Táncrend
Dugig megtelt tagszervezeti vezetőkkel az MSZOSZ tanácsterme november 10-
én. A várakozás a kormányfőnek szólt, sokan arra vártak, hogy Horn Gyula az
MSZP és az MSZOSZ kapcsolatát illetően tiszta vizet önt a pohárba. Kiderül,
hogy a választási kampányra készülő szocialisták mennyire taksálják a
legnagyobb szakszervezeti tömörülést. És viszont!
Horn Gyula azonban nem jött. Helyette az MSZP frakcióvezetője érkezett, aki
megköszönte, hogy nem más kérőt engedtek a házba és megnyugtatott mindenkit:
„megnyerhetjük a választásokat, de még nem nyertük meg". Mondott azért többet
is: az MSZP a következő négy évben a közbiztonság javítását, az esélyegyenlőség
biztosítását és új munkahelyek teremtését tekinti programja legfőbb pilléreinek.
Ez a kinyilatkoztatás akár kiindulási pontja is lehetett volna egy tartalmas
párbeszédnek, ha a teremben ülők többségét nem éppen az elmúlt négy év
foglalkoztatta volna. Nevezetesen: mit hozott a munkavállalók és a
szakszervezetek konyhájára a szocialista kormányzás, mit végeztek a T. Házban a
szakszervezeti képviselők? Erre a kérdésre vár ugyanis jó ideje őszinte választ
mindenki, mielőtt bárki is új nótát rendel, új táncba kezd. Mert, mint
„táncnyelven" mondják egyesek: elég volt ebből a simulós tangóból, új módi
kellene. A szóra emelkedett MSZOSZ-vezetők nem tettek szemrehányást
senkinek és a látszatát is igyekeztek elkerülni, hogy némely szakszervezeti
főnöknek már bizsereg a talpa az újabb fordulóra. Az elnök ugyan megemlítette,
hogy szerinte mindkét fél érdekelt a közös választási fellépésben, de még sok
víz
lefolyik a Dunán az MSZP márciusi kongresszusáig.
Csupa bizonytalan bizonyosság. Csak a vak nem látta, hogy ezt a meccset már
lejátszották. Kár. Innentől már csak az a kérdés maradt nyitva, hogy a
szakszervezeti vezetők közül név szerint kik kerülnek föl a választási listára.
S
nem érdekel senkit, hogy majd milyen lesz a módi, akadályoz-e valakit a
mozgásban a sántasága, futja-e néha egy-egy szólóra is, lesz-e hölgyválasz - és
egyáltalán: milyen nóta járja.
Igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk: megígérték az érintettek, hogy
értékelik az elmúlt négy év tapasztalatait, keresik az együttműködés intézményes
formáit és közelebbről is meghatározzák, hogy az érdekvédők mit is
képviseljenek a parlamentben. Azt sejtették, hogy a háttérben komoly munka
folyik.
Lehet, hogy éppen ezért tűnt annyira idegennek - mégis ismerősnek - a
zsúfolásig telt terem passzivitása. Komoly ügyködés a szinfalak mögött, a
nyilvánosság előtt pedig mindössze két és fél hozzászólás. Ennyire futotta.
Ennél
azért több figyelmet érdemelne az elkövetkező évek táncrendje.
(Halogyi)