Genfi nézőpont

Szakszervezetek és munkahelyi viszonyok Közép-Európában

Az EU 2004. május 1-jére tervezett bővítését (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, a Szlovák Köztársaság, Szlovénia, a Cseh Köztársaság és Magyarország felvételét) kétségtelenül történelmi jelentőségűnek kell tekinteni. A helyzet iróniája, hogy egyedül a kijelölt belépési dátum emlékeztet arra, amit az "acquis communautaire" - az EU összesen 80.000 oldalt kitevő törvényi szabályrendszere - átvétele céljából megtartott maratoni hosszúságú tárgyalásokon szégyenletes módon elhanyagoltak - tudniillik a belépés szociális dimenzióinak figyelembe vételét.

Elhanyagolt kérdések

Elhanyagolták a szociális dimenziót annak ellenére, hogy a tárgyalások alapjául szolgáló 31 fejezet túlnyomó része - mint például az áru, a tőke, a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása, valamint a vállalkozási és versenyjog, de a regionális és strukturális politika is - vitathatatlanul közvetlen és közvetett szociális hatásokat gyakorolnak a munkavállalókra. Mindezt ráadásul olyan ismert tények ellenére, mint:

• A szociális biztosítás, valamint az egészségügy és a képzés rendszerének nyomorúságos állapota, legjobb esetben is csak kiépülés alatt lévő rendszere,
• A munkahelyi viszonyok messze nem kielégítő volta, munkaadói részről a komoly tárgyalópartnerek gyakran teljes hiánya, különösen ágazati szinten,
• A változatlanul magas munkanélküli arányszám és a bérszínvonal állandó csökkenése, miközben a belépő országok bruttó belföldi termelése az EU arányszámnak átlagosan 40 százaléka. Egyedül Szlovénia előzi meg máris Görögországot és Portugáliát a maga több, mint 70 százalékával. A kelet-európai óránkénti munkaköltség kereken egyötödét teszi ki például a németországinak.

Ez a vázlatos felsorolás is aláhúzza azt, amit az egykori lengyel külügyminiszter, Bronislaw Geremek, egy kissé drasztikusan így írt le: "Olyan helyzettel fogunk szembeállni, ami akkor alakulna ki Amerikában a Rio Grande mentén, ha megszüntetnék a határt az Egyesült Államok és Mexikó között".

Erősödő félelmek

Nem csoda tehát, hogy minél jobban közelít a belépési dátum, annál inkább erősödnek a gondok és félelmek az üzemáthelyezésekkel, a szociális- és bércsökkentésekkel kapcsolatban a régi is a kibővített EU között. Ezáltal az EU keleti bővítése politikailag egyedülálló, és történelmileg elkerülhetetlen projektje veszélybe kerül. Nemcsak abban az értelemben, hogy elveszíti a régi és új EU-polgárok bizalmát, hanem ha a bővítéssel kapcsolatos félelmekkel nem szegeznek szembe megfelelő szociálpolitikai intézkedéseket, akkor végső soron a jobboldali populista propaganda kezére játszanak.

E félelmek közé tartozik többek közt a migrációs problematika is, különösen a nagy bér- és jövedelemkülönbségek fényében. Valójában azonban az a helyzet, hogy egy 10 százalékos jövedelemkülönbség az alacsony jövedelmű országban évente legfeljebb a lakosság 0,05- 0,15 százalékát hozza mozgásba. 20 százalékos jövedelemkülönbség esetében ez a mutató 0,1-től 0,3 százalékig terjed. Ezeket a tapasztalati értékeket az EU-ra és a belépő országokra vonatkoztatva ez 2030-ig kereken 4 millió bevándorlót jelentene az EU jelenlegi15 országa számára.

Minden komoly tanulmány azt mutatja, hogy ezek alaptalan félelmek. Amennyiben a belépő országokban azonnal bevezetnék a szabad vándorlást (azaz nem lenne a kitűzött 7 éves átmeneti időszak), a nettó bevándorlás az EU-ba, amely jelenleg évi 15 000 személyt tesz ki, kereken 200 000-re emelkedne, ami még mindig kevesebb, mint 0,1 százaléka az EU lakosságnak. Ez a számarány tíz éven belül lemenne 100 000 alá, és 25 év alatt gyakorlatilag kiegyenlítődne. Ezzel a kelet-európai országok lakosságának aránya a jelenlegi EU-ban mintegy 1 százalékot tenne ki. A nettó bevándorlás kiszámítása a kelet-nyugat és nyugat-keleti vándorlás tekintetbe vételével történik. Jelenleg például tizenkétszer annyi külföldi dolgozik a Cseh Köztársaságban, mint ahány cseh állampolgár külföldön.

Vándorévek

A tapasztalat azt mutatja, hogy csak fiatal és jól képzett specialisták érnek el sikert nyugaton, a kivándorláshoz ugyanis többre van szükség mint a puszta menekülési vágy. Többek között szükség van szakképzettségre, nyelvismeretre, a kockázatok felmérésének képességére, a szociális és helyi környezet ismeretére, munkahelyi ajánlatra, az életstílus, a munkatempó, a családi és kulturális életfeltételek felmérésére, stb.

Összefoglalva: az EU kelet felé való bővítésével a migráció növekedni fog - ez sokakban félelmet ébreszt. Jóllehet, tekintettel a belföldi népesség öregedésére és számának csökkenésére, ezt valójában reményteljes folyamatnak kellene tekinteni. De még ha mindaz a 4 millió kelet-európai, aki ma gondolkodik a kivándorláson, csakugyan útnak indulna is, az sem tudná az EU lakossága számának csökkenését feltartóztatni. Hosszú távon az új EU-államok amúgy sem lesznek egy állandó kelet-nyugati vándorlás kiindulópontjai. Az átalakulások keleten is a születések jelentős csökkenéséhez fognak vezetni. A mostani alacsony születési arányszámok 2010-ig drasztikusabban fogják csökkenteni a lehetséges kelet-európai kivándorlók számát, mint az EU-belépés következtében elvárt pozitív gazdasági fejlődés Kelet- Európában.

Ezen a helyen meg kell neveznünk egy kivételt, és ez az (elsősorban szezonális) ingázás a határok közelében fekvő vidékeken. Itt különösen a munka-intenzív nyugati határvidékeken lehet majd vándorlásra számítani; szolgáltatóipari ajánlatokra keletről nyugat felé, de fordítva is, különös tekintettel a határ menti kereskedelemre és fogyasztásra. Egyidejűleg az árak és bérek tekintetében is gyorsabb kiegyenlítésére is lehet majd számítani a határvidékeken, éppen a regionális közelség következtében. Ezért európai, nemzeti és regionális szinten ki kell dolgozni egy akciótervet, amelynek főbb vonásait a belépés előtti stratégia már felvázolta. Ilyen lépés lehet a munkavállalók szakképzettségének javítása, az érintett régiók következetes és irányított gazdasági erősítése, a szervezett feketegazdaság és az illegális foglalkoztatottság elleni szigorú eljárás, az infrastruktúra kiépítése. Szakszervezeti téren a legfontosabb egy program kidolgozása a vándorló munkavállalók szervezése céljából.

Szakszervezeti erők

Szakszervezeti szempontból azonban a lényegi probléma máshol rejlik. Éspedig a kelet-európai szakszervezetek tartós, és egyes területeken drámaian fokozódó gyengeségében. Majd minden szakszervezet, amelyik az elmúlt évtizedet nem használta fel határozottan és sikeresen arra, hogy végrehajtsa szervezetének, struktúráinak, politikájának és stratégiájának átfogó és következetes reformját, krízisben van, amelyet csak erősít a szakszervezetek nagy részében ugyancsak felfedezhető politikai agónia.

A gyengeségben döntő szerepet játszik sok szakszervezet képtelensége arra, hogy közvetlen kapcsolatot létesítsen a helyi munkavállalókkal és hogy eredményesen képviselje érdekeiket. Holott ez volna szükséges ahhoz, hogy a szakszervezeti érdekvédelem tulajdonképpeni feladatát, jelentőségét és értékét világossá tegyék a tagok és a potenciális tagok számára.

A kiút ebből a helyzetből kétfelé is kínálkozik. Egyrészt csak olyan intézkedéseket kell bevezetni és támogatni, amelyek világossá teszik, hogy a politikai szándék és a stratégiai célkitűzés a fentebb vázolt alapvető deficit megszüntetésére irányul. Magas színvonalú szervezési munkára van szükség, amellett fontos volna a regionális, helyi és/vagy üzemszintű szervezői teamek felállítása. Az eredmények gyorsan mérhetőek ezen a szinten: az új szakszervezeti tagok számán és a tagság fejlődésének szintjén.

E munka koncentrálása érdekében fontos kiemelni az európai transznacionális konszerneknél és ezáltal az Európai Üzemi Tanácsokban (EBR) folyó tevékenységet. Az európai szociális modell igazi lakmusz-tesztje még előttünk áll. A kérdés nemcsak az, hogyan tudjuk az új, közép-európai EBR-tagokat tájékozatni és integrálni, hanem az is, hogyan reagáljunk a munkaadói oldalról történő kísérletekre a konszerneken belüli konkurencia kiaknázására. Ez magas színvonalú szervezési és koordinációs munkát kíván, bátorságot a szokásos EBR- tevékenység kitaposott útjának elhagyására és arra, hogy a munkát Kelet-Európa új valóságának megfelelően szervezzük - ami a maga részéről sok fantáziát is követel.

2003. szeptember

Az élelmiszeripari-, földművelési-, szállodai,- éttermi- kávéházi- és élvezeti cikk ipari szakszervezetek szövetsége (IUL) olyan nemzetközi szervezet, amelyhez 126 ország 340 szakszervezete tartozik, összesen 3 milliós tagsággal. Székhelye Svájcban, Genfben van.