Táncrend

Dugig megtelt tagszervezeti vezetőkkel az MSZOSZ tanácsterme november 10- én. A várakozás a kormányfőnek szólt, sokan arra vártak, hogy Horn Gyula az MSZP és az MSZOSZ kapcsolatát illetően tiszta vizet önt a pohárba. Kiderül, hogy a választási kampányra készülő szocialisták mennyire taksálják a legnagyobb szakszervezeti tömörülést. És viszont!

Horn Gyula azonban nem jött. Helyette az MSZP frakcióvezetője érkezett, aki megköszönte, hogy nem más kérőt engedtek a házba és megnyugtatott mindenkit: „megnyerhetjük a választásokat, de még nem nyertük meg". Mondott azért többet is: az MSZP a következő négy évben a közbiztonság javítását, az esélyegyenlőség biztosítását és új munkahelyek teremtését tekinti programja legfőbb pilléreinek.

Ez a kinyilatkoztatás akár kiindulási pontja is lehetett volna egy tartalmas párbeszédnek, ha a teremben ülők többségét nem éppen az elmúlt négy év foglalkoztatta volna. Nevezetesen: mit hozott a munkavállalók és a szakszervezetek konyhájára a szocialista kormányzás, mit végeztek a T. Házban a szakszervezeti képviselők? Erre a kérdésre vár ugyanis jó ideje őszinte választ mindenki, mielőtt bárki is új nótát rendel, új táncba kezd. Mert, mint „táncnyelven" mondják egyesek: elég volt ebből a simulós tangóból, új módi kellene. A szóra emelkedett MSZOSZ-vezetők nem tettek szemrehányást senkinek és a látszatát is igyekeztek elkerülni, hogy némely szakszervezeti főnöknek már bizsereg a talpa az újabb fordulóra. Az elnök ugyan megemlítette, hogy szerinte mindkét fél érdekelt a közös választási fellépésben, de még sok víz lefolyik a Dunán az MSZP márciusi kongresszusáig.

Csupa bizonytalan bizonyosság. Csak a vak nem látta, hogy ezt a meccset már lejátszották. Kár. Innentől már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy a szakszervezeti vezetők közül név szerint kik kerülnek föl a választási listára. S nem érdekel senkit, hogy majd milyen lesz a módi, akadályoz-e valakit a mozgásban a sántasága, futja-e néha egy-egy szólóra is, lesz-e hölgyválasz - és egyáltalán: milyen nóta járja.

Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk: megígérték az érintettek, hogy értékelik az elmúlt négy év tapasztalatait, keresik az együttműködés intézményes formáit és közelebbről is meghatározzák, hogy az érdekvédők mit is képviseljenek a parlamentben. Azt sejtették, hogy a háttérben komoly munka folyik.

Lehet, hogy éppen ezért tűnt annyira idegennek - mégis ismerősnek - a zsúfolásig telt terem passzivitása. Komoly ügyködés a szinfalak mögött, a nyilvánosság előtt pedig mindössze két és fél hozzászólás. Ennyire futotta.

Ennél azért több figyelmet érdemelne az elkövetkező évek táncrendje.