A jövő kongresszusa

A jövő kongresszusának hirdették november végi tanácskozásukat a szocialisták. Ezzel a szlogennel mindenek előtt arra akartak utalni, hogy a Budapesti Kongresszusi Központban tartott fórumon a legnagyobb ellenzéki párt 10-15 évre szóló programot tárt az ország közvéleménye elé. Hazai és külföldi érdeklődők - Schröder német kancellár is megjelent - egyaránt méltányolták ezt a szándékot, hiszen sokan kíváncsiak, hogy merre lendül Magyarországon a politikai inga. Folytatódik-e a jelenlegi kurzus, lesz-e változás a kormányzásban, vagy marad a polgári koalíció.

Lehetséges, hogy a kongresszus előkészítői nagyon komolyan gondolták a Magyar Szocialista Párt jövőképének megrajzolását, de érthető okokból inkább erőfelmérés és csapatszemle volt a tanácskozás. Nagy vonalakban arról adott képet, hogy a választási ciklus félidején túl a szocialisták elég erősnek érzik-e magukat a polgári kormány leváltására. Rendelkeznek-e megfelelő programmal, vezérkarral, szövetségesekkel és akarattal. Nos, ezen a novemberi hétvégén a külső megfigyelő számára úgy tűnt, hogy mindebben nincs hiány.

A látottak-hallottak alapján az MSZP - az európai testvérpártokat követve - balról a centrum felé húzódik, olyan néppárt, amelyik az iskolázottabb, városias életmódot folytató középgenerációkra építi programját. Otthonosan érzi magát a a munka és a tőke világában egyaránt. Programja alapján akár polgári pártnak is tekinthető, ami nem jelenti baloldali hagyományai feladását. Nevezetesen a szakszervezetekkel való kapcsolatot továbbra is fontosnak tekinti, habár némileg változó formában és kisebb nyomatékkal.

Lehet persze, hogy ezt a megállapítást az érintettek nem fogadnák el, és lehet más oka is, de ezen a kongresszuson alig esett szó a munkavállalói érdekvédelemről. Legalábbis kevesebb annál, mint amennyi a szakszervezetek első számú politikai szövetségesétől elvárható lenne. Azt azonban nem állíthatjuk, hogy ennek okát kizárólag az MSZP oldalán kell keresni. Kérdés, hogy a szakszervezeteknek van-e érdemi mondanivalója a jövőről, rendelkeznek-e tehetséges képviselőjelöltekkel és mennyi erőt tudnak mozgósítani egy választási kampányban. Mintha nem lenne minden rendben ezen a téren.

Nehéz magyarázatot találni, hogy az MSZP távlati programjában alig esik szó szakszervezetekről, a párt és az érdekvédelem viszonyáról. Nehéz tudomásul venni, hogy a tanácskozásra meghívott szakszervezeti vezérek többnyire passzív szemlélői voltak az eseménynek, érdemi megnyilatkozásuk nem volt a vitában. Ugyanakkor erős túlzás volna azt állítani, hogy a szocialista politikusok "leírták" a szakszervezeteket. Nagy Sándor felhívta a kongresszus figyelmét, hogy az MSZP csak a szakszervezetek támogatásával győzhet a választásokon és kormányozhat sikeresen.

Németh Miklós pedig a szakszervezeti vezetőket és tisztségviselőket a konstruktív társadalomépítő középerők közé sorolta. Mindez alapul szolgálhat egy érdemi együttműködés kialakításához, hiszen komoly érdekek füződnek ahhoz, hogy a szakszervezetek továbbra is részt vegyenek a törvényhozásban, a munkavállalók sorsát érintő döntések meghozatalában.