Búcsú Bezdán Jánostól

Fájdalmas és pótolhatatlan veszteség érte a Húsipari Dolgozók Szakszervezetét, az ipari munkások érdekvédelmi mozgalmát, 2008. október 22-én 57 éves korában súlyos betegségben elhunyt Bezdán János, a Gyulai Húskombinát szakszervezeti tanácsának és üzemi tanácsának elnöke, a HDSZ alelnöke. Elhunyt kollégánkat november 5-én szűk családi körben helyezték örök nyugalomba a gyulai Szentháromság temetőben. A temetés másnapján a sírnál a Gyulai Húskombinát több egykori és mai vezetője, több száz munkatársa, barátok, tisztelők, a gyulai alapszervezet vezető testülete vett végső búcsút köztiszteletben álló vezetőjétől.

Harmadnapon a HDSZ ügyvivő testülete a békési városban kihelyezett ülésen emlékezett meg elhunyt alelnökéről, koszorút helyezett el a sírján és mécsest gyújtott tiszteletére. A gyász és emlékezés érzéseit Németh György társadalmi elnök foglalta szavakba a virágokkal borított sírnál: „Mély megrendüléssel vettem - de nem tudomásul -, hogy elment egy kolléga, egy szakszervezeti vezető, egy barát, egy szakember, egy ember. A családjáért, a szakmájáért, a munkájáért élt és tett mindent. Ha ott lehettem volna, ha ott lettem volna a ravatalodnál, talán ama római szavaira utalva úgy fogalmazok: nem temetni jöttem Cézárt! Nem temetni akarlak kedves barátom, hanem búcsúzni jöttem. Búcsúzni attól, akivel annyi szép és küzdelmes évet töltöttem együtt.

Nehéz szavakba önteni mindazt, ami most megfordul a fejemben. Nem vagyok felhatalmazva, hogy nekrológot írjak Rólad, csak elköszönni, csak búcsúzni jöttem, megtartva magamban mindazt a sok szép emléket és évet, amit sikerült eltölteni együtt. Búcsúzom, nyugodjál békében!”

Bezdán János sírjára koszorút küldött az ÉDOSZ, haláláról hírt adott és részvétét fejezte ki az MSZOSZ, megemlékezett róla az országos és a helyi média. A HDSZ a temetés napján kiadott közleményben idézte fel az alelnök életútját és munkásságát.

Bezdán János 1965-ben ipari tanulóként kezdett dolgozni a Gyulai Húskombinátban, ahol hentes szakmát szerzett. Később a legkiválóbb szakmunkások közé kűzdötte fel magát, munkahelyi vezetői megbízatásokat látott el. Szakszervezeti tag lett, tisztségeket vállalt, majd 1980-ban megválasztották az alapszervezet titkárának. 1989-ben egyik alapítója a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének, az elnökség tagja, 2005-től alelnök. Az elmúlt két évtizedben a gyulai húsosok vezetőjeként kiemelkedő szerepet vállalt a húsüzem fennmaradásáért, a szakmai hagyományok megőrzéséért, a munkahelyek megtartásáért, a munkavállalók jogainak érvényesítéséért folytatott érdekvédelmi harcokban. Becsületes, bátor kiállása, embersége és szeretetre méltó egyénisége miatt sokan becsülték az egész szakmában és a szakszervezeti mozgalomban. Kiemelkedő munkáját a HDSZ Aranygyűrűvel, az MSZOSZ Érdeméremmel, a munkaügyi tárca pedig Miniszteri kitüntetéssel ismerte el.

Elment egy elöljáró

Sokszor hallottam Bezdán János felszólalásait tanácskozásokon. Sokat beszélgettünk értekezletek szüneteiben erről-arról. Hallgattam ízes beszédét, egyéni hangsúlyozását, hol derűvel, hol indulattal kísért mondatait és lassan megértettem a titkát. Bezdán János szerette az övéit, szerette a szakmáját, a munkát, és szerette a rendet maga körül. A munka, az élet rendjét. Munkásember lett és az maradt világ életében. A gyulai húsüzem dolgozója. Egy a sok közül. Első az egyenlők között. Sok mindenben első.

Sokat tapasztalt, tanult, becsülte a tudást és ösztönösen vonzódott azokhoz, akik beavatták a szakma, a gyár, a közösség és a közélet titkaiba. Pályafutása során odáig jutott, hogy méltó partnere lett gyárigazgatónak, polgármesternek, bankárnak és miniszternek. Tisztesség, emberség és becsület dolgában bárkivel felvette a versenyt. Ha övéiről volt szó, a húsosok, a gyulai munkavállalók érdekéről, álláspontját bátran képviselte és soha sem riadt vissza a konfliktustól, az ütközéstől, a harctól. Ő és csapata mindig akcióképes volt, ha kellett felvették a „kesztyűt”, ha másként nem lehetett, letették a szerszámot. Alkudozott, követelt, tiltakozott, tárgyalt, perelt, sztrájkolt, tette, amit az adott helyzet kínált és megkövetelt. Érdekvédő volt, a legderekabbak közül való. Harcos, kemény legény, vélt igazában tántoríthatatlan, céljaiban következetes. Különösen, ha a Gyulai Húskombinátról volt szó, szűkebb hazájáról, a magának teremtette világ közepéről, amelyet annyi kihívás ért az elmúlt másfél évtizedben.

Beszélgetéseink során, ha ültünk a füredi szálló halljában, sétáltunk a hamburgi karácsonyi vásárban, telefonon egyeztettük a sztrájkbizottság feladatait, szerveztük a demonstrációt, gyakran szóba hozta, hogy mi a véleménye a gyulai henteseknek az éppen napirenden lévő kérdésről. Évtizedek alatt pontosan kitanulta, hogy mi vállalható és mi az, ami nem egyeztethető össze az általa képviselt emberek érdekeivel. Országos fórumokon a szavai és tettei emiatt gyakran zsinórmértékül szolgáltak. Ha valamivel egyetértett, valamiért kiállt, azon az úton el lehetett indulni. Sokszor éppen maga jelölte ki a járható utat, és nem volt rest elől haladni. Elöljáró ember volt.

Bezdán János sokat tett a közösségért, érdemeket szerzett, munkáját elismerés és tisztelet övezte. Gyulán, a húsos szakmában, és az országos szakszervezeti mozgalomban egyaránt. Elért azonban ennél többet is. Sokan szerették. Varázslatos személyisége, tiszta jelleme átsegítette minden vitán, egyezkedésen, bukáson és győzelmen, távol állt tőle a harag és a gyűlölet. Mint harcos, tisztelte ellenfeleit és becsülte barátait. Gondja volt mindig azokra, akiket kedvelt, szeretett. Megosztotta velük örömeit, vitte ajándékait az ünnepekre, számon tartotta magánéletük eseményeit. Férfias felfogásától távol állt a fecsegés, az intrika, a bajkeverés. Titkaira vigyázott. Bajaival nem szívesen terhelt másokat. Talán az utolsó percig hitte, hogy megbirkózik a rátört betegséggel, nem engedte közel magához a halál gondolatát.

Utolsó találkozásunk alkalmával azt játszottuk, hogy játszunk megint. Végtelen játszmákat, tetteket viszünk végbe, amelyek nem érnek véget a halállal. János, barátom, sokat tettél értünk, megőrizzük az emlékedet. A hiányod fájó. Nyugodj békében!