Piramisok

Története során az emberiség igen talányos módon alakította a környezetét. Itt vannak például az ősi egyiptomi piramisok. Köztük a legismertebb a Kheopsz, amely időszámítás előtt 2500 évvel építettek, magassága 147 méter, a tömege pedig több mint 7 millió tonna. Ennyi követ mozgattak meg, hogy a 23 éven keresztül uralkodó névadó fáraónak sírhelyet készítsenek

Mai ésszel szinte fölfoghatatlan, hogy miért kellett ilyen presztízs beruházásra fordítani a Nílus mentén megélhetésükért küzdő emberek erejét. Hérodotosz, a nagy görög történetíró szerint mintegy százezer egyiptomi vérével és verítékével építették meg a gigantikus kőgúlát.

Ha azonban jobban belegondolunk, igen komoly szerepet játszhatott Kheopsz fáraó és utódai kormányzati politikájában a piramisok építése. Hiszen a Nilus áradásai közötti időben, amikor szezonális munka nemigen akadt, jelentős foglalkoztatási gondokkal kellett szembenézni az ókori egyiptomi uralkodóknak. Innen vizsgálva a talányos történelmi projektet, a piramis-építés igen attraktív munkaerő-piaci találmány. Kevés eszköz lekötésével „isteni” munkát lehet adni sok alattvalónak, akik a foglalkoztatásuk révén megőrzik munkavégző képességüket, ellátást szereznek maguknak, mindemellett eleget tesznek nemzeti együttműködési és törvényi kötelezettségeiknek.

A mai nehéz időkben, mikor az országban rengeteg munka vár elvégzésre és sok kéz nyúl munka után, érdemes közelebbről is szemügyre venni a piramisok építésében rejlő lehetőségeket. Már csak a történelmi vívmányok és tradíciók tisztelete okán is. Kézenfekvő persze, ha piramisok helyett a mai kor szentélyeire, a futball-stadionokra gondolunk, amelyek korunkban az élet és halál misztériumának helyszínei. Korszerű formájukban egyszerre biztosítanak kenyeret és cirkuszt a népnek. Építsenek tehát stadionokat a munkára képes kezek, és legyen hálás az uralkodónak mindenki, aki a nemzeti értékteremtés eme a magasabb formájában részt vehet.

Gondoljuk csak el, a stadion-építések a munkanélküliséggel szemben vívott háború győztes csataterei lehetnek. Osztozhatnak majd a kormányzó elit és a dolgos nép közös dicsőségében a mostanáig munkanélküli segélyre kárhoztatott szegények emberek, az idő előtt nyugdíjba kényszerült rendvédelmi dolgozók, a forradalom rostalikán kihullott tisztviselők, újságírók, tanítók és állástalan diplomások. Bölcs politikusok korábban is megmondták, hogy a munka becsület és dicsőség dolga. Csak eddig nem volt erős kormányzati szándék arra, hogy minden becsületes polgár részesülhessen a szebb jövő reményében. Itt az idő a gyökeres változásra.

Akadnak persze gyakorlati kérdések a stadion-építő munkatáborok körül, de a szakismeret, az elszállásolás, az étkeztetés és a közegészségügy finom részleteivel nem szabad korlátozni a nemzetépítő akaratot. Különben úgy járnánk, mint az egyiptomiak, akik – hiába övék a világraszóló találmány – ma már nem építenek piramisokat. Egy amatőr egyiptológus ugyanis kiszámította, hogy Hérodotosz a százezer fővel erősen túlbecsülte a lekötött munkaerőt, mindössze tízezer ember kellett csak a Kheopsz megépítésére. Mellesleg a 23 évnyi uralkodás sem stimmel, a hátra lévő kevés időre pedig nem érdemes megmozgatni 7 millió tonna követ.

Bár a kőbányáknak nem volna rossz üzlet.