Elégia a gyulai kolbászról

Tényfeltáró könyv a Húskombinát bukásáról

Az ezredfordulón száz magyar faluról jelent meg önálló könyv, amely a nemzeti önismeret kincsesháza lett. Hasonló száz könyv kellene a rendszerváltozást követően privatizált magyar vállalatokról is. Valamiért azonban nem készülnek ilyen munkák. Ezért is örültem két évvel ezelőtt Dr. Árpási Zoltán kollégám jelzésének, hogy könyvet ír a Gyulai Húskombinátról.

- Tudni szeretném, hogy miért ment tönkre a hajdan nagy hírű cég - indokolta elhatározását. Szép oknyomozó újságírói feladat, gondoltam és sok sikert kívántam szerzőnek, akivel korábban, a szakszervezeti bérharcok és a kollektív szerződés körüli konfliktusok idején, mint a Békés Megyei Hírlap főszerkesztőjével kerültem közelebbi kapcsolatba. Ismertük egymást régebbről is, becsültem, hogy a lapjában mindig helyet adott a munkavállalói érdekvédelem álláspontjának. A húsüzem iránti érdeklődését pedig eredeti szakmájának - agrármérnök - tulajdonítottam. Csak később, miután átkerült a Somogy megyei lap élére, a Kaposváron tartott húsos kongresszus alkalmából beszélt nekem gyulai lokálpatrióta kötődéséről. Ez után nem ért meglepetésként, mikor nyugdíjasként visszaköltözött szeretett városába és hozzáfogott a Húskombinát dicsőséges felemelkedésének és szomorú elsorvadásnak megírásához.

Szerencsésnek tartom a gyulai kollégákat, hogy jó krónikásra leltek, aki izgalmas könyvet adott az olvasók kezébe.

*

- Beszéltem a Kombinát vezetőségével, munkásokkal és középvezetőkkel, valamint számos cikket tanulmányoztam a könyv megírásához - mondta el Dr. Árpási Zoltán nyár elején a könyve gyulai bemutatóján. A jó időben elkezdett munkának köszönhetően éppen elkészült a munkával, mikor bejelentették a Gyulai Húskombinát felszámolását. A városi önkormányzat, hogy mentse a menthetőt, központi támogatással a húspiac viharos tengerére bocsátott egy gazdasági társaságot,. Ennek köszönhetően megmaradt Gyulán mintegy harmadfélszáz munkahely, de az 1868-ban alapított húsüzem visszacsúszott az időben több mint fél évszázadot, 1960-ban volt 264 dolgozója. Közben hatalmas fejlődés történt: az 1978. augusztus 25-én felavatott és a következő években felvirágzott Gyulai Húskombinát fénykorában 2500 főt foglalkoztatott. Mostanra ez a létszám lényegében az egytizedére zsugorodott össze . A Kétegyházi úti csarnok átadását követően a csúcsra járatott Húskombinátban - olvasható a könyvben - évente 723 ezer sertést és 15 ezer szarvasmarhát vágtak le és dolgoztak fel. A világ minden nagy térségébe szállították termékeiket. Hatvanezer háztáji gazdasággal álltak kapcsolatban. Kunágotán például nem egy család volt, amely évente ötven sertést adott le, Mezőmegyeren pedig minden második házban tíz disznót hizlaltak. Ezekből a számokból kiolvasható, hogy mit jelentett Gyula városának és a környékének a Húskombinát és mit jelentene ma, ha évek során nem enyésznek el a nagy sikerek.

*

A Húskombinát menedzsmentje 1990. után megpróbált alkalmazkodni a tervgazdaságot felváltó piacgazdasághoz és egy darabig tartott is a nyolcvanas évek lendülte. Aztán a Kelet-Európában bekövetkezett események, a Tovarisi konyec plakátokkal búcsúztatott szovjet katonák - otthon fogyasztók - és új versenytársak megjelenése megnehezítette a termékek külpiaci elhelyezését. Pótolhatatlan veszteséget jelentett a szovjet piacok elvesztése. A szerző elmondja, hogy ugyanakkor a belföldi piacon is gondok jelentkeztek: a húsfogyasztás 1989-1991. között 40 százalékkal csökkent. Mindezeket a bajokat csak tetézte a politika, amely a még mindig eredményes társaságot kinézte az embereinek és menni kellett az elismert cégvezetőnek. Nehéz éveket éltek át az emberek akkoriban Gyulán, a Húskombinát létszáma már akkoriban megfeleződött. A szorító helyzetben 1996-ban Gyulán - privatizációs kísérletek után - bizakodással fogadták a szakmai befektetőként megjelent nádudvari agráripari társaságot. A Húskombinát új tulajdonosi szerkezetében ezzel tulajdonképpen megvalósult a kilencvenes években kívánatosnak tartott vertikális modell: alapanyag-termelők jutottak feldolgozóipari kapacitáshoz. Jött még egy-két jó év, de aztán lejtőre került a méltán híres Gyulai Húskombinát és évről-évre nagy veszteségeket könyvelt el.

*

A húspiac romlása, majd a vágóvonal leállítása kíméletlenül fogyasztotta a munkahelyeket, elmaradtak béremelések, vita folyt a kollektív szerződésről. A romlás idején - erről kevés olvasható a könyvben - sokat tett a cég megmentéséért Bezdán János, a gyulaiak korán meghalt legendás szakszervezeti elnöke. Mozgásba hozta a szaktárca, a városi önkormányzat és a bankok embereit, védte a munkahelyeket és a hagyományőrzők támogatásával erősítette a gyulai kolbász presztízsét. Mindez azonban csak az agónia meghosszabbításához volt elég.

A szerző ír a tulajdonosok cégmentési kísérleteiről és vitatható lépéseiről is. Úgy tűnik, hogy az oknyomozó Árpásinak jó informátorai voltak, ha többen névvel nem is vállalták a véleményüket. Talán ez is jelzi, hogy valamilyen okokból a húságazat vezetői hosszú ideje képtelenek közösen érvényesíteni az érdekeiket. Elmaradt fejlesztések, megemelt adók, plusz költségek kísérik a nagyüzemi húsfeldolgozás ellehetetlenülését. A másik oldalon pedig burjánzik a fekete gazdaság, gyenge a kormányzati koordináció és ellenőrzés. A munkavállalókkal szemben gyakran fitogtatott erő jámbor igyekezetté szelídül a forrásokért folytatott küzdelemben. Elvesztett csaták után pedig jön a csőd, a fájdalmas felszámolás.

Talán, ha annak idején Szekszárdon vagy legutóbb Debrecenben készült volna hasonló könyv az ottani húsüzemek bukásáról, segíthette volna a szakadék elkerülését. Gyula esete legyen tanulság a még talpon lévőknek.

Árpási Zoltán: Kezdet és vég. Elégia a gyulai kolbászról. Gyula, 2013.