Titkos ügynökök

Joe Gromley 1971-82 között vezette a brit bányászszakszervezetet (NUM), s ez idő alatt valamennyi sztrájkból győztesen kerültek ki a brit bányászok. Emlékezetes, hogy az 1974-es munkabeszüntetésük annyira sikeres volt, hogy megdöntötték Edward Heath konzervatív kormányát, és hatalomra segítették a Munkáspártot. A sikeres szakszervezeti vezért nemcsak a bányászok csodálták, amikor nyugdíjba ment, Margareth Thatcher nemesi címet adományozott neki. Most azonban az a hír járja Joe Gromleyről, hogy a nagyívü pálya ellenére a Scotland Yard különleges ügyosztályának besúgója volt. Csakúgy mint Ray Buckton, a mozdonyvezetők radikális szakszervezetének (ASLEF) egykori főtitkára, aki keményvonalas vezető hírében állt.

Még a tél elején érkezett ez a hír Londonból, ahol a Hűséges ügynökök címmel bemutatott filmben megszólaló egykori titkosrendőrök szerint a két azóta elhunyt szakszervezeti vezetőn kívül még huszonegy magas rangú szakszervezeti tisztségviselő látta el bizalmas információkkal a rendőrséget a hatvanas-hetvenes években szervezett nagy sztrájkok idején. A szakszervezetek taktikájáról, a belső vitákról mindig időben értesültek a biztonsági szolgálatok.

Így ment ez Angliában. Hogy nálunk hogyan estek meg ezek a besúgós dolgok, arról keveset tudunk, legfeljebb sejtéseink lehetnek. Mindez annak kapcsán lehet érdekes, hogy még a múlt év végén lekerült az Országgyűlés napirendjéről az ügynöktörvény, az újságírók, a papok és a szakszervezeti vezetők átvilágításának ügye. Úgy tűnt akkoriban, hogy egyes szakszervezeti vezetők esetleges érintettsége nem nagyon hozta lázba a közvéleményt. A mozgalmon belül pedig kifejezetten nagy volt a hallgatás. Senki sem tette fel a kérdést, hogy ha a mai is aktív vezetők közül netán valaki besúgó volt, az bizony könnyen sakkban tartható egy konfliktus idején. Vagyis zsarolható, ugyanúgy mint egy újságíró vagy egyházi vezető. (Igaz, hogy a médiában és egyházi körökben is csak nagyon visszafogott véleményeket lehetett hallani. Csak szegény Pokorni-papáról és Eszterházy grófról beszélt mindenki, ha szóba kerültek a III/III-as ügyosztály kliensei.)

Joe Gromley jól álcázta magát, időről-időre kemény sztrájkokat szervezett, senki sem gondolta róla, hogy közben a Scotland Yardnak dalol. Nálunk nem voltak sztrájkok, így nem lehettek besúgók sem, gondolhatja az ember, ha ilyen logikával keresi az összefüggéseket. Csak az nem világos teljesen, hogy a Magyar Távirati Iroda londoni tudósítója mit is akart üzenni a brit bányászvezető és társai esetével. Az említett filmben ugyanis hangsúlyozták: Gromley és társai nem pénzért, hanem hazafias okból működtek együtt a hatósággal. Nagyon aggódtak a szakszervezeti mozgalomban fellépő szélsőséges elemek miatt.

Természetesen minden párhuzam erőltetett okfejtéshez vezetne. Igazából ezt az ügynök sztorit meghagyhatjuk az angoloknak. Egy apró kérdést azért érdemes föltenni azok után, ha már nem lesz átvilágítás. Amíg az Országgyűlés előtt ott feküdt a törvényjavaslat, a jelesebb szakszervezeti vezérek szólhattak volna, hogy nyugodtan jöhetnek az átvilágító bírák, nincs mit takargatni. Nyugodtabban élnénk abban a hitben, hogy ha voltak is, már nálunk is elmentek a hűséges ügynökök.