2003. XI.évfolyam .szám |
KITEKINTÉS |
Karácsonyi levélKedves Barátom!Mostanában nem írtam, hiszen tudod, nálunk húsosoknál ilyenkor András havával indul a szezon. Minden hétvégén, szombat és vasárnap is elvárnak bennünket egy-egy disznóvágásra, ahol mi hentesek vagyunk a főszereplője, kivitelezője a tornak. Ilyenkor reggelenként kertvárosi részen és faluhelyen hat és hét óra között, hol itt, hol ott hallani malacvisítást, majd a gázperzselő mormogását. Így tart ez egészen karácsonyig. Ilyenkor nem igen van időnk semmire. Sajnos még a karácsonyt sem igen tudjuk úgy meg ünnepelni, mint más családoknál, mert dolgoznunk kell. Dolgoznunk, hogy a kedves vásárlok minél jobb minőségű árut kapjanak. Ilyenkor indul a virsli szezon is. Már néha olyan gondolatok járnak a fejemben, hogy nekünk henteseknek a görög katolikus hit szerint kellene megtartani a karácsonyt és az újévet. Így talán mi is méltóbban meg tudnánk ünnepelni e szent napot, nem kellene már karácsony másnapjának délutánján rohanni a munkahelyre. Mindezek ellenére a karácsony egyben számadást is jelent számunkra, számadást az elmúlt évről, és tervezést, amikor megfogalmazzuk, hogy mit is szeretnénk a jövőben. Milyen jó is lenne, ha a Jézuska letenné minden húsos kolléga és minden barátunk karácsonyfája alá egy dobozban mindazt, amit eddig az évek folyamán szakmánk elveszített: a biztos munkahelyeket, szakmánk régi fényét, a szép kereseteket. És jó lenne, ha a jövőben is biztos kenyeret adna a családoknak ez a nagy múltú szakma. Jó volna, ha jövőre a május elseje tényleg egy szebb jövőt hozna el, nem pedig újabb gyárbezárásokat, munkanélküliséget. Szeretném, ha a kedves vásárlók és Te is barátom, ha majd a pulton egy és ugyanazon terméket látsz, csak az egyik magyar, a másik pedig külföldi, akkor a hazait válaszd, mert jusson eszedbe, hogy így magyar kollégák munkahelyét mentheted meg. Lehet, hogy ez a kívánalom közhelynek tűnik, de biztos tanultad Te is történelemből, hogy eleink már a XIX század elején meghirdették ezt a mozgalmat. Milyen igazuk volt! Mi itt Szolnokon nagyon várjuk már, hogy üzemünk megfeleljen az EU-s elvárásoknak, és tovább haladjunk azon az úton, amely biztos megélhetést biztosíthat ebben a régióban több száz családnak. Hát kedves barátom, lassan zárnom kell soraimat, mert munkába indulok, és mint tudod, onnan nem lehet késni, de még egy gondolatomat leírom. A szakmánkat mostanában igencsak elkerüli a szerencse. Lehet, hogy nekünk is egy szentet kellene segítségül hívni, hogy elűzze szakmánk felől a fekete felhőket, és újra hozzánk pártoljon a szerencse. Boldog, békés karácsonyt és újévet kívánok neked, kedves barátom. Kellemes ünnepeket minden húsosnak! Nem utolsó sorban biztos munkahelyet 2004-ben. Üdvözlettel Bordács Ferenc
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |