2005. XIII.évfolyam 5.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Új irányba kell kormányozni a hajótBeszélgetés Ruck Jánossal, a Gyulai Húskombinát új vezérigazgatójávalEgyszerre kell a Gyulai Húskombinát élén válságmenedzselési feladatokat ellátni és következetes reorganizációt végrehajtani, úgy, hogy mindezt az eredmények minél rövidebb időn belül igazolják - mondta el lapunknak Ruck János, aki 2005. szeptember elsejétől, nagyhírű elődök nyomába lépve, a Gyulai Húskombinát Rt. vezérigazgatója lett. - Tősgyökeres Békés megyei vagyok. Békéscsabán születtem, Újkígyóson lakom és munkahelyeim többsége is a Körös-völgyben volt, így hazai terepen mozgok, amikor a Gyulai Húskombinát szekerét próbálom vezérigazgatóként előre tolni - kezdte a bemutatkozást Ruck János, aki szeptember elseje óta irányítja a nagy fürdővárosi húsfeldolgozó céget. A negyvenes évei közepén járó menedzser a Debreceni Egyetem szarvasi karán végzett, majd a békéscsabai ÁFÉSZ-nél dolgozott, 1994 és 1996 között egy osztrák élelmiszerüzemet irányított, majd a 1996-ban a békéscsabai Barneválhoz került. Itt előbb külkereskedelmi osztályvezető, majd rövid időn belül kereskedelmi igazgató, végül vezérigazgató lett. Időközben a Bábolna Rt. szerzett meghatározó tulajdont a békéscsabai cégben, s nem sokkal később az egykori legnagyobb honi agrárholding kecskeméti gyárát is vezette élelmiszeripari divízióvezetőként. 2000-ben a Hajdú-Bét vezérigazgató- helyettese, majd 2001 és 2004 között az orosházi Merian Rt. elsőszámú vezetője lett, Gyulára a Nyírségi Szárnyas Kft. éléről került Ruck János. - A tulajdonos szándéka nem más, mint hogy a jelentékeny veszteség után a jövő év végére nulla vagy szerény nyereség legyen a Gyulai Húskombinát eredménye - szögezte le a vezérigazgató a legfontosabb célját az üzem élén. Ehhez kérdésünkre hozzátette: egyszerre tekinti vezérigazgatói munkáját válságmenedzselésnek és reorganizációs feladatnak. Válságmenedzselésnek azért, mert a teljes magyar húsipari szakma nagyon nehéz helyzetben van, amely alól a Gyulai Húskombinát Rt. sem tudta kivonni magát. Reorganizációnak pedig azért, mert a cég hitelezője, a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. kedvező pénzügyi helyzetet teremtett a cég számára, így az új vezetés nekiláthat a részvénytársaság eredményes munkáját megalapozó átalakításhoz. - Talán szokatlan, amit mondok, de egy ilyen nagy tradíciókkal rendelkező céget is újra kell építeni, mert körülötte a piac és a világ nagyon megváltozott. Új módszerek szükségesek a vezetésben, a termékszerkezet szűkítése elkerülhetetlen, emellett morálisan és technológiailag is rendbe kell tenni a céget. A hajót új irányba kell kormányozni - hangoztatta Ruck János. Ezzel kapcsolatban elmondta, komolyan átgondolják az idén felfüggesztett sertésvágás újraindítását. A vezérigazgató elfogadhatatlan aránynak nevezte, hogy a termékeiknek csupán 20 százaléka talál külföldi piacokon vevőkre. Mind Nyugat-Európában, mind keleten, elsőrendűen Romániában és Ukrajnában erősíteni szükséges. Ruck János megjegyezte, az olcsó tömegtermelésre való átállás nem lehet stratégiája a Gyulai Húskombinátnak, ugyanakkor nem feledkezhetnek meg arról, hogy Nádudvaron készételgyáruk van. Az új gyulai vezérigazgató nagyon fontosnak nevezte a helyi szakszervezettel kialakított korrekt viszony megteremtését. Ruck János elmondta, ahogy az új kihívások közepette a cégnek meg kell újulnia, úgy a munkaadók és munkavállalók közötti viszonyban újítások szükségesek. - Miközben a cég minden erőfeszítést igénybe véve küzd az életben maradásért, aközben a legjobb szándékok dacára sem tudja teljesíteni a jobb gazdasági időkben elért jóléti vívmányok biztosítását - egyértelműsítette a helyzetet a menedzsment vezetője. Vélekedése szerint okos kompromisszumokkal az érdekeket "össze lehet fésülni." A vezérigazgató jelezte, bizonyos megszorítások szükségesek ahhoz, hogy a jelenlegi foglalkoztatotti létszám megmaradjon, s esély legyen a bővítésre. Bod Tamás
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |