Zalahús Rt.

A reálbér csökken, a bizalom még tart

A Zalahús Rt. még 1993 közepén sikeres privatizáción esett át, részvényeinek túlnyomó többsége a cég vezetőinek és munkavállalóinak kezébe került. Ezzel új időszámítás kezdődött az idén 45 éves, megbízhatóan korszerű, a versenyképességére sokat adó húsüzem életében. A munkavállalók közül azonban sokan úgy érzik, hogy a reálbér csökkenésével nagy áldozatvállalásra kényszerültek, s erről nem szabad elfeledkezni a meghatározó tulajdonrészt szerzett vezetőknek.

Az idei év különösen mozgalmas volt Zalában. Gergely Tibort újraválasztották szb-elnöknek, Horváth Jenő művezető az üzemi tanács vezetésére kapott - hármas jelölés után - a társaktól bizalmat. A két elnökkel, továbbá Czotter Béla energetikussal és Cser Zoltán export-csontozó szakmunkással, az szb tagjaival beszélgettünk az érdekvédelem helyzetéről, a tagságot foglalkoztató kérdésekről.

Két sovány esztendő

Mindenek előtt a bérekről esik szó, s vélhetően nem csak azért mert november végét mutatja a naptár, amikor elég beszédtémát ad az Érdekegyeztető Tanácsban készülő 1996. évi ár- bérmegállapodás. A Zalahúsnál egyenlőre még az 1995. évi bérek foglalkoztatják a szakszervezeti vezetőket. „1995-ben nem éppen rózsás helyzet alakult ki nálunk" - üti meg az alaphangot Czotter Béla. A szakszervezet 25 százalékos bérkövetelésével szemben nem egészen 15 százalékos béremelés valósult meg, az is megkésve, a nyár közepén, amikor a hatását már kevésbé lehetett érezni. Gergely Tibor pontos és friss adatokkal is szolgál. Októberben 884 fő volt a Zalahús állományi létszáma. Az átlagbér bruttó 38.650 forint volt, ezen belül a szellemieké 54.380 forint, a fizikai dolgozóké pedig 33.808 forint. Az éves átlag - az alacsonyabb első félévi bérek miatt - ennél valamivel szerényebb lesz, de ezekkel a számokkal a zalaiak még mindig elég jó helyet foglalnak el a szakmai „toplistán".

A korábbi nagyon jó bérpozíció azonban meggyengült, aminek az oka elsősorban abban kereshető, hogy 1994-ben a Zalahúsnál gyakorlatilag nem volt béremelés. A két inflációs évben a munkavállalók nagy hátrányba kerültek, a bérek reálértéke sokat romlott. Hogy kinek és mennyit, annak érzékeltetésére elég annyi, hogy a Húsos egy régebbi számában közölt adatok szerint 1993-ban 35.890 forint volt az átlagbér a cégnél, a fizikaiak 23.404, a szellemiek 53.360 forintot kerestek az akkor még 1087 főt foglalkoztató vállalatnál. A számok összevetéséből kiolvasható a borítékok elvékonyodása, habár vélhetően egy nagyon differenciált folyamatról van szó. Tudni kell azonban, hogy 1994-ben osztalékot sem fizetett a társaság.

Mindent egybevetve Gergely Tibor kolléga és az szb többi tagja is úgy véli, hogy még az idén szükség volna némi „bérkiáramlásra", legalább két heti bérnek megfelelő összegben. A karácsonyra való tekintettel is, számítanak a vezérigazgató ígéretére. Emellett szükségesnek tartják, hogy - az idei eredmények alapján - legyen osztalékfizetés. Osztalék nélkül nem erősödik a tulajdonosi érzés - mondják -, pedig ez volna az MRP-s konstrukció értelme.

Törődés a tagsággal

A bérek vásárlóerejének csökkenésével a tagság fokozott igényeket támaszt a szakszervezettel szemben. Zalában sincs ez másképpen, ahol 84 százalékos a dolgozók szervezettsége. Hagyomány és elvárás tartja életben az ajándékozás, a jutalmazás és a segélyezés különböző formáit. Az idén egy-egy kiló karaj, virsli, oldalas és szaloncukor kerül az ajándékcsomagba. Enélkül biztosan szegényebb lenne sok ünnepi asztal, állítják a kollégák. Nőnapi ajándék, beiskolázási támogatás, Mikulás-csomag, pénzjutalom a szakszervezeti „törzsgárdának", megannyi alkalom a segítség és a szolidaritás kifejezésére. Persze mindez sok szervezést kíván, de a tagság hálás érte. Nem is szólva a nyugdíjasok kirándulásáról, amire az idősebb kollégák már hetekkel előre készülnek. „Fontos, hogy az emberi kapcsolatok ne hidegüljenek el" - kommentálja Gergely kolléga, amihez Czotter Béla még hozzáteszi, hogy „mindez javítja a szakszervezet imidzsét".

Élnek az új lehetőségekkel is. Szervezik az Élelmiszeripari Dolgozók Nyugdíjpénztárát. Kiemelik, hogy a cég ezer forintot vállal át dolgozónként a tagsági díjból. Egyenlőre sokan azért nem lépnek be, mert a másik ezer forint, amit a bérből vonnának le, az is sok. Úgy tapasztalják, hogy 25 ezer forintos kereset alatt nem érdemes forszírozni a nyugdíjpénztári tagságot. Az idén 120 család üdülhetett a cég által bérelt balatoni apartmanokban. A szakszervezet igény szerint lakókocsikat telepített az olasz tengerpartra. Ezenkívül több mint félszáz beutaló talált gazdára. Gyakorlatilag minden igényt sikerült kielégíteni, aki akart, ezekben a szervezett formákban üdülhetett.

Horváth Jenő úgy látja, hogy aki korábban megengedhette magának, hogy elmenjen üdülni, igyekszik fenntartani az igényét. Egyébiránt a résztvevők 70 százaléka fizikai dolgozó. Kedveltek az 1-2 napos kirándulások is. Trieszt, Bécs, München, a Garda-tó, San Marino szerepelt eddig az uticélok között. A nagy álom: Párizs. A közelebbi tervek közül jövőre Erdélybe szerveznek kirándulást, de készülnek Kölnbe is, az Anugára. A szakmai vásár nagy vonzerőt jelent. Igény van ezekre az utazásokra, amelyeket a szakszervezet is támogat.

Utazást szervezni az erre áldozó dolgozóknak, a kellemesebb feladatok közé tartozik. Ugyanez nem mondható el a segélyezésről. Pedig ahogy a rendszeresen üdülőknek, a gyakran utazóknak van egy kialakult „rétege", úgy a segélyre szorulók köre is viszonylag behatárolható. Habár beszélgetőpartnereim szerint segélyt kérni valamikor szégyen volt, ma már nem, az emberek rá vannak szorulva az 1500-2000 forintnyi segítségre is. 1995-ben a Zalahús Rt. 1,1 millió forint segélyt fizetett mintegy 350 igénylőnek. A szakszervezet évente 3-400 ezer forintot fizet ki a csoportvagyon terhére. Egyesek „feszegetik" a segélyek visszafogását, mások viszont a vezérigazgató egy korábbi nyilatkozatára hivatkoznak, miszerint a dolgozók az átalakulás után is megkapják a korábbi juttatásokat. A dolgozói tulajdonlás ezekben a kérdésekben is szerepet játszik, nehezebb nemet mondani.

A Zalahúsnál is működik egy házi hitelkassza, amelyben 1,5 millió forint forog. 25 ezer forintos bruttó fizetésig lehet belőle kamatmentes kölcsönt felvenni, 10 ezer forintot 10 havi törlesztésre. Gergely Tibor és Horváth Jenő egymást kiegészítve formálják a válaszokat a feltett kérdésekre. A külső megfigyelőnek is feltűnik, hogy a szakszervezet és az üzemi tanács között jó a kapcsolat, az együttműködés. Az szb elnöke, aki a választások előtt úgy ítélte meg, hogy célszerű szétválasztani az addig általa betöltött két funkciót, azt az álláspontot képviseli, hogy kizárólag csak szakszervezeti vezetőként határozottabban képviselheti a tagság érdekeit. Nem lehet prioritást adni a tagság érdekeinek, ha egyidejűleg valamennyi dolgozó érdekeit is képviselni kell - véli Gergely kolléga. A kettős tisztséget szétválasztottuk, de a testületek összefonódása megmaradt - teszi hozzá Horváth Jenő. Cser Zoltán szerint az emberek sem választják széjjel a kétféle érdekképviseleti tevékenységet, nem is tudják pontosan, hogy melyik ügy melyik testületre tartozik.

A vezetői funkciók megosztásánál Zalában azt hangsúlyozzák, hogy a titkos választás - amely a jelölteknek a vesztés kockázatát is hordozta - erős legitimációt, bizalmat adott a megválasztott tisztségviselőknek. Ez tükröződik Gergely Tibor szavaiban amikor a beszélgetés végén így summázza véleményét: - Lényegesnek tartom, hogy önállóak vagyunk, magunknak köszönhetjük, hogy ide eljutottunk. Amit megszereztünk, azt meg kell becsülni. A menedzsmentnek pedig úgy kell forgolódni, hogy maga mögött tudhassa a munkavállalókat. Cser Zoltán a jövőre utalva - mint a társaság legfiatalabb tagja - mintegy végszóként hangsúlyozta: - Bízok benne, hogy a szűk esztendőket gazdag évek követik. Jó munkahelyek, jó kereseti lehetőségek lesznek a következő években a Zalahúsnál.

Első a versenyképesség

Farkas Imre vezérigazgató készséggel nyilatkozott a Húsosnak.

- A húsiparban egyedülálló privatizációra vállalkoztunk, szinte kizárólag a cégben dolgozóké lett a társaság tulajdona. Az MRP-vel semmi bajunk nincs, négy év van még hátra, de már csak 100 millió forint tartozásunk van, azt is ki tudnánk fizetni, de a kedvező kamatok miatt ezt nem tesszük - mondja. Az idei évről szólva a Zalahús első embere és főrészvényese nagyon pozitív értékelést ad.

„Szebb az eredmény, mint azt elképzeltük." A vagyoni helyzet, a piaci részesedés alakulása, a technológia korszerűsítése, a gépkocsipark fejlesztése, a számítógépes hálózat bővítése ennek a menetelésnek a főbb állomásai. A termelés stabil hátterét jelenti, hogy az alapanyag 60 százalékát a saját földön termesztett takarmányon, saját hizlaldában nevelt sertés adja. Nyugodt, jó légkör jellemzi a vállalatot - állítja a vezérigazgató úr. Kérdésre válaszolva nem cáfolja, hogy a privatizáció után a pénzalapok feltöltése miatt nem volt 1994-ben osztalék és béremelés sem. Nem volt könnyű ugyanis lépést tartani azokkal a húsüzemekkel, amelyekbe a privatizáció révén friss tőkét pumpáltak és adókedvezményt is kaptak.. - Mára azonban megfelelő versenyképességgel rendelkezünk és stabil pénzügyi helyzetben vagyunk - mondja magabiztosan Farkas Imre. A szakmában dúló versenyről pedig az a véleménye, hogy a konkurencia nem mindig kíméletes, de ez így természetes. A bérekre visszatérve felhívja a figyelmet arra - konkrét cégek megnevezése nélkül -, hogy a versenypozíciók megszilárdítása miatt máshol is csak jelképes osztalékot fizettek és spóroltak a bérrel is. A húsipar versenyképessége ugyanis visszahathat az egész élelmiszergazdaságra. Ilyen összefüggésben a Zalahús Rt. „vezére", aki egyben az ÉFOSZ elnöke is, némi aggodalommal tekint az 1996. év elé. Számításai szerint a cégnél mintegy 60-80 millió forinttal növekednek a vállalkozói költségek. Kérdés, hogy a magasabb költségeket itthon és külföldön érvényesíteni lehet-e az árakban. (A még mindig csökkenő kereslet és a szűkülő exporttámogatás mellett.) Ha az élelmiszeripar bukik, rámegy a magyar gazdaság is - hangsúlyozza Farkas Imre, aki rendületlenül bízik a Zalahús és a szakma jövőjében.