2002. X.évfolyam 5.szám |
IPARÁGI TÜKÖR |
Levél a minisztertőlPiaci egyensúlyt szolgáló intézkedésekKapuvári József, a HDSZ elnöke, a Medgyessy-kormány beiktatása után levélben fordult Dr. Németh Imréhez, az új földművelésügyi és városfejlesztési miniszterhez. Levelében a húspiacon tapasztalható feszültségek felszámolását és a munkahelyek védelmét kérte a hivatalát elfoglaló, a szociális partnerséget tiszteletben tartó, jó szakember hírében álló ágazati politikustól. Szakértői szinten folytatott személyes egyeztetések után a miniszter levélben válaszolt a szakszervezet által felvetett kérdésekre. A sertéspiac helyzetéről augusztus végi keltezéssel azt írta, hogy az ország sertésállomány az áprilisi számbavételkor megközelítette az öt milliót, öt százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A sertéshúsfogyasztás alig változik, egy főre jutóan a 29 kilogrammot közelíti. A vágósertés felvásárlási ára az idén több tényező hatására a januári 322 ft/ kg-ról augusztusra 262 ft/kg-ra csökkent. 2001-ben 165 ezer tonna sertéshúst exportáltunk 335,5 millió dollár értékben, az idei első félévi export csak 50 ezer tonna volt, 27 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A sertéspiaci helyzet áttekintése után Dr. Németh Imre levelében tájékoztatást ad a piaci zavarok feloldása érdekében tett, illetve tervezett intézkedésekről. Azt írja, hogy "a WTO előírásokat figyelembe véve, az FVM kezdeményezése alapján az élősertés időszakos exporttámogatásban részesül 2002. június 14.-től. Az intézkedés hatékonyságának növelése érdekében az exporttámogatás mértékét 27 ft/kg-ról 37 ft/kg-ra növeltük, továbbá az exportőr csak abban az esetben igényelheti a támogatást, ha az alapanyag-termelő részére a kilogrammonként legalább 290 ft felvásárlási árat megfizette. A feldolgozott termékek közül export támogatásban a WTO megállapodásnak megfelelően csak az előhűtött félsertés részesülhet. A termékcsoport az összes sertéshús export 3-5 százalékát képviseli, így ez a támogatási forma az adott helyzetben nem jelent megoldást." Alkalmas támogatási formaként jöhet számításba viszont a termékek minőségének megőrzését, javítását szolgáló költségek csökkentése. Ilyenek lehetnek az áru csomagolásával, a termékek egyszeri fagyasztásával, valamint a higiéniával összefüggő költségek támogatása. A tárca a feldolgozott sertés és marhahús termékek minőségének biztosítása érdekében a 2002. január 1. és november 15. között felmerült és a közvetlen költségek között elszámolt csomagolóanyag, bér- és társadalombiztosítási, valamint a tevékenysége során felmerülő élelmiszerhigiéniai költségek csökkentése érdekében, pályázat útján, a Vágóállat és Hús Terméktanács tagjai támogatást vehetnek igénybe, amelynek tervezett összege 1,5 milliárd forint. (Az első pályázat benyújtásának határideje október 20.-a, a másodiké november 30.) Úgy ítélem meg - hangsúlyozza a szaktárca vezetője -, hogy az érdekképviseleti szervekkel, a terméktanáccsal és társminisztériumokkal közösen kialakított támogatási formák biztosítják a termékek piacra jutását, a termelési költségek csökkentésével, a minőség javításával egyértelműen a piaci egyensúly megteremtésének irányába hatnak. Levelét azzal zárja, hogy megköszöni a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének a vágósertés termékpálya szereplői érdekében végzett munkáját. |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |