Fapados történet

Magas a szakszervezeti vezetők életkora, nincs utánpótlás, a fiatalabb korosztály nem szívesen vállalja a bizonytalanságot, elmaradtak a keresetek. Felkészült, diplomás, nyelveket beszélő, a szociális kérdések iránt fogékony fiatal emberek számára egyáltalán nem vonzó a z érdekvédelmi pálya. Szakszervezeti vezetőnek lenni nem jelent karriert manapság, fapados mesterség.

Ezek olyan megállapítások, amelyeket nem cáfol senki. Nyílt titok, hogy a szakszervezeti vezetők keveset keresnek. Keveset, de kihez képest? Attól függ ugyanis, hogy a profi, azaz főhivatású érdekvédők fizetését milyen más foglalkoztatási csoportokhoz hasonlítjuk. Régebben a szakszervezeti központokban dolgozók fizetését a minisztériumi tisztviselőkéhez, a vállalati függetlenített vezetők javadalmazását az üzemi vezetők jövedelmével lehetetett összevetni. Ezek az idők elmúltak, mostanság nem ez a jellemző. Kivételnek számít, ami a vasutasoknál történt, ahol versenyképes fizetéseket állapítottak meg a főállású szakszervezeti vezetőknek. Sokan fel is kapták a fejüket, a jobboldali sajtó tollforgatói mikrofont dugtak kiskeresetű dolgozók orra alá, akik persze felháborodottan beszéltek az esetről. Mintha a szakszervezeti munka valami hobbi volna, amit kedvtelésből illik elvégezni.

Persze mit várhatunk a szakszervezetek ellenfeleitől, akik minden lehetőséget kihasználnak az érdekvédelem lejáratására. Nekik magyarázzuk, hogy kérem ez is egy szakma, egy idegbajos munka, bizonytalan pálya? Bizonygassuk, hogy a munkavállalóknak nagy szükségük van olyan emberekre, akik a karrierjüket, az egzisztenciájukat teszik fel a munkások képviseletére? Győzködjük a gyávákat, a munkavállalók árulóit, akik a bérkövetelés, a sztrájk és hasonló szavak hallatán összecsinálják magukat, hogy a szakszervezeti vezetők megdolgoznak a pénzükért?

Ne magyarázkodjunk és semmiképpen sem röstellkedjünk! Ez a szakszervezetek belügye, a tagoké, akik pontosan tudják, hogy mennyi az annyi. Régen, most és máskor. A vasútnál és máshol is.