Rendet a fejekben

Hol van a szolidaritás mostanában?

A szakszervezetek születésének hajnalán a szolidaritás volt a legfőbb kötőanyag, amely összekapcsolta a munkásokat - mondta Kapuvári József abban az interjúban, amely a HÚSOS előző számában jelent meg. Szolidárisnak kellett lenniük egymással - folytatta a HDSZ elnöke, - hogy eredményesen védekezhessenek a munkaadók hátrányos törekvéseivel szemben. De azért is, hogy az elért pozíciókat a kontárok, a szervezeten kívüli dolgozók ne veszélyeztessék, hiszen az alacsonyabb bér és a rosszabb munkafeltételek vállalása éppoly káros, mint a munkaadó egy-egy bántó intézkedése. Úgy tűnik - állapította meg szomorúan - , hogy az ezredfordulóra ez a fajta szolidaritás teljesen eltűnik.

Erre rímel ugyancsak a lap novemberi számában megjelent - Illés Ferenc által jegyzett - cikk is, amelyben Ferenczi József, a Ringa Rt. VSZT-tagja elmondja, hogy irigykedve nézték a tévében a német munkásmegmozdulásokat és a francia közlekedési dolgozók akcióit. Azt láthatják, hogy ezekben az országokban szolidaritást vállalnak egymással a munkavállalók. Ilyesmi nálunk elképzelhetetlen - olvashatjuk a panaszt -, mert egyelőre a széthúzás erősödik és nem az összetartás; nem sikerül az erők - hatékonyságot növelő - összegyűjtése. Az a vágy is álom marad, hogy a jövő elhozza majd a szakszervezet megerősödését. Ez legalább annyira utópisztikus, mint az, hogy a jövedelem az európai gazdag országok szintjére emelkedik.

Esti beszélgetés Balatonfüreden

Elkeseredésből és pesszimizmusból tehát nincs hiány. De nézzük, hogyan látják e problémakört mások; hol, miben kereshetjük e jelenség okait, mit lehetne és kellene tennünk? Erről gondolkodtunk, vitatkoztunk a balatonfüredi választmányi ülés esti kerekasztal-beszélgetésén. Arról, hogy hol van a szolidaritás mostanában?

A Délhústól érkezett Sonkoly Zoltán szerint a szolidaritás-hiány nemcsak húsos probléma, és nem is csak magyarországi gond. Tudomásul kell vennünk, hogy kiszolgáltatottak az emberek. Az óvatosság, a félelem a jellemző. Bátrabb fellépésre, nagyobb erő felmutatására lenne szükség. Sztrájk esetén ne csak levelet írjunk egymásnak. Ne csak egy órára álljunk le, hanem legalább három napra. Az az igazi szolidaritás, hogy ha sztrájkol egy gyár, akkor leálljunk mi is, a többiek. Hogy ezt elfogadjuk, és így csináljuk mindnyájan, ahhoz még sok időnek kell eltelnie.

- Nem ilyen egyszerűek a dolgok - vágott közbe Som Lászlóné, a Ringa Rt.-től. - Amikor évekkel ezelött, Nagy Sándor idején sztrájkot akartunk, és már felkészültünk, beleéltük magunkat, akkor meg - különböző okokra hivatkozva - lefújták a sztrájkfelhívást. Így nem lehet hatásos nyomásgyakorlást végezni, mert komolytalanná válik a dolog.

A szolidaritással más területen, más összefüggésben is baj van - emlékeztetett Marika. - Nálunk Győrben, arról is vita zajlott, hogy adjunk vagy ne adjunk szakszervezeti pénzből az árvízkárosultaknak? Sajnos, olyan vélemény is elhangzott, miszerint csak itthoni magyaroknak adjunk, a határon túliaknak ne. Volt olyan is, aki akkor lépett ki a szakszervezetből, amikor mi a női nyugdíjkorhatár felemelése ellen tiltakoztunk. Elhatározását azzal indokolta, hogy ő nyolcvan éves koráig akar dolgozni.

Erről jegyezte meg Sonkoly Zoltán, hogy akik lent vannak, azok sem mind angyalok. Ezt erősítette meg egy példával Justin Csaba Szegedről: olyan szakszervezeti tag is van, aki szakszervezet-ellenes. Úgy tudtuk kifogni a szelet a vitorlából - mesélte -, hogy az illető feleségét is bevontuk az érdekvédelmi munkába, bizalmivá választottuk, így aztán a férje véleménye is megszelidült, megváltozott.

Somné azt is elpanaszolta, hogy nem akarnak tisztséget vállalni a szakszervezeti tagok. Megváltoztak a körülmények, változnak az emberek is. Téged választottak meg, csináld te - mondják a tisztségviselőknek. Gyakori, hogy akinek a legnagyobb szája, az húzódik vissza leginkább, ha valamit csinálni kell. Ha valaki azért vállal szakszervezeti tisztséget, mert népszerű akar lenni, az csalódni fog - állította Justin Csaba. - Azért fog csalódni, mert a szakszervezeti vezetőt lehet bírálni, szidni, köpködni. Ezt azonban nehéz elviselni. Csak az vállaljon tisztséget, akinek van türelme, erős elkötelezettsége, és fanatikusan hisz abban, amit csinál.

Gellért József, a Délhústól ehhez még hozzáfűzte: tekintetbe kell vennünk a függőségi viszonyt, s nemkülönben azt, hogy önmagunk érdekeit is szem előtt tartsuk. Sokszor meghatározó szempont az is, ki fizeti az üzemi tanács vezetőjét, a szakszervezeti tisztségviselőt.

Ez így van, erősítette meg Németh György Kaposvárról. Mindenkiben munkál a túlélési vágy. Mindenki azt akarja, hogy más kaparja ki számára a gesztenyét, de a gesztenyéből neki is kell. A HDSZ alelnöke emlékeztetett arra, hogy korábban kényelmi helyzet volt a szakszervezetben, az utóbbi években azonban jelentősen módosultak körülmények. Jelenleg olyan állapotok kezdenek körvonalazódni, hogy lehetséges: a mai szakszervezeti mozgalomnak előbb fel kell morzsolódni ahhoz, hogy újraszerveződjék. Össze kell tehát fognunk, ki kell bontakoztatnunk a szolidaritás érzését.

Előbb a fejekben kell rendet raknunk - jelentette ki Gellért József. - Közösen húzzuk a szekeret, s ha szükséges, akkor együtt toljuk. Ugyanis, ha elesik a kisfiam, azt mondom neki, próbálj felállni. Meg kell tanulni járni. Így van ez a szakszervezetben is.

Így zajlott az az agymozgató, tudattágító diskurzus, érintve még számos, véleménycserét igénylő olyan kérdéskört, mint az: szükséges-e, hogy szakszervezeti vezetők ott legyenek a parlamentben? Mi, a füredi esti kerekasztal résztvevői ismét bizonyítva láttuk a nevelés, a tudatformálás fontosságát, s ebben a képzés, a tanulás, a tapasztalatcsere semmi mással nem pótolható szerepét.