2009. XVII. évfolyam 3.szám |
SZAK- SZERVEZETI ÉLET |
Nagy hal reményébenBezdán János, a HDSZ tavaly elhunyt alelnöke 2001-ben alapítója és kezdeményezője volt az országos horgászversenynek. A kiváló kolléga, a szenvedélyes horgász tiszteletére, egy testületi döntés alapján az idei évtől HDSZ „Bezdán János” Országos Horgászverseny néven rendezi meg a soros házigazda a szakszervezet egyre nagyobb népszerűségnek örvendő eseményét. Május 16-án a HDSZ pápai alapszervezete vállalkozott az immár nyolcadik pecás találkozó megrendezésére. Egyébként a pápaiak tavaly debütáltak az országos halfogó vetélkedőn, amelyet mindjárt meg is nyertek, így különös izgalommal készültek az újabb megmérettetésre. Amikor tavaly elvállalták a rangos esemény megszervezését, még csak bíztak abban, hogy az akkor még felszámolás alatt lévő cég problémái megoldódnak, szerencsére az optimizmusukat igazolta az idő. A Pápai Hús 1913 Kft. szponzorálásával tartott rendezvényen, amelyen egyébként az elmúlt években szinte mindig esett az eső, kisütött a nap a pápaiak és a vendégek felett, ragyogó, kimondottan horgászásnak kedvező volt időjárás. A verseny a Strandi horgásztavon zajlott, amely nagyon szép környezetben található, akár családi kikapcsolódásra is alkalmas. Ezen kívül minden horgász fantáziáját megmozgatja manapság az a négyszázezer forintos „vérdíj”, amelyet egy megjelölt, közel 2 méteres tokhalra tűztek ki a tó gazdái. Izgalmasan indult reggel hét óra után a verseny. A tavalyi pápai bajnokcsapat előző este nagyon fogadkozott, hogy a hazai pályán megvédik első helyezésüket, ám a verseny fél idejéig még halat sem fogtak. Nem így a kaposváriak, akik nagyon húzták a halat. Aztán beindult a debreceni gyors, a pécsi expressz és a szegediek is megfogták a rántani való halukat. Biztatóan szerepelt Gyula, Baja és Szolnok csapata is. A folytatásban aztán a tavalyi győztes trió hatalmas hajrát nyitott. Így a végső számolásnál rendkívül kiélezett küzdelem után alakult ki a csapatok sorrendje. Eredményhirdetés előtt a 13 csapatból hat-hét együttes is bizakodhatott abban, hogy a dobogó legfelső fokára állhat. A tó adottságai alapján három szektorra volt osztva a helyszín, minden szektorban a legtöbb halat fogót díjazta a zsűri, a csapatverseny a szektorokban elért helyezések összeadásával alakult ki. Első Pécs csapata (Darabos József, Kiss Gábor, Schmidt János) lett 11 ponttal, a második hely Debrecen csapatának (Tóth János, Forgács László, Pelei László) jutott 11 ponttal, mindössze 30 dkg-val lemaradva az elsőtől. A pápai triónak (Horváth Sándor, Horváth Gyula, Kolonics Zsolt) idén a harmadik hellyel kellett beérni. Szektor-győztes Tóth János (Debrecen) és Horváth Sándor (Pápa) lett, abszolút győztesnek pedig Király Miklós (Kaposvár) bizonyúlt 32 kilogramm hallal. A legnagyobb halat, egy 7,9 kilogrammos pontyot Kiss Gábor (Pécs) fogta. A 39 versenyző összesen csaknem öt mázsa halat fogott. A nagy hal azonban nem akadt horogra. Az ebéddel egybekötött díjkiosztón Politzer József, a Pápai Hús 1913 Kft. ügyvezető igazgatója is tiszteletét tette és átadta a cég felajánlását. Ezt követően élménybeszámolóval és zenés estével zárult a verseny napja a pápai Arany Griff Hotelben, a versenyzők szálláshelyén. (Harkai)
Emlékezés GyulánMájus 9-én Bezdán János egykori kollégái is horgászversenyt rendeztek az elhunyt sporttárs tiszteletére Gyulán. János örökös helyén, az A/1-es szektorban mécses gyújtásával, egy perces néma főhajtással, és egy szál fehér rózsával emlékeztek a nagyszerű horgászra. A verseny alkalmat adott az emlékek felelevenítésére, hiszen szinte csak róla szóltak a nevezetes történetek, emlékezések. Igaz, sok hallal nem büszkélkedhettek a gyulai verseny résztvevői, de azért a szép idő és a társaság kárpótolta őket. A verseny befejezését és a mérlegelést követően, a helyben főzött ebéd előtt értékes díjakat vehettek át a legjobbak. Tóth János volt kollégánk ez alkalomból felajánlott vándorserlegét Gergely János (a füstölő dolgozója) vehette át az első díjjal együtt. A gyulai Bezdán János horgászversenyt szeretnék ősszel megismételni a szervezők. (Petrusánné)
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék |