Az ombudsman esete a sztrájktörvénnyel

Ismert közszereplő tűnt fel a januári BKV-sztrájk körül. Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, kihasználva a munkaügyi konfliktus által keltett médiafigyelmet, nyilatkozott a sztrájktörvénnyel kapcsolatos aggályairól. Nem ez volt az első kísérlete, hogy közjogi okoskodással fékezze a munkavállalói érdekek érvényesítését. Tavaly októberben egy szakmai konferencián ismertette két éve futó projektjét, amelyben a sztrájktörvény „szabályozási hiányosságait” kívánja feltárni. Érdekes módon, ahogy az ombudsman a sztrájkl idején megszólalt, az egyik legnagyobb munkáltatói szervezet rögtön kezdeményezte a sztrájktörvény módosítását.

Az ombudsman joga, hogy megvizsgálja egyes állampolgárok panaszait, akiket egy sztrájk különösen hátrányosan érint. Teszem azt, nem jut el valaki orvosi vizsgálatra a közlekedési sztrájk miatt. Hiba azonban, ha a jogszabályokkal való bűvészkedésben elsikkad a lényeg: a sztrájkhoz való jogban az emberi szabadság jut kifejezésre. Ami, mint tudjuk, vagy van, vagy nincs. A sztrájkjog minden eszközzel való korlátozása, ellehetetlenítése esetén a munkavállaló alkuképtelenné válik, a munkavégzés kényszer (értsd: rabszolga) jelleget ölt. Ha a munkás csak súlyos kockázatok árán teheti le a szerszámot, a tisztviselő az aktát, akkor felborul a szerződő felek egyenjogúsága, ami kifejezésre jut a kétoldalúan megkötött munkaszerződésben.

Minden elvont fejtegetés helyett többet elmond a lényegről az úgynevezett csicskáztatás jelensége, amikor védtelen, kiszolgáltatott embereket kényszerítő erővel, haszonszerzés érdekében dolgoztatnak lelketlen gazemberek. Népi kifejezéssel tudjuk csak nevén nevezni a dolgot, mert a magyar jogból hiányzik a rabszolgatartás fogalma. Megjegyzem: megfelelő tényállás hiányában a hatóságok is gyakran csak más szabálysértések miatt tudnak fellépni korunk rabszolgatartói ellen.

Az állampolgári jogok őreinek érdemes lenne azokat az eseteket is vizsgálni, amikor egyes munkahelyeken úgy érzik az emberek, hogy „csicskáztatják” őket, tulajdonképpen rabszolgák. Néha így is nevezik magukat. A joggal bűvészkedő tudományos kutatóknak azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy végül is mi végre dolgozunk, végzünk munkát. A fent említett konferencián ugyanis olyan érvelés is elhangzott, amelyet nem tudtam másként érteni, minthogy a dolgozó állampolgárok rendszeresen hátrányokat okoznak a nem dolgozó állampolgároknak. Az ombudsman ugyanis erős hajlandóságot érez, hogy a többség-kisebbség logika alapján vizsgálja egyes sztrájkok következtében kialakult helyzeteket. Ebből a képletből pedig mindig az jön ki, hogy a sztrájkoló kisebbség – teszem azt a közlekedési dolgozók – sértik a többségben lévő utasok érdekeit. Adott esetben pedig a hentesek munkabeszüntetése a sok-sok fogyasztókat sérelmére lenne. Kis túlzással hozzáteszem: hazánkban a munkaképes lakosság alig több mint fele dolgozik, mi lesz itt, ha a foglalkoztatás további csökkenésével a társadalomban kisebbségbe kerülnek a dolgozók? A többség megtiltja nekik, hogy dolgozzanak? Jogászi logikával még ez is elképzelhető.

Hosszú lenne a hazai sztrájkok elmúlt két évtizedes tanulságait összefoglalni, ezért csak rövid megjegyzést teszek. Tapasztalatom szerint a sztrájkok körüli ellentmondások elsősorban nem a jogi szabályozásból fakadnak, hanem a szociális párbeszéd intézményeinek kiürüléséből, a munkavállalói érdekvédelem rosszul kiépült struktúráiból, a szakszervezetek neoliberális (le)kezeléséből, a versenypiac vadkeleti kinövéseiből. Ezeken a problémákon pedig nem segít száz ombudsmani projekt sem. Szabó Máté ügybuzgalma tiszteletet érdemel, és még az is lehet, hogy célba ér. Csak nem oda, ahova elindult. A sztrájktörvény hiányosságainak hangoztatása jól jöhet egy következő kormánynak...