Tíz százalékkal növekednek a bérek
Az érdekérvényesítés egyik legfontosabb eseménye a bértárgyalás. A
tárgyalóasztal
mellett zajló vértelen és csendes háború nagyon is húsba vágó kérdést hivatott
rendezni:
mekkora béremelésre lehet számítani a munkavállalóknak az adott esztendőben. Az
idei
bértárgyalások már lezárultak. Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók
Szakszervezetének
(HDSZ) elnöke az átlag 10 százalékos béremelést elfogadhatónak tartja. A
beszélgetésből az is
kiderül, hogy a kormány szándékai szerint bevezetésre kerülő 40 ezer forintos
minimálbér
jelentősen megnehezítené a húsipari vállalkozások életét.
Elnök úr, mik az eddigi tapasztalatok, s hogyan alakultak a húsiparban a bérek
az elmúlt
évtizedben?
A bértárgyalások - az eddigi tapasztalatok szerint - az év első negyedévében
gyorsulnak fel,
hiszen egy-egy gazdasági év a bérek szempontjából április elsejétől a következő
év március
31.-éig tart. A bérkövetelések mértékét, egyfajta központi ajánlást a HDSZ
választmánya az
előző év novemberében megfogalmaz, s eljuttatja a munkáltatók részére. Az
alapszervezetek
többsége általában év végéig az adott cég gazdasági lehetőségeihez mért
ajánlatát írásban
megteszi a vezérigazgatók részére. A központi ajánlásban figyelembe vesszük az
infláció
alakulását, a termelői árnövekedést, míg a testre szabott bérkövetelésnél azt is
megnézzük,
hogy az adott cég milyen pénzügyi helyzetben van. A húsiparban az elmúlt években
kialakult
átlagbérekkel nem igazán dicsekedhetünk, a legjobban fizető cégeknél - ezeket
nevesíteném is:
a Délhús Rt, amelyet a Pick Szeged Rt. követ - sem éri el az átlag a bruttó 100
ezer forintot.
Az iparágban a jellemző átlagbér 65 ezer forint, a fizikai dolgozók átlagbére
éppen hogy elérte
a 60 ezret, míg a szellemi dolgozóké 75 ezer forint. Ezekkel a bérszintekkel a
nemzetgazdasági
átlagtól lényegesen elmaradunk, nem is beszélve a jobban fizető versenyszféra
átlagától. A
vegyiparban, a pénzügyi szektorban lényegesen nagyobb fizikai és szellemi
átlagbérek vannak,
s az élelmiszeriparon belül is akadnak sokkal jobban fizető iparágak. Mint
például a szeszipar,
ahol egyes cégeknél a fizikai dolgozók átlagbére eléri a 180 ezer forintot. S
lényegesen jobban
keresnek a dohányiparban, a növényolaj-iparban, a cukoriparban. Büszkék nem
lehetünk az
eredményeinkre.
Pedig akadnak olyan jól működő húsipari cégek is, ahol több pénzt fordíthatnának
a bérekre,
s mégsem teszik. Ennek talán az az oka, hogy igen alacsony az ágazat
jövedelmezőségi
szintje? Ha jól tudom, 1998-ban 2,5 százalékos jövedelmezőségi szintet mutattak
ki, tavaly
pedig 1,5 százalékot.
Való igaz - s pontosak a számai -, hogy a húsipar jövedelmezőségi szintje
rendkívül alacsony,
s ez is befolyásolja a bérek alakulását. Sajnálatos tény, hogy csupán néhány
vállalat adja azt a
1,5 százalékot is, amely a jövedelmezőségi szintet jelzi. A cégek többségénél
nem, vagy csak
minimálisan képződik nyereség, s ez is oka, hogy a vezetők nem tudnak
határozottabban
hozzányúlni a bérekhez.
Ön szerint mi az oka annak, hogy ilyen alacsony a jövedelmezőségi szint?
A húsipar egy évtizede permanens válságban van. A piacok felosztásáért a mi
iparágunkban az
átlagosnál sokkal nagyobb harc dúl, mondhatnám azt is, hogy sok az eszkimó és
kevés a fóka.
A cégek piaci helyzet jelentősen eltér egymástól, s a féllegális, illegális
vágás mértéke pedig
erőteljesen befolyásolja a legális cégek működését. Azok a cégek, amelyek nem
tisztességes
piaci eszközökkel versenyeznek, azok még a mostani nyomott termelői árak mellett
is
extraprofitra tesznek szert, az adót, tébét fizető cégekkel szemben. Az ipar már
régóta nem
tudja elismertetni jogos költségeit a termelői árakban és ez az iparágat nehéz
helyzetbe hozza.
Az áldatlan piaci árverseny rányomja bélyegét az egész tevékenységre, a
versenyképességre és
ez által a jövőjére is. Mindebből az is következik, hogy a bértárgyalásokon
rendkívül komoly
csata zajlik tizedszázalékos emeléseken is.
Van-e ráhatása a HDSZ-nek az iparág egészére abból a szempontból, hogy ez a
helyzet
megváltozzon?
A versenyképesség növelésére talán egyetlen szakszervezeti eszköz áll
rendelkezésünkre. A
sütőiparhoz hasonlóan nekünk is meg kellene kötni az ágazati, szakágazati
kollektív
szerződést. Olyat, amely megfelel a kiterjesztés kritériumainak. Az illetékes
miniszter - jelen
pillanatban a szociális és családügyi miniszterhez tartozik a munkaügy is - a
reprezentatív
kollektív szerződést kiterjesztheti a húsiparban lévő cégek mindegyikére,
függetlenül attól,
hogy működik-e szakszervezet a cégnél, avagy tagja-e valamelyik munkaadói
szervezetnek. A
reprezentatív szerződésben elvben azokat a feltételeket - lásd minimálbér,
szociális juttatások,
bérnövekedés, munkakörülmények stb. - írnánk elő, amelyeket az iparágban
egységesen
alkalmazni lehetne. Így a cégeknél ellenőrizni lehetne, betartják-e a kollektív
szerződésben
foglaltakat. Ez persze nem csodaszer, s egyedül nem oldaná meg a feketepiac
problémát, de
jobb pozíciót teremtene a legális vállalatoknak a feketepiac felszámolásában.
Tíz év óta
azonban nem sikerült elfogadtatni a reprezentatív cégekkel ezt a kollektív
szerződést, és
szomorú vagyok, hogy nem tudom elfogadtatni bölcs, komoly vezetőkkel e szerződés
hosszú
távon jelentkező pozitív hatásait.
Lezárultak-e már az idei évre szóló bértárgyalások?
Két cég kivételével igen. A cégek többségénél aláírták a bérmegállapodást. Mi a
gazdasági
növekedéssel együtt 2-2,5 százalékos reálbér növekedést szeretnénk elérni. Abból
indultunk ki,
hogy az elmúlt évben 4 százalékkal nőtt a GDP, és ez az ütem az idén is
megmarad, míg az
infláció mértékét 2000-ben 6 százalékban jelezték. Mi 8 százalékos inflációval
számoltunk, s
úgy tűnik, hogy nekünk lesz igazunk. Az idei adórendszer legalább 1 százalékot
elvesz a
dolgozók béréből, tehát a szinten tartáshoz 9 százalékos bérnövekedés szükséges.
S ha még
reálbér növekedéssel is számolunk, akkor 11-12 százalékos bruttó bérnövekedést
kellene
elérnünk. A mi ajánlatunk tehát ez volt, s azt javasoltuk az alapszervezeteknek,
hogy az alsó
határ 11 százalék legyen. A legtöbb alapszervezet 12-13 százalékról indította a
bértárgyalást. A
végeredmény cégenként változik, hiszen különböző tarifarendszer működik. Akad,
ahol
órabért fizetnek, van, ahol darabbért, vagy havi díjat. Összességében 10
százalékos
bérnövekedést értünk el, ami persze cégenként differenciáltan jelenik meg.
Elégedett-e ezzel az eredménnyel?
A beszélgetésünkből kiindulva azt mondhatom, hogy a piaci oldalról idén sem
nézünk jobb év
elé, mint tavaly. Nem tudni még, hogy mekkora termelői árnövekedés lesz: ha
eléri a 10
százalékot, akkor a bérnövekedés költség fedezete is adott lesz. Az már más
kérdés, hogy ez
ideig a termelői árnövekedés - ami gyakran csökkenésbe ment át - nem fedezte a
bérnövekményt. Tehát a nyereség rovására kell a bért növelni, ezért is folytak
kemény
tárgyalások. Az eredménnyel nem vagyok igazán elégedett, de nincs min
szégyenkeznünk. S ha
a többi élelmiszeripari ágazatot nézem, akkor meg az irigység fog el, mert a
magyar húsipar
ismételten nem került abba a pozícióba, hogy a bérek az átlagnál jobban feljebb
kússzanak.
A kormány 25,5 ezer forintról 40 ezer forintra akarja felemelni a minimálbért.
Ez hogyan
érintené a húsipart?
Vegyes a kép. A Délhúsnál például 35 ezer forint jelenleg a minimálbér, a Gyulai
Húskombinátnál 30 ezer és így tovább. Azt mondhatom, hogy a cégeknél a társasági
minimálbér több ezer forinttal magasabb az országos minimálbérnél, tehát ebben
mi jól állunk.
A tényleges keresetek pedig ezt a szintet még jelentősebb mértékben meghaladják.
A 40 ezer
forintos minimálbér több húsipari cégnél minden bizonnyal problémát jelentene,
mert nagyot
kellene egyszerre emelni és főként azért, mert tolná felfelé a bértáblát, az
egészséges arányok
megőrzése érdekében. Szakszervezetisként azt mondom, hogy lépje meg a kormányt
ezt a
lépést, bár ha az Európai Unióhoz történő csatlakozást veszem figyelembe, akkor
még ez a 40
ezer forint is kevés. Közgazdasági oldalról viszont csak akkor látok esélyt a 40
ezer forint
bevezetésére, ha a kormány az adó oldalról engedményt tesz, amelyből a növekmény
egy
részét fedezhetnék a társaságok. Ha nem komplex módon vezetik be a 40 ezer
forintos
minimálbért, s az állam továbbra is mohó az adókat illetően, akkor jó néhány cég
becsukja a
kaput.
A kormány a versenyszférában kibic, akinek semmi sem drága, mondják a
munkáltatók…
Való igaz, ezért is mondtam, hogy akkor lenne korrekt a kormány magatartása,
lépése, ha e
mellé adócsökkentő program is párosulna a versenyszférában. Ezt a bejelentést
azonban
populistának vélem, mert még tavaly karácsony előtt ugyanez a kormány 500
forinton
vitatkozott a szakszervezetekkel. A kormány akkori javaslata 25 ezer forint
volt, s a
munkáltatók és a szakszervezetek megegyezésének köszönhető a 25,5 ezer forintos
minimálbér. Meglepő tehát az a közgazdasági fordulat, amit három hónappal később
tapasztalunk, miszerint ma már a 40 ezer forint bevezetésére is lát a kormány
közgazdasági
lehetőséget.
H. Gy.