Disznótor

Napszúrással felérő hír rázta meg nyár közepén a téli disznótorok híveit. Néhány nappal azok után, hogy Brüsszelben eltörölték az uborka hajlásszögét előíró rendeletet, a fogyasztóknak újabb hatósági kihívással kellett szembesülni. A hazai médiát uraló uborkaszezonban híre kelt, hogy az agrártárca célba vette a disznótor megszüntetését. A hirtelen támadt feszültséget némileg enyhítette, hogy Szollár kormányszóvivő „állati” hasonlattal élve ökörségnek nevezte a híresztelést és még azt is hozzáfűzte népies fordulattal, hogy a hírnek annyi valóságtartalma van mint „mackósajtban a brummogás”, és hírlapi kacsának tekinthető, ami a lapokban megjelent.

Valami azonban zörgette a harasztot, mert a hír cáfolatát a tárca egy alacsonyabb rangú tisztviselőre bízta, aki elmondta: korábban valóban volt egy olyan uniós javaslat, hogy végezettséghez kéne kötni a disznóvágást, azonban ezt a tagállamok leszavazták.

Korábban hallani lehetett arról is, hogy az élelmiszerbiztonság felelőseit foglalkoztatja a disznóvágással egybekötött falunapi sütések-főzések, vállalati családi napok szokása, amit szívesen „szabályoznának” egyes tisztviselők.

Meglehet, a vágóhidak környékén akadnak hívei a házi disznóvágások korlátozásának, akik esetleg nyomást is gyakorolnak a hivatalokra. Mindent egybevetve azonban nyugodtan leszögezhetjük: a hagyományokkal szembe menni nem érdemes. A disznótorok megtartják és növelik a hazai húsfogyasztók, a magyaros ízek kedvelőinek a táborát.