2004. XII.évfolyam 4.szám |
SZAK- SZERVEZETI ÉLET |
Hagyománytisztelet és hűség45 éves az Országos Húsipari Kutató IntézetMozgalmas időszakot élt át az OHKI. Tavasszal a kínai-magyar tudományos és technológiai együttműködés keretében négy tagú kutatócsoportjuk járt Pekingben. A kínai húskutató központban tárgyaltak a jövőbeni együttműködésről, bemutattak néhány hagyományos, nyersen érlelt magyar húskészítményt és starterkultúra felhasználásával készült kolbászt. Dr.Incze Kálmán, az intézet nyugalmazott igazgatója Németországban, a 39. Kulmbachi Héten szerzett hasznos információkat. A hagyománytisztelet jegyében idén is megrendezték a Húsipari Tudományos Napokat, ahol az intézet alapítójának emlékére létrehozott Lőrincz Ferenc emlékérmet adták át. Összetartó közösség
Eiszner Györgynével és Zelenák Frigyessel a szakszervezeti munkáról beszélgetve megtudtuk, hogy az elmúlt másfél évtized változásai "nyomot hagytak" az intézet életében is. Zelenák Frigyes öt évvel ezelőtti nyugdíjazása óta szaktanácsadóként dolgozik. Szb-titkárként hosszú éveken át több mint kétszáz szakszervezeti tag ügyes-bajos dolgaival foglalkozott. A húsipar kényszerű átalakulásával az intézet állományi létszáma is folyamatosan csökkent. Most harmincnyolcan dolgoznak itt, felerészben diplomások, továbbá laboránsok, szakmunkások. Tizenkettőre olvadt a szakszervezeti tagok száma, s ez hozta magával azt a döntést, hogy két éve a Húsipari Dolgozók Szakszervezete központjához tartoznak, Eiszner Györgyné pedig összekötőként képviseli az intézet szervezett dolgozóit. A múlt év októberében megkötött, határozatlan időre szóló kollektív szerződésüket már a HDSZ elnöke, Kapuvári József írta alá. Friss hír, hogy 2004 július elsejével dr. Szerdahelyi Károly, az intézet régi dolgozója lett az igazgatójuk, elődje, dr. Incze Kálmán pedig szakmai tanácsadóként és A Hús című folyóirat felelős szerkesztőjeként tevékenykedik. A hagyományok tisztelete és a munkahelyhez való hűség meghatározója az intézetnek és dolgozóinak. A múltat idéző szakmai múzeumukban látható a negyvenöt évvel ezelőtti alapító tagok tablója. Közöttük van dr. Körmendy László és Zukál Endre, akik ma is itt dolgoznak és aktív munkatársai a tudományos folyóiratnak. Elmondhatják, hogy náluk a munkaerő- vándorlás alig ismert fogalom. Törzsgárda szabályzatukban 10 év után 50 ezer forint a hűséges munka jutalma, ami öt évenként 25 ezer forinttal nő, így a 45 éve itt dolgozó alapító tagnak 225 ezer forint a jutalma. Az intézet vezetése a lakásépítés és -vásárlás megkönnyítésére dolgozóinak 400-600 ezer forint, öt év alatt visszafizetendő, kamatmentes kölcsönt ad, amelyre minden évben van jelentkező. Az utóbbi időben heten igényeltek és kaptak ilyen jellegű támogatást. Eisznerné kíséri figyelemmel a korábbi és új törlesztők fizetési kötelezettségének teljesítését. Ő közvetít a szakszervezeti tagok szociális, szülési vagy temetkezési segély iránti kérelmében, miután ezeket az intézetnek áll módjában teljesíteni. Az idén két esetben fizettek ki 50-50 ezer forint temetkezési segélyt. Hazai és külföldi partnerekAz intézet a hazai húsipar valamennyi képviselőjével igyekszik kapcsolatot tartani, valamint a baromfiágazat üzemeiben is tevékenykednek, miután nekik nincs kutató bázisuk. Zelenák Frigyes szavai szerint munkatársaik rendszeresen járják az üzemeket, vizsgálják a működő gépeket, berendezéseket, alkalmazott technológiákat, alkalmasak-e a biztonságos munkavégzésre, megfelelnek-e a higiéniai, munkavédelmi, biztonságtechnikai előírásoknak. Mintegy 20-30 céggel szerződéses megállapodásuk van. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt kutatási témákban együtt dolgoznak a hazai húsipar szakembereivel, de uniós tagállammá válásunk óta egyes témák megoldásában közreműködnek görög, kínai és más nemzetbeli kutatókkal is. Az intézet százmilliós nagyságrendű költségvetése, a piacgazdaság növekvő követelményeinek való megfelelés, ésszerű, takarékos gazdálkodást kíván az intézet dolgozóitól. Különösképpen, hogy tavaly és idén is a remélt támogatásnál kevesebbet kaptak az FVM-től. A létszámcsökkenés következtében megüresedett területeket bérbe adták; kémiai és mikrobiológiai laboratóriumuk üzemi megrendelésre vállalja szabvány szerinti vizsgálatok végzését hústermékekből, adalékanyagokból, fűszerekből. Kutatóik napi munkáját, informáltságát szolgálja az intézet szakmai folyóirata és könyvtára. Internetes honlapjukon (www.ohki.hu) bemutatják a szélesebb körben érdeklődésre számot tartó, legújabb húsipari kutatási eredményeket, hírt adnak közhasznú tevékenységükről és új oldalt nyitottak az EU-s csatlakozással kapcsolatos kérdéseknek. A gondoskodás mindennapjaiA korábbi évtizedekben Zelenák Frigyes gazdasági és szakszervezeti munkája külön-külön is egész embert kívánt. A vele való elégedettséget példázza, hogy három évvel a nyugdíjazása után adta csak át a "stafétabotot" Eiszner Györgynének, Anninak. Zelenák jó hírnevét az intézetben ugyancsak megbecsülésnek örvendő Levente fia öregbíti, aki kutató munkája mellett szakcikkeivel is elismerést szerez. Eisznerné amolyan mindenesnek tartja magát, aki a könyvelői munka mellett szükség esetén besegít a számlázásnál, a pénztárban és intézi az üdülés dolgait. Most éppen fax érkezett, amelyben üdülési csekket tudnának biztosítani olyan munkatárs számára, akinek hetvenezer forint alatt van a keresete. Minden keserűség nélkül jegyzi meg: huszonhárom éve van az intézetnél, de még nem volt szakszervezeti üdülőben. Az intézeti gondoskodást illetően: szerződéses orvost foglalkoztatnak, aki havi gyakorisággal látja el a szükséges egészségügyi tennivalókat. Amit még Eiszner Györgyné szakmai pályafutásáról elmondhatunk: az itt eltöltött időszakot megelőzően nyolc évig dolgozott a közeli marhavágóhídnál, ugyancsak könyvelőként. Anni szeretne még jó néhány évet ebben az összetartó, hagyománytisztelő, a munkahelyhez való hűséget megbecsülő közösségben dolgozni. Gregor Pál
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |