A kompromisszumok nagyasszonyai

A nők közéletben való mind nagyobb fokú szerepvállalása érezteti hatását a szakszervezeti munkában is. A bizalmiak, sőt a szakszervezeti bizottságok vezetőtestületében is egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a gyengébb nem képviselői, a kongresszus küldötteinek több, mint egynegyede hölgy volt.

Kissné Horváth Krisztina a Délhús Rt. küldötte, még csak rövid ideje kezdte el szakszervezeti munkásságát. Mint mondja, néhány hónapja kérték fel, hogy vállalja el a jelöltséget. Titkos szavazással dőlt el, hogy a több esélyes közül ki legyen a szakszervezeti bizalmi, mellette tette le a többség a voksát.

- Nagyon jól esett, hogy engem választottak - mondja. - Tudom, hogy nem lesz könnyű feladat, de nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, ezért is vállaltam el szívesen, s mondtam igent a felkérésnek. A családom is beleegyezett, elfogadta, hogy ezentúl kicsit többet töltök majd a munkahelyemen, megszaporodnak a feladataim.

*

Vannak, akik már hosszú évek óta dolgoznak az érdekvédelemben. A Sole-Meatnél szakszervezeti vezetőként tevékenykedő Molnár Károlyné, Margó családjának nem szokatlan, hogy amióta megválasztották erre a posztra, kevesebbet van otthon, ugyanis a cégnél több mint három évtizede népművelőként dolgozik.

- Soha nem volt könnyű feladat az emberek érdekében fellépni - mondja. - Nálunk a cég ügyvezetője is nő, ezért könnyebben szót értünk egymással, talán mert hasonlóan jár az agyunk. Én úgy gondolom, nem baj, ha egy női szakszervezeti vezető nem annyira határozott és erélyes mint egy férfi. Mi simulékonyabbak, kompromisszum készebbek vagyunk, s ezzel talán hamarabb célt érünk, mintha férfi módjára keménykednénk.

- Nekünk nőnek kell maradnunk szakszervezeti vezetőként is - veszi át a szót Simon Istvánné, Giza a kapuvári üzem szakszervezetise. - Lassan húsz éve vagyok tagja a vállalat szakszervezeti bizottságának. A mai napig elsősorban férfiakkal dolgozom együtt. Elfogadtak, hallgatnak rám, tudják, hogy csak akkor nagy a szám, ha más módon nem tudok eredményt elérni.

Mint mondja, szereti az embereket, szívesen ténykedik az érdekükben, ugyan eleinte nem volt könnyű összeegyeztetni a családot, a munkát és a szakszervezeti feladatokat. Állítja, amikor kicsik voltak a gyerekek, nagy szervezőmunkát igényelt, hogy lehetőleg mindenre elegendő idő jusson.

- Nagyon jó látni, amikor egy-egy jól sikerült program után boldogok az emberek - mondja - A dolgozók gyerekei az utcán odajönnek hozzám, s még alig jöttünk meg az egyik helyről, már azt kérdezik, a legközelebbi kirándulás mikor lesz, mert olyan jól érezték magukat velünk.