2010. XVIII. évfolyam 2.szám |
BÉR ÉS MUNKA |
A szakszervezet folytatja a bérharcotSzolnokon tartotta első ülését a HDSZ VIII. kongresszusán mandátumot kapott új választmány. Az ülésre érkezők demonstrációt terveztek a Debreceni Csoport Hús Kft-nek a Tisza parti városban lévő központja előtt, hogy nyomatékot adjanak a szolnoki, debreceni és békéscsabai kollégák bérharcának. Miután a cégvezetés bérajánlatot adott, és kitűzték az első tárgyalást, felfüggesztették a szolidaritási akciót. A választmány azonban az idei béralku helyzetének értékelése alapján a bérharc folytatása mellett döntött. Elfogadta a szakszervezet idei költségvetését és állást foglalt az ágazati érdekvédelem több aktuális kérdésében. Elégedetlen emberekA Debreceni Csoport menedzsmentje megváltoztatta magatartását, miután a médiából értesült, hogy az ország minden részéből érkezett húsosok érdemi béremelési javaslatot és a tárgyalások haladéktalan megkezdését követelik a cégvezetéstől, amely korábban gyakorlatilag elutasította a helyi szervezet ajánlatát. A menedzsment konkrét javaslatot tett és kinyilvánította tárgyalási készségét, ez után a választmány úgy döntött, hogy felfüggeszti a demonstrációt és a bértárgyalások eredményességétől teszi függővé annak megtartását. Az alapszervezetek képviselői tájékoztatták egymást a béralku helyzetéről. A Kométánál eredményesen zárultak a tárgyalások, a cégvezetés és a szakszervezet megállapodást kötött a 2010. évi bérfejlesztésről, amelynek a mértéke összességében meghaladja az idei évre várható inflációt. A Pick érdekvédői arról számoltak be, hogy a tárgyalásokon nem sikerült előrehaladni, miután a szakszervezet elfogadhatatlannak ítélte a cégvezetés ajánlatát. A szakszervezeti tárgyaló csoport a tulajdonosokkal való egyeztetéssel, illetve nyomásgyakorlással kívánja erősíteni alkupozícióját. Tekintettel arra, hogy a húsvét is elmúlt bérfejlesztés nélkül, romlik a cégcsoporton belüli hangulat, a dolgozók nehezményezik a munkáltató magatartását. Hasonló türelmetlenség és elégedetlenség tapasztalható több cégnél, ahol időhúzó taktikát folytat a cégvezetés. Több hozzászóló emlékeztetett arra, hogy a munkavállalók megértést tanúsítottak a válság okozta termelési gondok iránt, most azonban már szeretnék, ha a munkáltatók is figyelembe vennék a megélhetési nehézségek fokozódását. Kapuváron és a Szegedi Paprikánál bíznak abban, hogy hamarosan érdemi tárgyalások történnek és közelebb kerülnek a megállapodáshoz. Gyulán a gyengébben sikerült évkezdés hátráltatja az ajánlat megtételét, a Húsipari Kutatónál a Vagyonkezelő megtiltotta a bérfejlesztést. Az ülés résztvevői úgy ítélték meg, hogy továbbra is élni kell a nyomásgyakorlás minden eszközével, vállalni kell a konfliktusok nyilvános megjelenítését. Érdekvédelmi háttérA tervezett program szerint a választmány elfogadta a HDSZ 2009. évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámolót és egyhangú szavazással szentesítette az elnökség javaslatát szakszervezet idei költségvetésére. Kapuvári elnök a beszámolóból azt emelete ki, hogy az ágazat zsugorodásával együtt csökkent a szakszervezet taglétszáma, amely egyre inkább veszélyezteti a hosszú évek alatt kialakult működési kereteket. Ebben a helyzetben gondokat okoz, hogy a HDSZ egyik bérlője hosszú ideje nem fizet. Mindent együttvéve azonban a terveknek megfelelően alakult a szakszervezet gazdálkodása, a korábbi években kialakult színvonalon sikerült biztosítani az érdekvédelmi munka feltételeit. Pászli Tibor alelnök, az idei évre szóló javaslat előterjesztője hangsúlyozta: a tagság fogyása és a tagdíj emelése összefügg. A tagság megtartása döntően az érdekvédelmi munka hatékonyságától, az elért eredményektől függ, döntően attól, hogy sikerül-e normális béreket és munkakörülményeket kiharcolni a dolgozóknak. Tagszervezés révén jelenleg a létszám szinten tartását lehet elérni. Sajnálatosnak nevezte, hogy olyan körülmények között kell a költségvetésről határozni, amikor még a cégek többségénél nincsenek elfogadott bérmegállapodások. A vitában Vida Kálmán (Kaposvár) és Tóth Ferenc (Pécs) is felvetette, hogy a tagok számon tartják, milyen előny származik a szakszervezeti tagságból és nem tartják igazságosnak, hogy a „potyautasok” is élvezik a kiharcolt előnyöket. Golhovics Gábor alelnök egyetértett a kintlévőség behajtására irányuló lépésekkel, és megerősítette, hogy egyes területeken veszélyeztetné az érdekvédelem hatékonyságát a költségek erőteljes visszafogása, ami nem járható út. Többen is hangsúlyozták, hogy sokan még nem értik meg, ha nincs szakszervezet, nincs esély megfelelő bérezésre. Molnár Károlyné (Szolnok) megköszönte a kollégáknak, hogy a demonstráció előkészítésével sikerült megfelelő tárgyalási pozíciót kialakítani a cégvezetéssel, a szolnokiak közül sokan most érezték meg az összefogás erejét. Szövetség és megújulásA Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének 2010. novemberre tervezett kongresszusával kapcsolatban Kapuvári József tájékoztatást adott a szervezet gazdálkodásának főbb elemeiről, illetve felhívta a figyelmet a közzétett vitairatra. Több hozzászóló is úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi mentalitással nem lehet megújulni, amire viszont elengedhetetlenül szükség lenne. Szóvá tették a választási kampányban a szocialistákkal kötött tagozati megállapodást, felvetődött az is, hogy talán másik konföderációhoz kellene csatlakozni. Ugyanakkor a kiadott vitairatot jó kezdeményezésnek ítélték, a szövetség vezetésének megerősítését szorgalmazták az ágazati vezetők túlsúlyával szemben. Többen várakozással tekintenek az új kormány és a szakszervezetek kapcsolatának, a társadalmi párbeszéd kialakult rendszerének alakulása elé. Golhovics Gábor alelnök tájékoztatást adott arról a kommunikációs programról, amelyen az MSZOSZ szervezésében részt vett, képzés jelleggel megosztotta tapasztalatait a testület tagjaival. A kollégák nagy érdeklődéssel fogadták a média használatával, a személyes kommunikációval kapcsolatos ismereteket. Harkai Attila választmányi elnök kezdeményezésére igen érdekes beszámolók hangoztak el a tagszervezésről, illetve olyan kommunikációs szituációkról, amelyekben nagyon sok múlik az érdekvédő felkészültségén. A választmányi ülés jó hangulatban, a résztvevők aktív hozzájárulásával végezte el a kitűzött feladatokat, sikeresen megtörtént az új tagok bekapcsolódása a munkába. A tanácskozás megszervezéséért, a kitűnő ellátásért mindenki őszinte köszönetet mondott a házigazda Molnár Károlynénak és a szolnoki kollégáknak. |
újság tartalomjegyzék | következő cikk | |
rovat tartalomjegyzék |