Kereseti mutatók

Munkavállalói szempontból a 2002. esztendőt vastag piros tollal lehet kipipálni a naptárban. Figyelmet érdemlő mértékben emelkedtek a bérek Magyarországon. Miközben a munkaerőpiac helyzete stabilizálódott, 5,9 százalékos munkanélküliség mellett inkább nőtt mint csökkent a foglalkoztatottak száma, a bruttó átlagkeresetek közel 20 százalékkal meghaladták az előző évit. Ha leszámítjuk az 5,5 százalékos inflációt, akkor is tetemes reálbér növekedésről van szó. Az ismert intézkedések hatására a közszférában jobban növekedtek a bérek mint a versenyszférában, s a szellemi foglalkozásuk valamivel jobban jártak mint a fizikaiak. Ténykén kezelhető, hogy egyes gazdasági szektorok béremelési lehetőségei is élesen elváltak egymástól, nem is szólva egyes ágazatokon belüli vállalati lehetőségekről, ezért nem igazán meglepő, hogy 2003. év elején jelentős bérfeszültségek alakultak ki. A húsiparban például nem könnyű választ adni arra, hogy a cégeknél mit kezdenek azokkal az országos mutatókkal , miszerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagbére tavaly megközelítette 120 ezer forintot, ezen belül a fizikaiaké a 85 ezret, a szellemieké pedig a 165 ezret. Közelebbi adatokkal szolgálva, az iparban tavaly év végén átlagosan nettó 86 ezer forintot utaltak a dolgozói számlákra (tettek a borítékba), ami közel 14 százalékkal több a tavalyi bérnél. A reálkeresetek minden korábbinál gyorsabban növekedek.

Kétségtelen, hogy munkavállalói szempontból szép eredményekkel zárult az elmúlt év. Azt is lehet mondani, hogy a Bokros csomag nagy érvágása után végre valamit visszakaptak a bérből és fizetésből élők. Tudjuk persze, hogy a gazdaság teljesítménye mellett a fizetések alakulásába a választási év ígéretei, fordulatai is belejátszottak, a politika hosszú árnyat vetett a gazdaságra. Ezért nem igazán lehet értelmezni Pápán, Debrecenben vagy Kaposváron az országos átlagokat. Nem is szólva arról, hogy Magyarországon nincsenek országos bértarifák, nem beszélhetünk egységes munkaerőpiacról, ezért a helyi, régióbeli béreket lehet elsősorban kiindulási pontnak tekinteni a bérkövetelések kialakításánál. Noha mindig vannak viszonyítási pontok, mint azt a közelmúlt példája igazolja, amikor a volánosok az országos átlagbéreket tekintették tárgyalási alapnak. Ha persze mindenki ezt tenné, akkor gyorsan nivellálódnának a keresetek.

Sajnos lapunk nem tud közvetlen információkat adni az ágazati bérekről, mert gyakorlatilag ezek az adatokat az illetékesek üzleti titokként kezelik. Ha vannak is bizonyos információink, egyes kollégák állásának a veszélyeztetése nélkül azokat nem tudjuk közreadni. Annyit azonban elárulhatunk, hogy a bérek múlt évi "megugrásával” tovább nőtt a szakma lemaradása az ágazatok versenyében. Egyes cégeknél a foglalkoztatottak tekintélyes része minimálbérért dolgozik, a minimálbérek feletti kategóriákban pedig nagy a torlódás. Már csak ezért is fontos, hogy az idei béremelések kielégítsék a munkavállalói igényeket, oldódjanak az egyes foglalkoztatási csoportok, a fizikaiak és szellemiek bérezése közötti aránytalanságok. Nyilvánvalóan azok a cégek járnak el helyesen, amelyek nem halogatják a bérintézkedések végrehajtását, noha ez szinte már hagyomány az iparágban. Rossz hagyomány.