HÚSOS 2002. X.évfolyam 6.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Világszínvonalú termékek és növekvő keresetek a Csabahúsnál

Ha nem is gyakran, de előfordul, hogy a megbeszélt találkozóra előbb ér oda az újságíró. Ez történt, amikor november utolsó hétfőjén a Csabahús Kft.-hez látogattunk, ahol az ügyvezető igazgató, Dékány Ferenc szobájában éppen megbeszélés folyt. A cégvezető a szakszervezeti vezetőkkel egyeztetett a karácsonyi jutalmazásokról. Az idén közel kétmilliárd forintot forgalmazó csabai húsos cég - ottjártunkkor - éppen egy európai uniós szemlén volt túl, miközben már a jövő évi tervek körvonalazódnak.

- Jó évet zárunk az idén Békéscsabán, mégis valamelyest elmaradunk az előzetesen kitűzött terveinktől. Előzetes számításaink ellenére az árbevételünk nem éri majd el a nekünk bűvösnek számító kétmilliárd forintot, aminek alapvetően két oka van. Egyrészt az orosz piac 1998-as összeomlása után nem sikerült visszaszerezni a korábbi pozíciókat, másrészt a túlkínálattal küzdő hazai piacokon nem lehet jó áron eladni az egyébként minden tekintetben versenyképes termékeinket - vázolta fel a helyzetet Dékány Ferenc ügyvezető igazgató.

Közben nem ült babérjain a békéscsabai cég, új termékek sorával lépett a piacra az idén is. Ezek közül említésre érdemes a Pokol tüze fantázianevű vastagkolbász, valamint a desszertkolbászok. Ez utóbbiak különlegessége, hogy speciális bélbe töltve a malac, a hóember és a Mikulás alakját veszik fel. Mint megtudtuk, különösen a Szerencsemalac elnevezésű desszertkolbásznak van sikere a vásárlók körében. Ám mindez rabul ejtette a csomagolástechnikai szakmát is, mert a termék nemrégiben a Hungaropack díját nyerte el, amit a Foodapesten vehettek át.

De van egy termék, amely ezeken is túltett. Nem másról, mint a tavalyi kolbászfesztiválon bemutatott Csabai házi kolbászról van szó, amelynek az egyéves karrierje több mint figyelemre méltó. Előbb megkapta a Kiváló Magyar Élelmiszer kitüntető védjegyet, majd elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat, nem sokkal később pedig a Magyar Minőség Ház kitüntető díját. - Valóban ennyire jól sikerült termékről van szó? - kérdeztük Dékány Ferencet, aki nem kevés iróniával és mértéktartással azt válaszolta: "Nem rossz ez a kolbász."

A hagyományoknak megfelelően a társaság az idei Csabai kolbászfesztiválon is részt vett. Minden eddigi csúcsot megdöntve, az október végi négynapos rendezvényt százezren keresték fel. Az ottani eladásaikkal elégedettek a Csabahús Kft.-nél, különösen a méteres kolbászaik voltak kelendőek, csaknem ezret adtak el.

Dékány Ferenc ügyvezető igazgató érdeklődésünkre elmondta: az európai uniós jövőre való felkészülést több évvel ezelőtt elkezdték. Az 1998-as orosz válság után nyomban egyértelművé vált, hogy a hangsúlyokat a biztonságosan fizető, a keleti piacok kockázatát mellőző, de roppant igényes nyugati országokra szükséges áthelyezni. Ezért is, az elmúlt években Békéscsabán több százmillió forintot költöttek fejlesztésre és a higiéniás körülmények optimálissá tételére. Segítette ezt a munkát, hogy két pályázaton is győztesen szerepeltek. Ennek jegyében tartottak november végén EU-szemlét a Csabahúsnál, amelynek a kiértékelésével még a jövő év első negyedévéig várni kell, de a remény szerint zöld jelzést kap a csabai húsos cég.

Jövőre a megközelítően kétezer tonnás termelésük felét az itthoni, és nagyjából ugyanekkora hányadát külpiacokon értékesítik. A legfontosabb célkitűzés a piackeresés Nyugat-Európában, hiszen a telített és kicsi itthoni terepen nem lehet a fogyasztás bővülésével számolni.

- Egyre jobban és egyre határozottabban meg kell vetni a lábunkat az Európai Unió országaiban, mert termékeink fogyasztási élvezete, minősége, csomagolása világszínvonalú, semmiben sem marad el a versenytársakétól. Azt szeretnénk, ha nyugaton a vásárlók még jobban ismernék a nálunk készült termékeket - hangsúlyozta Dékány Ferenc. Ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy a volt szocialista országok elvárásai is nagyon sokat változtak az utóbbi időben, és ma már a román piac is igényes, nem beszélve a csehekéről, a lengyelekéről és a szlovénekéről. Az idén megtörtént a cég termékeit díszítő címkék finom átformálása. A még letisztultabb design hűen kifejezi: prémiumtermékekről van szó, a vásárló biztos lehet benne, hogy igazi minőségi élelmiszert vásárol.

A Dékány Ferenccel folytatott beszélgetésbe időközben bekapcsolódott Oszlácsné Petőcz Mária szakszervezeti titkár, aki megerősítette, hogy a keresetek 2002-ben, az előző év bázisához mérten 14 százalékkal növekedtek. Ebben a 10 százalékos béremelés mellett a hatékonyabb és gazdaságosabb munka eredménye érhető tetten.

- Óriási eredmény, hogy ezt nem fogyó, hanem kicsit emelkedő munkáslétszám mellett értük el - mondta a békéscsabai szakszervezeti vezető. A Csabahúsnál százharmincan dolgoznak, a cégnél - sok más termelővállalattal ellentétben - a megemelt, ötvenezer forintos minimálbér után sem küldtek senkit részmunkaidőre, sem ténylegesen, sem papíron. Az érdekvédő egy jól összeállt csapatról beszélt, amelynek nem mindegy, mit visz haza a pénztárcájában, de pontosan tudja, hogy létezik vállalati érdek is. Dékány Ferenc arra emlékeztetett, hogy az elmúlt két évben minden esetben csaknem tízezer forinttal nőttek a keresetek, ami egy sok nehézséggel küzdő térségben működő cégnél nem kis eredménynek mondható. Az idei bérkeret összege 128 millió forint, és a havi átlagkereset - igaz túlórákkal együtt - eléri a bruttó 79 ezer forintot. Az ügyvezető igazgató és a szakszervezeti vezető egybehangzóan állítja, hogy munka- és szociális béke jellemzi a Békéscsabán működő húsüzemet.

Az idei bérmegállapodás - az átlagostól eltérően - már január elsején életbe lépett a Debreceni Hús Rt.- hez tartozó békéscsabai cégnél. Ezt a hagyományt jövőre is folytatják. Az előzetes várakozások szerint a 2003-as béremelés elérheti a bruttó 8 százalékot is, ami az előrejelzett infláció mellett érzékelhető reálbér- emelkedést hozhat.

Az érdekvédelmi vezető a szociális gondoskodásról és az üdülési lehetőségekről szólva elmondta, hogy a pihenési lehetőségeket a debreceni központból irányítják, ahova a békéscsabaiak mellett a nyíregyháziak és a szolnokiak is tartoznak. Fontos, hogy a Csabahús Kft. jóléti keretéből támogatják a dolgozókat, akik így egyre nagyobb számban tudják igénybe venni a kínálkozó lehetőségeket. A szakszervezet - a cégvetéssel összefogva - húsvétkor, nőnapon és karácsonykor ajándékcsomagokkal kedveskedik a dolgozóknak, míg szeptemberben beiskolázási segélyt kapnak az érintett munkavállalók. Az üdülési támogatás mértékét jól jelzi, hogy az idén Zamárdiban egy szobát egy éjszakára ezer forintért bérelhettek a dolgozók, ami a balatoni árszínvonalat ismerve igencsak jutányos ár.

Bod Tamás