Egy magyar húsipar van

- állítja Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke

Elsősorban a közigazgatásban szívta magába a gyakorlat tudományát. Dolgozott az Agrárrendtartási Hivatalban, volt államtitkár a földművelésügyi minisztériumban, s rövid ideig betöltött pozíciót az ÁPV Rt.-ben is. Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének három hónapja megválasztott elnöke nem titkolja, hogy elsősorban a makrogazdaság kérdéseivel foglalkozott, de kellő rálátása volt, van a húsiparra is. A beszélgetésből az is kiderül, hogy nem vegetáriánus alkat.

- Elnök úr, kedveli-e a húst, a húsételeket?

- Jó kérdés. Én húsevő vagyok, nagyon kedvelem a húst mindenféle formában, úgy a Hússzövetség tagjai által előállított termékeket, mint a baromfiból készült termékeket. Félretéve a kérdés tréfa részét, azt gondolom, hogy a húsipar szakmai érdekképviseletében az elnöki poszt nagyon is megtisztelő cím. Az egyik legnagyobb hozzáadott értéket előállító élelmiszeripari ágazat a húsipar, igen nagy hagyományokkal rendelkezik, olyan területe a gazdaságnak, amelyik nagyon sok sikeren és kudarcon esett át az elmúlt másfél évtizedben. Rengeteg nagy feladatot oldott meg a rendszerváltást követő tulajdonváltás során. Részben korrigálta a privatizálást követő piacvesztéseket, s mind a bel-, mind a külpiacon új pozíciókat foglalt el. Az uniós csatlakozás kihívásait is több-kevesebb sikerrel oldotta meg.

Csontozókés nélkül

- Nagyon is kedvelem ezt az ágazatot, bár - s ezt azok is tudják, akik megválasztottak elnöknek, hogy - nem vagyok régi, tradicionális értelemben vett húsipari szakember. Nekem inkább makro agrár- és élelmiszeripari hátterem van, erre predesztinál az előéletem. Az elődömmel, Jankó Ferenccel ellentétben nem tudnék kicsontozni egy állatot, s nehézséget okozna a csontozókés használata. Az elmúlt időszakban igyekeztem ezekről a dolgokról is begyűjteni a tudnivalókat, de egy elnöki pozíció, amely társadalmi megbízatás, nem feltétlenül követeli meg az operatív húsipari gyakorlatot, jártasságot. Egy szakmai érdekképviseleti szervezetnél dolgozni elsősorban azt jelenti, hogy az ember a döntés előkészítési folyamatokban, a döntéshozás különböző fázisaiban próbál informálódni, és próbálja a szakmai érdekeket megfelelő érvekkel, magyarázatokkal - azt szoktam mondani, hogy - szikár érvekkel alátámasztani, képviselni, s ez által a szakma érdekében a döntéshozatalt befolyásolni. Illetve gyakran döntéshozást kezdeményezni. Visszatérve az alapkérdésére, igen szeretem a húsipart. Az elmúlt hetekben, hónapokban megkezdtem egy körutat, melynek keretei között a szövetség minden tagját meglátogatom. A Hússzövetség jelenleg 46 tagot számlál. Sajnálatos, hogy szakmai érdekképviseleti szinten is van egy megosztottság az iparágban. A korábbi kisebb méretű előállítókat tömörítő Húscéh is egy szakmai érdekképviseleti szövetség, míg a mi szövetségünk a korábbi nagyobb gyártókat képviseli. Meggyőződésem, hogy ennek a két szövetségnek mindent meg kell tennie azért, hogy a lépéseit a legfontosabb közös érdekek mentén harmonizálja.

Hullámvasúton

- Örülök, hogy kitért a közös érdekek harmonizációjára is. Azt gondolom ugyanis, hogy az érdekképviseletnek a jó értelemben vett lobbi tevékenység alapvető feladata. Ha egy ágazatban túlságosan sok a különböző hangnem, akkor nehéz úgy lobbizni, hogy a közös érdekek érvényesüljenek. Nem olyan nagy a magyar húsipar, hogy darabokra szedjék...

- Egy magyar húsipar van!

- Pontosan erről van szó. Éppen ezért kérdezem, hogy Ön milyennek látja ezt az ágazatot?

- Az elmúlt másfél évtizedben a sok-sok kihívás igen sokféleképpen hatott az ágazatra. Rengeteg cikluson, mondhatni hullámvasúti fent-lent helyzeten vagyunk túl, hol a tenyésztőknek, az alapanyag előállítóknak volt egy kicsit jobb, hol a feldolgozók voltak jobb helyzetben. Folyamatos konfliktushelyzetet éltek át az ágazat szereplői, amely konfliktusokat leginkább akkor lehetett a szőnyeg alá söpörni, amikor az állam jelentős támogatási összeggel hozzájárult a pozíciók javításához. S a támogatások feltételéül szabták, hogy legyen valamiféle megegyezés a szakmában, mint például az irányár, vagy a minősítés kérdésében. Ez egyfajta kényszerű kompromisszum volt az ágazat szereplői között. A legnagyobb gondot ma éppen az okozza, hogy az uniós csatlakozást követően a piaci harmonizációs, konfliktust elmosó támogatások eltűntek. Az államigazgatás kezében minimális eszköz van már csak a támogatásra, s nem csak a költségvetés helyzete miatt, hanem azért is, mert az uniós agrárpolitikában a nemzeti mozgástér erősen korlátozott. Ez a látszat harmónia, ami kialakult 2001-2003 tájékán, az 2004. évben viszonylag gyorsan megszűnt, sem a húsipar, sem a termelők nem voltak kellően felkészültek a kihívások megválaszolására.

Csodavárás

- Valljuk, meg őszintén, megleptek minket a környező, velünk együtt tagságot nyerő országok és részben a régi tagok termelői is. Ők éltek a piaci liberalizáció adta lehetőségekkel. Az első meglepetés az volt, hogy a polcokon olcsó termékek jelentek meg, ami a hazai termelői kedvet visszavetette. Rendkívül sok folyamat zajlik párhuzamosan, nehéz elválasztani, hogy melyiknek mi a pontos hatása, viszont az irány az eléggé egyértelműen egyirányú volt. Drasztikus hatékonyság-javulás nélkül középtávon súlyos nehézségek elé néz az ágazat egésze. Minden történés ezt üzeni, s jelentős átalakulás előtt állunk még. Ehhez még hozzájön, hogy általában az állattenyésztést az uniós támogatási rendszer nem preferálja, hiszen a növénytermesztés kapja a nagyobb támogatásokat. A működő intervenciós rendszerből ráadásul az is következik, hogy az állattenyésztés számára az input anyagok költségei is megdrágultak, amit a végtermék piaci árában nem mindig sikerül érvényesíteni. Az egész ágazatot tekintve az elmúlt fél évben a feldolgozóiparosok helyzete sokkal nehezebb, mint az állattartóké. S ezért nehéz az elnök helyzete is, mert olyan lobbizást kell(ene) folytatni, ami a húsipar helyzetét már rövid távon javítja.

- Milyen területeken kellene ezt a lobbizást folytatnia?

- Nem tartozom azok közé, akik a megoldást csak az állami támogatásban látják. Az államnak persze jelentős szerepe lehet abban, hogy a nehéz helyzetet, a feszültségeket oldja. De nem gondolnám, hogy a csodavárásban kellene élnünk. Az állam kezében vannak eszközök, amelyekkel javítható a legális csatornákon működő legális húsipar helyzete.

Állami terhek

- Menjünk sorba, s az első érv sajnos, mindjárt anyagiakkal is összefügg. Az elmúlt évek során kialakult az az állami gyakorlat, hogy azon állami fennhatóság alá tartozó hatóságok - állat- és növényegészségügy, élelmiszerbiztonság stb. - amelyek alapvetően állami ellenőrzési feladatokat látnak el, a tevékenységük során kénytelenek minél nagyobb úgynevezett saját bevételre szert tenni. Abból fakadóan, hogy a költségvetés tervezése során a saját bevétel kötelezettsége ezeknek az intézményeknek évről évre drasztikusan növekedett. Ha egy állategészségügyi hatóságnak növekszik a bevételi kötelezettsége, miközben az állatállomány csökken, az egy vizsgálatra jutó díjat természetesen megemeli. Ennek pedig az a következménye, hogy újabb terhet rak a termelőre, a feldolgozóra, s azok versenyhátrányba kerülnek a külföldi termelőkkel, feldolgozókkal szemben. Amióta elnöke vagyok a szövetségnek, minden szinten azt képviselem, hogy az állam ne tegyen több terhet a saját intézményrendszerén keresztül a magyar termelőre, feldolgozóra. Sőt, ha lehet, csökkentse azt, bár nincsenek illúzióim, ismerve a költségvetés állapotát. A minisztérium vezetésétől azt is kértük, hogy az államigazgatás átalakítása, amely jelenleg is folyik, ne járjon újabb díjnöveléssel. Próbálják meg más eszközökkel megoldani a költségvetési problémákat. S ehhez kapcsolódik az is, hogy az államnak igen nagy szerepe van a legális és az illegális mozgások ellenőrzésében, illetve az illegális tevékenység megakadályozásában. Az elmúlt hónapokban Gráf József miniszter úr ilyen irányban tett lépései tiszteletre méltóak, nagyon örülünk neki, s mi biztatjuk, hogy csak így tovább. Tudjuk, hogy a fehér és a szürke gazdaság közötti mozgás alapvetően az áfa elkerülésére irányul. Sajnálatos módon, minden tiltakozásunk ellenére az áfa 15-ről 20 százalékra növekedett. (Csak zárójelben: Európában, a mi ismereteink szerint az élelmiszerek áfája az EU 25-ökben Magyarországon a második legmagasabb. Csak Dániában magasabb 1 százalékkal, minden más országban jelentősen alacsonyabb. Van, ahol nulla, de Németországban, ahol az áfa-emelés ugyancsak napirenden van, ott sem változik az egy számjegyű, 7 százalékos áfa kulcs.) Az áfa-emelés tehát a szürke gazdaság élénkülését eredményezheti, s a hatóságoknak még nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a szürke gazdaság felszámolására. A fogyasztóknak rövid távon látszólag hasznot hozó lépések közép távon a legális szereplőket teszi tönkre, s ez nem lehet az állam érdeke sem. Támogatjuk tehát, Gráf miniszter úr törekvéseit a szürke gazdasággal szemben.

Együttélés a termelőkkel

- S egyéb költségnövelő tényezőket is említhetne, mint például az energia árak növekedése, amelyek szintén rontják a versenyképességet.

- Nem végeztünk általános felmérést a tagjaink körében, hogy mekkora tehernövekedést jelent a Gyurcsány-csomag, de az biztos, hogy a szövetség tagjainak összességében milliárdos nagyságrendre rúg az ezzel kapcsolatos költségnövekedése. Ezt már nem tudják „lenyelni”, a végtermék árában meg kell jelennie ezeknek az újabb terheknek. A húsipar nem az az ágazat, ahol az elmúlt 10-15 évben olyan nyereség halmozódott fel, ami elbírná a gáz, az üzemanyag, a villamos energia és a többi árak emelkedését. A nehézséget az okozza, hogy a környékbeli országokból a nagy- és kiskereskedelmi láncokon keresztül olcsóbb termékek kerülhetnek a magyar piacra, miután őket nem terhelik ezek a költségek.

- S mit gondol az alapanyag termelők helyzetéről? Azért is kérdezem, mert a két szektor között soha nem volt béke.

- Ez két kérdés volt, bár összefüggőek. Azt gondolom, hogy aki ma a sertéstenyésztők közül nem csinál jelentős nyereséget, az rövid időn belül hagyjon fel ezzel a tevékenységgel. Ott vagy olyan nagy technológiai hiányosság van, amit a mostani nyereséggel sem tud megoldani, vagy olyan szellemi, szakmai erőforrás hiánya van, amit nem tud pótolni. Az elmúlt fél-egy évben nagy nyereséget értek el a termelők, hiszen magas jövedelmezőségi lehetőséget tartalmazó ár alakult ki a belpiacon. Hogy ez az állapot meddig tart, nem tudom, de hosszú távon biztosan nem tartható fenn ez az árszínvonal. Minden sertéstenyésztőt arra ösztönöznék, hogy a nyereségét a technológia fejlesztésére fordítsa annak érdekében, hogy versenyképességének növelésével eljusson oda, hogy a Nyugat-Európában standard naturáliákat, hozamokat, eredményeket érje el. Ami a termelők, és a feldolgozók kapcsolatát illeti, a tradicionális, egészséges, egymás érdekeit is felismerő, figyelembe vevő felek közötti normális piaci kapcsolatok talán csak a második világháború előtt léteztek Magyarországon. Mi állandóan olyan országokkal hasonlítjuk össze magunkat, ahol száz-kétszáz éves tradicionális kapcsolattörténelem van, s azt mondjuk, hogy bezzeg ott milyen jó az együttműködés. Ott megtanultak együtt élni a termelők és a feldolgozók, s megtanulták, hogy ha az egyik fél rövid távon lemond egy nagyobb eredményről, akkor az hosszú távon nagyobb eredményt hoz, mert egy bizalmi kapcsolat alakul ki. Ott a termelő nem akarja kivéreztetni a feldolgozót, mert tudja, hogy ettől sokan abbahagyhatják a termelést. Azt gondolom, hogy a húsiparnak kell majd egy sokkal nagyobb empátiával bíró, intelligens hozzáállást tanúsítania akkor, amikor ezen a mostani cikluson túl leszünk. Össze vagyunk kötve, még akkor is, ha mind a két fél a profitra hajt. De erre a profitra hosszú távon van szükségünk, mégpedig mindkét félnek. Sokat tanulunk mostanában arról, hogy miként nem szabad a piaci kapcsolatokat alakítani.

Együttes fellépés

- Örömmel hallom, hogy a kapcsolattartás minőségén szeretne változtatni. Mégis, mit tart a legfontosabb tennivalónak az elkövetkezendő hónapokban, mondjuk év végéig?

- Nem szeretnék nagyot mondani. Szeretném megismerni a szakma szereplőit, körbejárom a szövetség tagjait, most már a kétharmadán túl vagyok. Szeretném látni, hogy mit gondolnak a szövetség szerepéről, mit várnak el tőlünk. A legfontosabb feladatnak azt látom rövid távon, hogy szellemében (és nem szervezetileg) egységes szakmai szervezet jöjjön létre a húsiparban. Nem titok, hogy a Húscéh vezetésével van kapcsolatunk, s gyakran megbeszéljük a közös dolgainkat. Ha azt el tudnánk érni év végéig, hogy a közös dolgainkban együtt lépjünk fel, akkor már elégedett lennék. A szövetségen belüli párbeszédet is szeretném felerősíteni. Ugyanakkor szeretném, ha a területért felelős FVM-mel olyan korrekt kapcsolatot sikerülne tartósan kiépíteni, ami lehetőséget adna az ágazat érdekében tett együttes gondolkodásra. Ennek keretei között megoldást találnánk a magyar mezőgazdaság, a tárca vezetői által is elismerten legnagyobb problémájára, az állattenyésztés és a ráépülő hús- és baromfiipar térvesztésének megállítására.