HÚSOS 2010. XVIII. évfolyam 2.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

In memoriam Zelenák Frigyes (1939-2010)

Elment egy nagyszerű ember, Zelenák Frigyes, az Országos Húsipari Kutató intézet korábbi szakszervezeti elnöke, halálával nagy vesztesség érte a húsipari érdekvédők közösségét. Olyan kolléga távozott közülünk, aki szeretett háttérbe húzódni, noha kiváló személyes képességei, felkészültsége arra predesztinálta, hogy mindig az elsők között legyen. Az egykori elektroműszerész, aki munka mellett a szakmájában felnőtt fejjel felsőfokú képzettséget és munkavédelmi szakmérnöki diplomát szerzett, 1961-ben került a húsipari kutatóba. Sikeres, eredményes pályát futott be a szakma szellemi központjában, ahol közel négy évtizedet töltött el. Aranyérmes feltaláló, miniszteri kitüntetéssel elismert kiváló dolgozó lett, aki nyugalomba vonuláskor megkapta a szakmától a Húsipari Kutatásért emlékérmet, a szakszervezettől pedig az Édosz aranygyűrűt. 1983-ban megválasztották a kutatóintézet szakszervezeti vezetőjének, részese lett szép eredményeknek és nehéz küzdelmeknek. Munkahelyén pontosan érzékelte a húsipar leépülését, a válság hatásait és a maga területén gyakran hangoztatta, hogy a nehézségekkel küzdő cégek rosszul teszik, ha a kutatási tevékenységen spórolnak. Nehezen élte meg a szakmai és szellemi értékek elsorvadását, az elért színvonal és minőség visszaesését. Évekig gondozta a Húsipari Múzeum anyagát, ismerte a szakma múltját, szívesen foglalkozott a mesterség régi eszközeivel és emlékeivel.

Zelenák Frici, ahogy sokan hívtuk, szelíd mosolyával, okos szavaival, minden iránt nyitott személyiségével nagy rokonszenvet váltott ki a szakszervezeti tisztségviselők körében. Ott volt mindig a HDSZ által kezdeményezett akciókon, ha tenni, tapasztalni, tiltakozni kellett, minden időben szívvel és lelkiismerettel dolgozott a munkavállalók érdekeiért.

Kedves Frici, drága kollégánk, nyugodjál békében.