2011. XIX. évfolyam 1.szám |
BÉR ÉS MUNKA |
A szakszervezet sürgeti a bértárgyalásokatA Húsipari Dolgozók Szakszervezete elnökségének február elején tartott ülésén az alapszervezeti vezetők beszámoltak a cégek gazdasági helyzetéről, a bérek és a foglalkoztatás alakulásáról, az idei bértárgyalások helyzetéről. Változatos kép bontakozott ki a tájékoztatók alapján, a testület sürgeti a bértárgyalásokat. Távol eső álláspontokGolhovics Gábor (Pick Csoport) elmondta, hogy a cégvezetés irreálisnak tekinti a szakszervezet idei évre szóló 8,5 százalékos béremelési javaslatát. Újabb levelében az érdekvédelem az adózás változását, az infláció várható mértékét illetően részletesen indokolta és megerősítette a bérkövetelését. Ismételten azt kérte a munkáltatótól, hogy adjon konkrét béremelési javaslatot. Felhívták a figyelmet, hogy február elején az emberek széles körben megértik majd, hogy az adózás változásával nem járnak jól. Közben sokakat foglalkoztat a cafetériáról kiadott céges tájékoztató. Jelenleg a Pick létszáma 2800 fő körüli, január közepén létszámstop lépett érvénybe, túlórázás nincs. Mintegy 150 főt érinthet a nők 40 éves szolgálati idővel történő nyugdíjazása, főként a fizikai dolgozók közül, várhatóan félszáz kolléganő élni fog a lehetőséggel. Tóth Ferenc, a pécsi alapszervezet vezetője azzal egészítette ki az elmondottakat, hogy a csontozóban február elején dolgoztak először, addig nem volt munka. Pécsett nem lesz létszámleépítés, az alsómocsoládi egységben azonban 20 fővel csökkenhet a létszám. Seprényi Lajosné (Debreceni Csoport) tájékoztatása szerint értékelhető választ nem adott a cégvezetés a béremelési javaslatra. A decemberi átlagbér 157 ezer forint volt a cégcsoportnál, a fizikai 144 ezer, a szellemi pedig 221 ezer forint, az éves adatok majd csak áprilisban állnak rendelkezésre. A szolnoki, a debreceni és a békéscsabai üzemekben mintegy 700 főt foglalkoztatnak, az új szerzemény, a Kaiser július 1-ig önálló marad. A nemzetközi összetételű cégvezetés egy spanyol ügyvezetővel bővült, a gyakori személyi változások miatt az érdekvédelem esetenként nehezen találja a megfelelő partnert az ügyek intézéséhez, nehezen szerzik be a szükséges információkat. A januári fizetések várhatóan gyengék lesznek, ami felerősíti az érdeklődést a cégcsoport helyzete, a vágás alakulása iránt, illetve a béremelésekkel kapcsolatban. A korábban megkötött kollektív szerződést mindkét fél részéről aláírták. Gedei Józsefné (Solvent) sajnálatosnak nevezte, hogy a cégvezető nem adott írásos választ a szakszervezet levelére és szóbeli nyilatkozat sem hangzott el a bértárgyalások megkezdéséről. Annyit közöltek csak, hogy ha az érdekvédelem ki tudja mutatni az adózás változásának kedvezőtlen hatását, akkor kiegészítik a béreket. Az adóhatásról egyébként már múlt évben, jogszabályok módosítása idején szó volt, de akkor nem tekintették biztosnak és azóta a „mindenki jól jár” kormányzati álláspont szerint gondolkodnak róla. A Solventnél 143 ezer forint a havi átlagbér , 108 ezer a fizikaiaké, 202 ezer pedig(az öt vezető nélkül) a szellemi foglalkozásúaké, aminél figyelembe kell venni a társaság sajátos profilját. Úton a megegyezés feléVida Kálmán (Kaposvár) tájékoztatása szerint március 1-től tervezik a béremelést, a minimális és garantált bérek emelését viszont a törvény szerint. Február közepén kezdődnek a bértárgyalások. A kollektív szerződést újraszerkesztették, bekerült a cafetéria szabályzat. A társaság átlagos létszáma 550 fő, létszámleépítés nem szerepel a tervekben. Tavaly 210 ezer sertést vágtak, az árbevétel 20 milliárd forint volt. Beruházásokkal készülnek az új feladatokra, teljes technológiai felújítással korszerűsítik a vágóhidat, felújították a hűtőházat és dolgoznak a szennyvízüzemen is. Jövőre bővítik az üzem alapterületét. A társaságnál 130 ezer forint a fizikaiak átlagbére, a szellemi pedig 215 ezer, a vállalati átlag 140 ezer forint. 2010-ben a fizikai dolgozók bruttó 9 ezer forinttal, a szellemiek pedig 42 ezer forinttal kerestek többet havonta, mint az előző évben. Ez átlagosan mintegy 9 százalékos bruttó béremelést jelentett. A női munkavállalók közül 12 fő ment nyugdíjba 40 év szolgálati idővel. Pászli Tibor (Kapuvár) elmondta, hogy a cégvezetés a korábban kialakult gyakorlat szerint kíván tárgyalni az idei bérfejlesztésről. A szakszervezet bízik benne, hogy az idén is meg tudnak állapodni. Az átlagbér 129 ezer forint a cégnél (a bacon gyártók nélkül), a fizikaiak 118 ezret, a szellemiek 225 ezret keresnek havonta. Heti négy napon 8,5-9 ezer sertést vágnak. Nagy hajtás volt a múlt év végén, és ez folytatódott januárban is, az emberek kimerültek. Sok a túlóra, amit rendben kifizetnek. A cégnél folyik termékfejlesztés, bővítenék a létszámot is, de nincs megfelelő munkaerő. Ez a helyzet tovább romolhat, ha a moratórium megszűnésével még könnyebb lesz munkát vállalni a szomszédos Ausztriában, illetve Németországban. Harkai Attila (Pápa) elmondta, hogy január elején tárgyaltak a cégvezetéssel a bérekről, egyeztettek a cafetéria egyes elemeiről. A szakszervezet 9,5 százalékos béremelési javaslatát a munkáltató nem hárította el, március végére ígért konkrét választ. Az adóváltozások hatásáról már decemberben egyeztettek, egyetértettek abban, hogy az okozott hátrányt kompenzálni kellene. Igazából most csapódik le, hogy ki jár jól és ki nem az adólevonás után. A nők 40 éves szolgálati idejének lehetőségével eddig 40 fő élt, további 40-60 főt érinthet. A cégnél heti négy napon ötezer sertést vágnak. Az átlagbér havi 145 ezer forint, a fizikai 130 ezer, a szellemi pedig 234 ezer. A létszám 1003 fő fizikai és 163 fő szellemi dolgozó. Eiszner Györgyné (Húsipari Kutató) megerősítette, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorló Vagyonkezelő befagyasztotta a béreket. Melegétkezési jegyet kaptak vagy bérletet. Januártól talán a munkáltató elkezdi az önkéntes pénztárat fizetni. Két nyugdíjassal csökkent a létszám. Béremelés történtNémeth Zoltán (Szegedi Paprika) arról tájékoztatta az elnökséget, hogy január 1-től 6,5 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre a cégnél. Az elmúlt két évben főként cafetéria elemekkel javították a kereseteket, ezért is fontosnak tartják az év kezdetével megtett béremelést. A béren kívüli juttatásokról később állapodnak meg. A foglalkoztatottak létszáma kis mértékben emelkedett, jelenleg 250 fő. Öt kolléganő ment el 40 éves szolgálattal, a helyüket pótolták. Az átlagbér havi bruttó148 ezer forint, a fizikaiak 119 ezret, a szellemiek 289 ezret keresnek. Tavaly a tervezettnél kevesebb konzervet értékesítették, paprikát viszont többet. A január nem jól indult, márciusban készül el az üzleti terv. Petrusán Györgyné (Gyula) emlékeztette az elnökséget, hogy tavaly augusztusban a cégnél öt százalékos bérfejlesztés volt, erre tekintettel a társaság vezetése most azt kérte, hogy idén az első félév végéig napolják el a bértárgyalásokat. A húskombinát jelenleg 68 szellemi és 322 fő fizikai alkalmazottat foglalkoztat. A havi átlagfizetés 145 ezer forint, a fizikaiak 130 ezret, a szellemiek 215 ezer forintot keresnek. Az idén 410 fővel terveznek, 10 asszony mehetett nyugdíjba 40 éves szolgálati idővel, akik egy hónap jutalomszabadságot kaptak. A társaság üzleti terve még nem végleges, idén az export 30 százalékos növelésével számolnak. Új májas termékeket dobtak piacra, amelyektől a bevételek növekedését várják. A költözéssel jelentős energia megtakarítást értek el, ami csökkentette a költségeket. (Szerk. megj.: A közölt béradatok tájékoztató jellegűek, nem tekinthetők hivatalos adatközlésnek, összehasonlításra több okból is csak korlátozottan alkalmasak.) Programok, feladatokAz alapszervezeti beszámolók kapcsán az elnökség megállapította, hogy a nyugdíjba vonult kolléganők igen jelentős hányada szakszervezeti tag volt, többen tisztségviselők, távozásukkal érzékeny veszteség érte az érdekvédelmet. Pótlásuk felveti a tagszervezés fontosságát. Jónak ítélte azt a gyakorlatot, hogy az alapszervezeti vezetők az újonnan érkező munkavállalókkal a beállást követően rögtön felveszik a kapcsolatot, nem csak a próbaidő letelte után. A testület fontosnak tartotta egyes alapszervezeteknél a tárgyalások megkezdésnek sürgetését, és számításba vette, hogy helyenként szükség lehet nyomásgyakorlásra is. Az elnökség áttekintette egy április 9-re tervezett európai szintű demonstrációra való mozgósítás feladatait. Várhatóan ezen a napon az európai szakszervezeti szövetség demonstrációt tart Budapesten -mint az EU elnökséget ellátó ország fővárosában - , ahol a részvevők tiltakoznak: ne a munkavállalókkal fizettessék meg a válság terheit. A testület tagokat delegált az MSZOSZ mellett működő munkabizottságokba: a bér- és gazdasági bizottságban Kapuvári József, a szervezetpolitikaiban Golhovics Gábor, a munkavédelmiben Pászli Tibor, a szociálpolitikaiban Gedei Józsefné, a jogi bizottságban pedig dr. Túri Aranka vesz részt. Az első félévi munkaprogrammal kapcsolatban döntés született arról, hogy a választmány március végén Gyulán ülésezik, a horgászverseny május végén Pécsett lesz, a kispályás foci tornáról később határoznak. |
újság tartalomjegyzék | következő cikk | |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |