Három az igazság

Egyesítés

Nem Európáról, hanem saját életünkről szól az uniós választás. Erről is szólt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke június elején a bonyhádi kampánygyűlésén. Elmondta azt is, meg kellene teremteni a munka társadalmát nálunk, ugyanis jó évtized óta mindennek van becsülete, csak a munkának és a tisztességesen dolgozó embernek nincs.

Micsoda pálfordulás! Ahogy emlékszem, Orbán Viktor nem sokat tett azért jó évtized alatt, hogy a dolgozó embernek legyen becsülete. Elég talán csak megemlíteni, hogy megszüntette a munkaügyi minisztériumot és az érdekegyeztető tanácsot. Régebben a szájára sem vette volna a dolgozó ember vagy a munkás kifejezést. A dolgozók érdekvédelmi szervezeteit pedig kifejezetten utálta. Korábban csak a polgárokat kedvelte. De hát változnak az idők, változnak a politikusok. Népi szólásokkal: a kígyó is váltja bőrét, csak az ökör következetes.

Kíváncsi vagyok, hogy a 2006-os választásokra miként hozza közös nevezőre a Fidesz elnöke a dolgozókat és a polgárokat. Hogy megpróbálja, arra mérget lehet venni. Ugye a polgár is dolgos, szorgos, magát körökbe szervezi, de nem a munkahelyén. Hiszen arról ismerszik meg, hogy nem szervezett dolgozó, nem melós. S véletlenül sem panelban tengődő proli. Előfordulhat még, hogy O. V. felvételét kéri - teszem azt - a bányász szakszervezetbe és felszólítja híveit, hogy mindenki hozzon magával egy másik embert. Megoldja legalább a tagszervezést. Új jelszó is lesz: - Világ polgárai és dolgozói egyesüljetek!

Szalámi-taktika

Nagy tűzijáték, szemfényvesztés és vásári mutatvány zajlik a Tisza partján. Külföldi befektetők, amerikaiak és mások keringenek Szegeden, magyar vevőjelöltek nyilatkoznak a messzi Dunántúlról. L. T. árulja a Picket, pedig erősen fogadkozott a megszerzése idején, hogy megtartja a patinás céget. Feltehetőleg akkor sem gondolta komolyan, hogy szalámi- gyártással tengeti az életét, csak hát kellett valamit mondani a közvélemény megnyugtatására, hiszen mindenki ingatta a fejét a cég tőzsdei felvásárlása idején. Egyedül B. V. volt nyugodt, megvárta szépen, amíg a 15 ezer darab Pick-részvénye a korábbi értékének a negyedére esett, akkor aztán eladta mindet. Nem várta meg az osztalék kilapátolását sem. Gondolták aztán később illetékesek, hogy egy ilyen nyugodt emberre nagy szükség van a jegybank grémiumában.

Asszisztáltak persze akkoriban pártok is L. T. akciójához, amelyet utólag kockázati tőkebefektetés elnevezéssel illetnek szakértők. És forgolódnak politikusok most is, amikor nagy hévvel próbálják "magyar kézben" tartani a céget. Csak néz az ember, hogy milyen mozgásba lendültek különféle politikai tényezők. Hiába, a tőkének nincsen pártszíne. Az adófizetők meg örüljenek annak, hogy a pénzükről egy pillanatig sem feledkeznek meg okos emberek.

Ahogy Virág elvtárs mondaná: - Nem szeretnénk az amerikai (imperialista) befektetők helyében lenni...

Potyautasok

Kapuváron tavaly megtörtént a baj. A tulajdonos bezárásra ítélte a nagy múltú húsüzemet. A cég munkavállalói és a város vezetői nagyszabású demonstrációval adtak hangot jogos tiltakozásuknak. Ezzel lényegében ki is merült a tudomány, bár később hivatásos ködevőket is bevontak az indulatok szítására. Még szerencse, hogy a helyi szakszervezeti vezetők egy tisztább pillanatban felkérték és megbízták a HDSZ elnökségét a konfliktus kezelésével. Mint az ismeretes, az érdekvédelmi eszközök bevetésével sikerült a munkahelyek egy részét megmenteni és mintegy 60 millió forinttal "megdrágítani" az elbocsátásokat. Ennyi pénzt tehettek a törvényes járandóságon felül zsebre a menesztett munkavállalók, személyenként 40-130 ezer forint közötti összeget. Függetlenül attól, hogy valaki évtizede fizette a szakszervezetnek a tagdíjat, vagy fütyült rá. Mindenki részesült a többletből, a potyázók is. Az adott körülmények között komoly fegyverténynek könyvelhető el a HDSZ helytállása, a kőkemény tárgyalásokon a munkáltatóból kiszedett pénz. Akkor is, ha egyes elkeseredett kapuvári kollégák ezt másként érezték. Így fordulhatott elő, hogy a HDSZ tárgyalóit nem hívták meg a régi tagtársakat búcsúztató programokra, méltatlanul lebecsülték a személyes erőfeszítéseiket, egyesek még gyanúsítgatásoktól sem riadtak vissza. Alig telt egy köszönjük kollégák! kimondására a munkaharc végén, de abban sem volt szív. És nem akadt senki a kapuvári "potyautasok" közül, akinek eszébe jutott volna, hogy a zsebébe rakott pénzből valamennyit felajánljon - teszem azt - a HDSZ sztrájkalapjába. Hasonló érdekvédelmi esetek finanszírozásához. Vagy csak felhívta volna a szakszervezet elnökét egy elismerő szóra, hogy mégis csak tesz valamit a szakszervezet. Ezen talán érdemes lenne elgondolkodni.