaton partján és egy kolléga megsegítése nyomán az idén is tervezik a 2008-ban sikerrel startolt véradást. Jó hír, hogy volt munkatárs, aki bár több műtét árán is, de azóta meggyógyult.

Az új érdekvédelmi vezető fontosnak tartja, hogy új lendületet adjon a szakszervezeti életnek. Mindez fontos azért is, mert a két üzemben dolgozók közül sokan nem ismerik egymást, így lehetőséget kell adni arra, hogy módjuk legyen erre. Régebben ez jól működött, hiszen az egykori sportpályán évről évre megrendezték a Húsos majálist. De a rendezvény egykori helyszínén azóta egy hipermarket épült fel. Éppen ezért a szanazugi üdülőbe terveznek egy szolid „zsíros kenyér partit”, hogy a dolgozók és családtagjaik jobban megismerhessék egymást.

A Gyulai Húskombinátban közel 400-an szakszervezeti tagok, ami 84 százalékos szervezettséget jelent. Megtudtuk, az év elején új belépők is voltak, miközben senki sem szüntette meg a tagságát.

- A szakszervezeti és az üzemi tanácsi testület nagyon jó csapat, összetartóak, a feladatra koncentrálnak, ami nagy segítség nekem is. És az is erőt ad, hogy nem a támadásokat kell elhárítanom friss szakszervezeti vezetőként, hanem a többiek segítségével a feladatunkat tudjuk végezni. Ebben nagyon sok segítséget kapok a HDSZ országos vezetésétől is - mondta el a Húsosnak Petrusán Györgyné.

Végül megtudtuk, hogy a gyulai húsos alapszervezet a kialakult rendnek megfelelően még a múlt év decemberében átadta a munkáltatónak a HDSZ egységes bérkövetelését. Egyelőre még nem született válasz sem a cégvezetés, sem a tulajdonos részéről. Annyit tudni, hogy február 28-a után válaszolnak. A húsiparban megszokottak szerint április elseje jelenti a bérkövetelés utolsó határidejét, ekkortól lépne hatályba - a munkavállalók és munkaadók remélhető megegyezése nyomán - a megemelt fizetésről szóló döntés.

Petrusán Györgyné annak a reményének adott hangot, hogy a kialakult munkabékét sikerül megőrizni a békési fürdőváros legtöbb alkalmazottat foglalkoztató cégénél.

Bod Tamás