Ötven éves a közös agrárpolitika

A 2012-es év az európai integráció sarokkövének számító közös agrárpolitika (KAP) létrejöttének 50. évfordulója, amely öt évtizeden keresztül biztosította az európai polgárok számára a biztonságos élelmiszerellátást és a vidék életképességét.

Az Európai Unió a mezőgazdasági politikájával, vagyis a közös agrárpolitika révén gondoskodik arról, hogy az európai élelmiszer-termelés megfeleljen a minőségi körülményeknek, a vidéki közösségek gazdaságilag életképesek legyenek, és mindeközben a környezeti kihívásokra – így az éghajlatváltozás, a vízgazdálkodás, a bionergia és a biológiai sokféleség problémájára – megfelelő intézkedésekkel válaszoljon.

A minőség számít...

50 évvel ezelőtt az európai mezőgazdasági politika arra összpontosított, hogy elegendő mennyiségű élelmiszert biztosítson a háború okozta évtizedes élelmiszerhiányból (főként húshiányból) kilábaló Európa számára. Annak idején ez a termelés támogatásával és a feleslegnek a termelői árak fenntartását biztosító felvásárlásával volt megoldható. Ezek az eljárások azonban már a múlté.

Ma az uniós politika azt a célt szolgálja, hogy függetlenül a termelt élelmiszer jellegétől – legyen az gabona, hús, tejtermék, gyümölcs, zöldség vagy bor – a termelők:

• elegendő, biztonságos és jó minőségű élelmiszert termeljenek az európai fogyasztóknak;
• hozzájáruljanak a vidéki térségek sokrétű gazdasági fejlődéséhez;
• megfeleljenek a szigorú környezetvédelmi és állatjóléti előírásoknak.

A fogyasztók ma jóval nagyobb figyelmet fordítanak az élelmiszerek minőségére, mint korábban, és az önkéntes uniós minőség-megjelölések segítenek nekik abban, hogy tudatosan válasszanak az élelmiszerek között. A földrajzi eredetet megjelölő, a hagyományos összetevők vagy módszerek használatát, ezen belül a biogazdaságban történő előállítást igazoló címkék elősegítik továbbá azt is, hogy az uniós mezőgazdasági termékek versenyképesek legyenek a világpiacon.

Az uniós agrárpolitika több reformon ment keresztül, amelyek az agrár- és élelmiszer-ipari innovációt is előtérbe állították. Ehhez járultak hozzá az EU kutatási projektjei, amelyek eredményeként megnőtt a termelékenység és csökkentek a környezeti hatások, például a mezőgazdasági tevékenység során keletkezett melléktermékek és hulladékok energetikai hasznosításával.

Támogatás, ahol szükséges

A gazdák továbbra is számíthatnak az EU biztosította „pénzügyi védőhálóra”, az Unió azonban a korábbinál sokkal több feltételhez köti a támogatásokat. Az uniós pénzeket fel lehet használni például kárenyhítésre rendkívüli vészhelyzetek – természeti katasztrófa bekövetkezése, állatbetegségek (pl. száj- és körömfájás) kitörése vagy a vidéki gazdaság egész ágazatait fenyegető, súlyos piaci egyensúlyhiányok kialakulása – esetén.

Az EU közvetlen támogatással egészíti ki továbbra is a termelők bevételét, hogy méltányos megélhetést biztosítson számukra – cserébe viszont a gazdaságoknak be kell tartaniuk bizonyos előírásokat a gazdaság higiéniája, az élelmiszerbiztonság, az állatok egészsége és jóléte, a biológiai sokféleség megőrzése és a tájvédelem tekintetében.

Tisztességes verseny

Az EU a világ legnagyobb élelmiszer-importőre, és a fejlődő országokból származó élelmiszerek legnagyobb felvevőpiaca. Az EU ezért a közelmúltban átalakította támogatási rendszerét, hogy a mezőgazdasági támogatások minél kevesebb valószínűséggel torzítsák a világpiaci versenyt. A dohai forduló nemzetközi kereskedelmi tárgyalásai során az EU felajánlotta, hogy 2013-ra minden exporttámogatást eltöröl, továbbá jelentősen csökkenti a mezőgazdasági termékek behozatalára kivetett vámokat.

Az elmúlt években bevezetett reformok ellenére további változtatásokra lesz szükség, ha majd a jelenlegi támogatási csomag 2013-ban lejár. A kihívások egyike az, hogy 2050-re a világ élelmiszer-termelését meg kell kétszerezni, mivel a népesség és a jólét növekedésével nagyobb lesz a húsfogyasztás. Ugyanakkor az éghajlatváltozás hatásaira (csökkenő biodiverzitás, talaj- és vízminőség romlása) is tekintettel kell lenni.

Az európaiak a 2010-es uniós konzultáció alkalmával azt nyilatkozták, hogy szeretnék, ha az uniós mezőgazdasági politika nemcsak az élelmiszer-termelésben támogatná a gazdákat, hanem például a természeti erőforrások és tájak megőrzésében, az állatjólét javításában és a vidéki közösségek életképességének fenntartásában is. Az EU válaszképpen közzétett egy olyan reformjavaslat-csomagot, amely figyelembe veszi ezeket az igényeket, és amelyben a fenntartható gazdálkodási módszerek, az innováció, a kutatás és az ismeretterjesztés kiemelt helyet kap. Az EU a korábbinál méltányosabb támogatási rendszert kíván kialakítani, amely lehetővé teszi az európai termelők számára, hogy megfeleljenek a jövő kihívásainak.

Miért kerül sokba...?

Az EU szakpolitikái közül az agrárpolitika terén a legszorosabb az integráció, ebből adódóan a mezőgazdasági kiadások az Unió költségvetésének tekintélyes hányadát képviselik. De ezt a pénzt az egyes tagállamok kormányai nagy részben úgyszintén mezőgazdaságra költenék – a különbség csak az, hogy nem a tagállami kormányok, hanem az EU irányítja a támogatási rendszert. Mindazonáltal a mezőgazdasági kiadások részaránya jelentősen csökkent az EU költségvetésében. Ez az arány az 1970-es években, 70%-on érte el a csúcspontját, míg a 2007–13-as időszakban csupán 34%-ot tesz ki.

A csökkenés egyrészt annak tudható be, hogy időközben megszaporodtak az EU egyéb jellegű feladatai, másrészt annak, hogy a reformok jelentős megtakarítást eredményeztek. A reformoknak köszönhető, hogy az Unió 2004 óta 12 új tagállammal bővülhetett anélkül, hogy növelnie kellett volna mezőgazdasági kiadásait.

További információ:

• A KAP története