Délhús kombináció
|
Tóth Ferenc (jobbra) a választmányi ülésen
|
A Délhús R.-nél, a pécsi, bajai és alsómocsoládi
üzemegységekre kiterjedően bérmegállapodást kötött a
szakszervezeti bizottság. A 2003. március 1.-től 2004.
február 28.-ig érvényes egyezség értelmében mindenkire
nézve kötelezően 4 százalékos mértékű béremelést
hajtanak végre a társaságnál - tájékoztatta lapunkat
Tóth Ferenc szb-elnök a választmányi ülés egyik
szünetében. A megállapodás több elemből áll, a
béremelésen kívül a cég félévkor 10 ezer, év végén
pedig további 5 ezer forintot fizet ki a dolgozóknak.
(Ennek éves kihatása további plussz 1,5 százalék. A
megállapodás értelmében a Részvénytársaság továbbra
is a bér bruttó 4 százalékát befizeti önkéntes pénztárba
minden dolgozó után. Húsvétkor, karácsonykor és
szilveszterkor hús és húskészítmény akciókat szerveznek
és rendszeresen dolgozói értékesítést tartanak. Tíz millió
forintra emelték a szociális alapot. Nyereséges
gazdálkodás esetén év végén legkevesebb 10 ezer
forintot vehetnek fel fejenként a dolgozók. Ebben a
"kombinációban" a szakszervezet azt is elérte, hogy a
cégvezetés a bérmegállapodáson kívül rendezi a
vágóüzemi béreket.