Szolidaritás helyett öngondoskodás?

Interjú Kapuvári Józseffel, a HDSZ elnökével

- A szakszervezeti munka, a munkavállalói érdekvédelem kiegyensúlyozott társadalmi, gazdasági viszonyok között sem könnyű és konfliktusmentes, hát még sürgető reformok, kellemetlen megszorító intézkedések időszakában! Mit szólsz ehhez, milyen most a lehetséges és kívánatos szakszervezeti magatartás, mi a HDSZ fő gondja, legfontosabb feladata? - kérdeztem a Húsipari Dolgozók Szakaszervezetének elnökét.

- Időszerű, jogos kérdés a jelenlegi gazdasági, politikai helyzetben. Az érdekvédelem, az érdekérvényesítés eddig sem volt feszültségektől mentes, hiszen konfliktuskezelő szervezetről, mozgalomról van szó. A mai körülmények között azonban a konfliktusok száma megnő, mert nemcsak vállalati szinten kell azokat kezelni, hanem makroszinten, országos problémákra is megoldást kell keresni és találni. Nehéz lecke ez, mert a politika iránti bizalom a mélypontra került, ami korábban sem volt túlságosan nagy. A legitimáció jogi értelemben megvan, csak a gondok megoldásához szükséges bizalom, a közmegegyezés kapott mélyütést.

- Milyen a szakszervezetek viszonya a megszorító intézkedésekhez?

- Mi is támogattuk az MSZOSZ nyári állásfoglalását a konvergencia programról, amelyben a konföderáció elutasította, hogy az egyensúly érdekében hozott intézkedések döntően a munkavállalókat, a bérből és fizetésből élőket sújtsák. Látható, hogy a konvergencia program készítői a könnyebb utat választották a szükséges költségvetési bevételek érdekében. Makrogazdasági szempontból már akkor megfogalmaztuk, hogy a legnagyobb veszélyt a gazdasági növekedés lefékeződésében, a munkahelyek számának csökkenésében látjuk. Hogy a szakszervezetek reálisan gondolkodnak, azt egy minapi gazdaságpolitikai konferencia is megerősítette, ahol neves közgazdászok, tekintélyes vállalatvezetők visszaigazolták: a csökkenő foglalkoztatás, a magas adóterhelés - különösen ami az élő munka terheit illeti -, és szerény gazdasági növekedési ráta mellett nincs esély a kibontakozásra. A konferencián elhangzottak többszörösen aláhúzták: a költségvetési egyensúly helyreállításának rövid távú szempontjai nem szoríthatják háttérbe a gazdasági fejlődést, mint prioritást. A szakszervezetek - köztük a HDSZ is - elfogadják, hogy számos területen - egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszer, stb. - jelentős változtatásokra van szükség. Nehezményezzük ugyanakkor, hogy ezen változtatások előkészítésébe, kidolgozásába nem vonják be megfelelően a szociális partnereket, vagy csak formális az egyeztetés. Így meglehetősen nehéz a társadalomra villámcsapásszerűen rázúduló megpróbáltatások kezelésében konstruktívan részt venni, nem beszélve arról, hogy az intézkedések egy része a szakszervezetek számára elfogadhatatlanok.

- Mondanál példákat?

- A közelmúltban lezajlott kongresszusunkon is hangot adtunk annak , hogy számunkra elfogadhatatlan a reálbérek csökkenésének betervezése, elvárása a versenyszférában. Hiszen a cégeknél a bérek, jövedelmek növelésének lehetőségeit a termelékenység, a teljesítmény, az árbevétel, a nyereség alakulása határozza meg. Miért kellene egy nyereséges szektorban, egy jól működő vállalkozásnál csökkennie a reálbéreknek azért, mert a kormány ezt mondja? Más a helyzet persze, ahol a kormány a „munkáltató”, vagy a jövedelmek növelésének forrását a költségvetés biztosítja.

A szakszervezetek számára - számunkra is - elfogadhatatlan az a paradigmaváltás, ami a kormány gazdaságpolitikájában a választások óta bekövetkezett. Ez - kissé leegyszerűsítve - az öngondoskodás modelljének jegyében hozott intézkedéseket jelenti. A szakszervezeteket a szolidaritás elve vezérli, amellyel ellentétes az öngondoskodó modell. Ez a liberalizmus modellje, ami annál is inkább elfogadhatatlan, mivel az átlagos magyar munkabérekből sokszor megélni is nehéz, nemhogy öngondoskodni, vagyis fizetni mindazokért a szolgáltatásokért, melyeknek fedezete 1946 óta nincs beépítve a magyar bérekbe. Az ilyen típusú öngondoskodásra nincs forrás az átlagos magyar munkavállaló jövedelmében, különösen a szakszervezetek által képviselt munkavállalókéban. Szolidaritás és öngondoskodás egymásnak ellentmondó modellek, következésképpen, igazi szakszervezet az öngondoskodást nem támogathatja.

- Hogyan rajzolnád meg a magyar húsipar mai helyzetét egy rövid összefoglalóban.

- A hússzektor az elmúlt 16 évben a változások egyik nagy vesztesének számít, az élelmiszer- ipar több szektorával együtt. Eltűnt a munkahelyek kétharmada, a vágósertés-állomány kétharmada. Folyamatosan számolták fel, zárták be a nagyhírű vállalatokat. 2006-ban is 3 jelentős vállalat felszámolása indult meg, egyiké pedig éppen befejeződik. Ezeknél a vállalatoknál az idén megszűnt mintegy 500 munkahely. A csökkenő húsipart immár 4 millió darabszám alatti vágósertés, tőkehiány, finanszírozási problémák, szerény jövedelmezőség, sok esetben veszteséges gazdálkodás, erős fekete forgalmazás, és a kereskedelmi láncok mindent meghatározó árpolitikája jellemzi, sújtja.

-Nem valami szívderítő tájkép.

-Ebben a környezetben kell szakszervezetünknek érdekeket védeni és képviselni, jövedelmeket, juttatásokat kiharcolni. Ilyen körülmények között is sikerült az idei esztendőben is tiszteletre méltó eredményeket elérni a szakszervezeti nyomás igénybevételével. Reméljük így lesz ez az új esztendőben is.