Körkörös közbizalmatlanság

Egy közember feljegyzései

Engedjék meg, hogy egy Tolsztoj idézettel kezdjem, amely az államról szól és ma is megszívlelendő. "Ülök egy ember hátán. Nagyon szeretem, tisztelem, becsülöm és rettenetesen sajnálom, mindent megtennék érte. Csak egyet nem: nem szállok le a hátáról." Tolsztoj ezzel rátapintott az állam lényegére. És arra, amit ma nagyon sokan gondolunk az államról. Természetesen, ez nem jelenti, hogy rendre, az államra nincsen szükség. Szükség van. Az államot megtestesítő olyan kormányzatra van szükségünk, amely velünk együtt viseli a terheket.

Mindezt azért mondtam el, mert a rendszerváltás óta a közemberekkel, az ugynevezett kisemberekkel fizettették, fizettetik ki a rendszerváltás árát. A mostani kormány pedig nagyban elősegítette, hogy a kisember, köztük a munkavállalók és nyugdíjasok többsége egyre kiszolgáltatottabb legyen. Nem én találtam ki ezt a teoriát, hanem a jobbközép politikus-közgazdászok is leírták, amikor még ellenzékben voltak. A mostani gazdasági miniszterünk a Sokk vagy terápia című könyvében számolt be arról, hogyan lett az ország lakosságát kitevő 80 százalék még szegényebbek, hogyan szabadította meg a tartalékaitól a fent élők 20 százaléka. Persze ma már másként beszél, a hollét határozza meg a tudatot.

Azt is megtapasztalhattuk, hogy a multik csak úgy jönnek Magyarországra, ha kiszolgáltatott a munkavállaló, ha alacsony a bére, ha kevés adót kell fizetnie az államkincstárba, ha a környezetvédelem törvényei nem szigorúak.

Kérdezhetnék, mi köze van ehhez a közgondolkodó tollforgatónak? Az, hogy mindannyian érezzük a kormányzat "javallatainak" a hatását. Hogy hiába hívtuk fel a figyelmet a kozkázatokra és a mellékhatásokra, nem figyeltek ránk közemberekre, kisemberekre. A kormány a leggyengébb láncszem, az állami intézményeknél dolgozók bérét megkurtította. Mi lett ennek a következménye? Minden gyengült, ami közzel kezdődik. Gyengült a közember fizetőképessége. Csökkemt a közrendőr reálkeresete. Hiába javították a statisztikákat és hiába hisz a belügyminiszter annak a statisztikának, amit ő manipulál. Mivel nem tudták és nem is akarták megfizetni a közrendőrt, a közbiztonság bánta. Manapság a közembert nem tudja megvédeni a közrendőr. Mert az elvándorlás miatt egyre több tapasztalatlan rendőr dolgozik. Agonizál a közegészségügy. Mennyit ér egy közalkalmazott, ha magyar? Amennyit a fizetése. Romlott a közlekedés, a közlekedési morál, a közmorál, a közigazgatás, a közoktatás és ennek következtében a közbizalom is.

Fracis Fukayama, az amerikai-japán filozófus azt írja Bizalom című könyvében, hogy azok a társadalmak, ahol a bizalmi tőke elegendő - lásd egyelőre Nyugat-Európát - ott kevesebb pénzt kell fordítani a köznyugalomra, az igazságszolgáltatásra, a közrendvédelemre. Ahol nagy a közbizalmatlanság, mint például nálunk, sokba kerül a kölcsönös közgyanakvás. Gondoljunk csak arra, amikor jogásznak kell megvédenie nyilvánvaló jogsértéstől a munkavállalót. Gondoljunk csak arra, hogy Nyugat-Európához képest mennyivel több nálunk a pereskedés, hogy nálunk aránytalanul sokan vannak börtönben: csaknem 12 ezren, és aránytalanul sok a bűnözés: 500 ezer felett évente.

Mindez azért, mert a közbizalmatlanság átjárja társadalmunkat. A kormány eljátszotta a választók bizalmát és mi leváltjuk őket. Nekik sokba kerül a kölcsönös, körkörös közgyanakvás, nekünk még többe. Úgy vélem, hogy a bizalmatlanság feloldása a szocilaista kormány feladata lesz. A közbizalom visszaszerzése csak a párbeszéd, az érdekegyeztetés lehet, és az adott szó betartása.

A kormány tisztességes fizetést igért és nem tartotta be a szavát. Közröhej, amit manapság fizetés címén fizetnek. Ezért terjedhet a kiábrándult közmegegyezés: a munkából nem lehet megélni. Még a szociáldemokratának semmiképpen nem nevezhető Ford figyelmezetését sem hallgatta meg a kormány: "Adjatok nekik magas fizetést és erős gazdaságtok lesz."Ford tudta, amit a kormány elfelejtett, hogy a birkát etetni kell, ha nyírni akarják, különben kinyírják. És ez még akkor is igaz, ha a munkaerőpiac összeomlásától és nagy társadalmi feszülségtől félve végre megemelték a minimálbéreket. No és persze a közszükségleti cikkek árai még nagyobb mértékben emelkedtek.

Érdemes idézni az Európa Unióba igyekvő fiatal és állítólag demokrata kormányunknak az Európai Szociális Charta I. részének 4. pontját: "Minden dolgozónak joga van a maga és családja számára tisztes életszínvonalat biztosító méltányos díjazásra."

Közelednek a választások. S a kormány nem akar szóba állni a munkavállalókkal vagy azok képviselőivel, miáltal tovább mélyíti a bizalmatlanságot, csak látszatdemokráciát akar, csak takaréklángon hagyja működni az érdekvédelmi szervezeteket, hagyja, hogy biztonsági emberek fojtsanak el sztrájkot, és igyekszik lehetetlenné tenni a civil szervezetek működését. Így nem csoda, ha az állampolgár, a közember leváltó hangulatba kerül a választások idején.

Pedig 98-ban sokan nem tekintettük ellenségnek a kormányt. Még csak ellenfélnek sem. Jóhiszeműen feltételeztük a kormányról, hogy be akarja tartani választási ígéreteit. Sajnos nem ez történt. Volt viszont rózsaszín országimázs, a kandírozott, szirupos, hazug átlátszó propaganda. Van viszont nemzeti gödör. A nemzet gödörben van. Tudjuk mi a valóság. Zsebünkön érezzük. Ez a kormány felélte a neki megszavazott bizalmi tőkét, elveszítette a köz bizalmát, a közbizalmat.