Az állam nem ülhet ölbe tett kézzel

Egymásra mutogatás helyett intézkedések kellenek

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök világosan és egyértelműen fogalmazta meg a csere célját, amikor Németh Imre helyére Gráf Józsefet nevezte ki földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: a teoretikus vezetéssel szemben most már menedzser típusú vezetésre van szükség. Az új miniszter az állattartóknak azt üzente, hogy a jövőben inkább a zöld boxban lévő támogatásokra helyezi a hangsúlyt, mint a közvetlen támogatások kifizetésére, mert ez sokkal hatékonyabban segíti a gazdálkodókat.

Húságazati stratégia

Gráf József egy éves programját úgy építi fel, hogy a jelenlegi problémák, gondok megoldódjanak. A gyakorló gazdálkodó politikus a maga bőrén is érezte, hogy a statisztikai adatok nem fedik a valóságot. Sok gazdálkodó nem jutott a jogos pénzéhez, így súlyos finanszírozási problémákkal kell megküzdeniük. Éppen ezért azt ígérte az új miniszter, hogy a támogatások kifizetését felgyorsítja. Miután az ország mezőgazdasági adottságai jók, a tudás és szakemberek is rendelkezésre állnak, a termelés színvonalát, hatékonyságát jelentősen növelni szükséges. A miniszter megerősítette azt az értesülésünket, miszerint készül a minisztériumban egy átfogó húságazati stratégia, s elsősorban a sertéstartók és feldolgozók helyzetére kívánnak megfelelő válaszokat adni. Ma már szó sincs arról, hogy tízmillió sertést vágjunk évente, s az sem igaz, hogy az egy főre vetített éves húsfogyasztás meghaladja a 70 kilógrammot. Akkor vagyunk reálisak, ha az említett adatokat megfelezzük. Sőt, a hírek szerint 3,5-4 millió sertésnél többet nemigen dolgozunk fel. Ez a mennyiség már reálisnak tűnik mind az ipar, mind a sertéstartók szempontjából.

Egy piacgazdaságban azonban soha nem szabad a számokkal dobálózni, hiszen könnyen beszűkíthetjük a mozgásterünket. Hogy hány millió sertéstartásra van szükség az országban, azt a piac határozza meg. Ha a magyar húsipar szereplői olyan piacokat találnának - hiszen a piac nyitott, verseny van - ahol nagyobb mennyiséget is eladhatnának, akkor bizony a nagyságrendek mértéke is megváltozna. A piac alatt természetesen a bel- és a külpiac egyaránt értendő, ám mindkét helyen az ár a meghatározó a versenyben. Ha nem az ár volna meghatározó, akkor nem jönne az országba ilyen nagyságrendben külföldről akár élő sertés, akár sertéshús. Az árversenybe hatósági eszközökkel ma már nem lehet beavatkozni, ám az állam nem ülhet ölbe tett kézzel, és nem hagyhatja magukra a termelőket, feldolgozókat. A minisztérium szakemberei is elismerik, hogy az állami szerepvállalást is meg kell változtatni, mondhatni az uniós szabályokhoz kell igazítani.

Kisebb költséggel

Ahogy a miniszter is hangsúlyozta, jobban oda kell figyelniük a hatóságoknak is arra, hogy milyen árualapot engedünk be az országba. Az ugyanis semmiképpen sem jó, hogy a külföldről behozott igen olcsó, ámde silány minőségű nyesedékhúsból gyártják a húskészítményeket. Meg kellene nézni, hogy ez a nyesedékhús megfelel-e minden élelmiszerbiztonsági, állategészségügyi előírásnak. Így tesznek más uniós tagországokban is, vagyis az élelmiszer behozatala az uniós határokon belül is szigorúan ellenőrzött körülmények között zajlik.

A dömping áruk elleni védekezésnek egyébként számos hatósági formája van. Például, ha Magyarország be tudná jelenteni, hogy mentes minden állati betegségtől - márpedig ennek az esélye adott, hiszen idehaza nem oltjuk a sertéseket a fertőző betegségek ellen - és ezt az Európai Unióval elfogadtatnánk, akkor a hazai piacot megvédhetnénk a külföldről beáramló oltott, vagy állatbetegségektől nem mentes árualaptól. Az ugyanis szabály, hogy ha Magyarország mentes az állatbetegségektől, akkor csak olyan országból hozhatnak be sertést, és hústerméket, amelyik szintén rendelkezik ilyen minősítéssel. Ám ez csupán csak az egyik lehetőség, amit a hatóság tehet, ám ha a piaci szereplők, és a hatósági szervek nem fognak össze, akkor az állapotok nem javulnak. Marad az egymásra mutogatás. Hogy a holtpontról elmozdulás történjen, a szakemberek szerint is elsősorban azt kell megvizsgálni, hogy miért ilyen drága idehaza a sertéstermelés. A mai önköltség mellett nem vagyunk versenyképesek a beáramló termékekkel szemben. Bizonyára számos olyan költségtényezőt találhatnánk, amellyel - állami beavatkozás nélkül - csökkenthetnénk az önköltséget. A termelők és a feldolgozók természetesen arra hivatkoznak, hogy igen magasak az energiaárak, a munkaerő díja, a különféle adók, az állatvédelmi költségek, az állati hulladékfeldolgozás díja és még sorolhatnánk. A díjakat, a befizetési kötelezettségeket - amelyek az FVM hatáskörébe tartoznak - sürgősen felül kellene vizsgálni abból a szempontból, hogyan lehetne ezeket csökkenteni, mit lehetne mérsékelni. Például a vizsgálatok számát, amely máris könnyítene a büdzsén, de említhető az állatorvosi díj is, amelyet ugyancsak racionalizálhatnának. A hatósági díjaknál tehát lehetne költségcsökkentést elérni. Azután itt vannak a környezetvédelmi előírások, amelyek teljesítése kétséges, hiszen nincsen meg az a tőkeerő, amellyel megvalósíthatók. A telephelyi szennyvíz-feldolgozás, a trágyakihelyezés kötelmei ma nagy terhet jelentenek a gazdálkodóknak. Valamikor a telephelyi trágyát kivitték bizonyos erdősávokba, ártéri erdőkbe, ahol a környezetet nem szennyezték, viszont a gyorsan növő fáknál jól hasznosultak. A környezetvédelmi előírások betartásához tehát komoly beruházások szükségesek, ám meg kellene nézni, hogy más uniós tagországokban mennyire veszik szigorúan ezeket az előírásokat. Hiszen más tagországokban sincs minden rendben, s máshol is vannak átmenetek, könnyítések. Viszont ezek azok az elemek, amelyekben mindenképpen lehet költségcsökkentést elérni.

Egységes árualap

Nyilvánvalóan azt is látni kell, hogy ma már csak egységes árualappal lehet megjelenni a piacon. Ha az öt-tíz sertést tartó gazdáktól nyolc-tíz különböző minőségű sertéshúst vásárolunk össze, s azt egyben akarjuk eladni, akkor azt megvizsgálják. Ennek az árualapnak más a húskihozatala, más a tarja, a comb, az izomzata és a többi része, s ez nem igazán eladható. Arról nem is beszélve, hogy egy vágóhídnak sokkal egyszerűbb és olcsóbb kimenni egy tízezer sertést tartó telepre, és ott egységes állományból beszerezni az árualapot, mint kimenni száz, öt-tíz sertést tartó gazdához. Szállítási, üzemanyag, adminisztrációs költségek vannak mindkét esetben, de az előbbieknél lényegesen kisebbek a költségek. Ezért volna fontos, ha a gazdák közös értékesítésben, takarmányozásban gondolkodnának. Ehhez a szakmai szervezetekben is egyezségre kellene jutni, hiszen csakis közösen lehetne racionalizálni a termelést. S ezen problémák megoldásához nem szükséges plusz állami forrás: szervezés kérdése az egész. Persze, esetenként a jogszabályokat is át kell értékelni, fogalmazni.

A minisztériumban készülő stratégiai anyag két irányban foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Az egyik: melyek azok a lépések, amelyek azonnal megléphetők. A másik: az állami plusz forrással megoldható problémák. Erre ma kevés az esély, hiszen szinte semmilyen pénzügyi lehetősége nincs az agrártárcának. Viszont a jövő évi költségvetés során már lehet néhány pontban előre lépni, de csak akkor, ha a nemzeti támogatást az EU is notifikálta. E nélkül ugyanis a magyar kormány nem támogathatja a gazdákat. A sertés esetében az EU-ban nincsenek termeléstámogatási források, csak esetenként van magántárolási, export visszatérítési, és fejlesztési, beruházási támogatások. Néhány promóciós támogatás is megszerezhető, mert az EU-nak jelen pillanatban is élnek olyan promóciós pályázatai, amelyek az MVH honlapján is megtalálhatóak. A feltételek pedig kedvezőek, hiszen ötven százalékos uniós támogatás mellett ötven százalékos saját erővel lehet igen jelentős uniós forrásokhoz hozzájutni. Ehhez azonban a gazdáknak össze kell állniuk, hiszen tanyán élő nyugdíjas házaspár, aki tíz sertést tart, annak nincs esélye ilyen források megszerzésére. Alaposan át kell tehát gondolni a gazdálkodás stratégiáját, már csak azért is, mert a magyar mezőgazdaság szinte mindegyik ága, így a hús- és a sertéságazat is még jelentős strukturális átalakulás előtt áll. S ez már nem az államigazgatás feladata?