Megrendült a bizalom

A dioxin válság Belgiumban

A belga húsipar legfontosabb jellemzője az export-orientáltsága. Nagy szomszédjai között, mint Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság, kis európai országként a vágóállat termelése jelentős. A sertések kétharmadát exportálják, a szarvasmarhát és a szárnyast tekintve az arány 50 százalék. Elsősorban az export az oka annak, hogy a belga húsipar minden gazdasági szinten nagyon érzékeny, különösen az élelmiszerek biztonsága tekintetében.

Katasztrofális hatások

Már 1999-ben, a BSE és a száj- és körömfájás előtt számolni kellett a fertőzés veszélyével. Az év májusában egy állatorvos problémákat tárt fel egy baromfitelepen, laboratóriumi vizsgálat során dioxint talált a csirkékben. A vizsgálatok kimutatták, hogy ipari olaj keveredett szerves olajjal, és ez az állatok etetése révén bekerült a táplálékláncba. A belga kormány először megpróbálta a problémát minimalizálni, néhány nappal később azonban drákói intézkedéseket hoztak. A nemzetközi fogyasztást leállították és élelmiszeripari termékek egész sorának exportját tették lehetetlenné. Az állatállomány veszélybe került, az üzletek polcait kiürítették, és Belgium a nemzetközi média fókuszába került.

A következmények katasztrofálisak voltak. A húsiparban a termelést 50 százalékkal csökkentették, más ágazatokban, mint például a tejgazdaságban, a keksz- és száraztésztagyártásban pedig 10-25 százalékos csökkenés volt. Természetesen mindennek a munkások is érezték a hatását. Munkanélküliekké váltak néhány napra vagy akár hétre és jövedelmük felét elveszítették. Hosszú ideig érezték a következményeket. A belső fogyasztás meglehetősen gyorsan felélénkült, miután a további fertőzésveszélyt kiküszöbölték. Mindazonáltal a húsfogyasztás a válság után még mindig alacsonyabb mint előtte volt. A nemzetközi piacok visszahódítását már sokkal nehezebb volt elérni. Mindenek előtt a termékek iránti bizalom rendült meg. Másrészt az Európai Unió más országai arra használták a válságot, hogy saját gazdaságuk javára protekcionista intézkedéseket hozzanak.

Munkahelyi hátrányok

A belga dioxin válság politikai szinten is éreztette hatását. Az 1999. júniusi országos választásokon a szavazók egy bizonyos politikai pártot büntettek, olyannyira, hogy az 40 év alatt először kiesett a kormányból. Ez is azt mutatja, hogy a fogyasztók nem hagyják az élelmiszereiket büntetlenül manipulálni. A válság közvetlen hatásara a belga kormány felállította az Élelmiszer Biztonsági Központi Ügynökséget azzal a szándékkal, hogy a korábban létező különböző ellenőrzési intézményeket központosítsa.

A HACCP bevezetése a belga húsiparban hatással volt a munkafolyamatokra. Minden munkavállaló felelőssé vált a termék minőségéért. Még a munkafeltételekre is változtak, a legutóbbi országos szociális megállapodás 18 hónapos halasztásról intézkedett a húsipari munkások bérnövekedését illetően.

Most a szupermarketekben olyan csirkét vásárolhatunk, amelyet bizonyos kóddal láttak el. Ha ezt a kódot beírjuk egy internet-oldalon, megkapjuk az összes információt a tányérunkon levő hús eredetéről, a takarmányról, az állat levágásáról és kezeléséről. Ez az egységes gyártás szükségességét idézi elő, bizonyos ipari csoportok megpróbálják ellenőrizni a hústermelés teljes folyamatát. A szlogenjük: “Az istállótól az asztalig ellenőrzünk!" Az egységesítés ilyen formája más jelenséggel is összekapcsolódik. A disztribúcióban való központosítás sarkall a termelési szint növelésére. Garantálni kell a boltok polcain levő áru minőségét.

Érdekvédelmi feladatok

Az egységesítés mindkét formájának eredménye politikailag érdekes a szakszervezetek és a kormány számára, amióta néhány ember kezében összpontosul a fő döntés, hogy mit eszünk és milyen árért. Ez a körülmény hatással van a dolgozó emberekre is. Egyrészt elveszíthetik állásukat, másrészt növekszenek a vezetők elvárásai a képzettebb munka, a nagyobb rugalmasság és a nagyobb kockázat iránt.

A belga szakszervezetek megpróbálnak kreatív megoldásokat találni. Vizsgálják, hogyan nyújthatnának nagyobb biztonságot a dolgozóknak a hús kezelésével járó új kockázatok bevezetésében. A politikusok elfogadják, hogy a fogyasztót védeni kell, de nem sokat törődnek azzal, hogy a húsipari munkások vállalják az első rizikót, amikor olyan állatokkal foglalkoznak, amelyek esetleg fertőzöttek.