Küzdelmes évszázad áll mögöttünk

Kapuvári József, a HDSZ elnökének beszéde

Tisztelt Választmány! Kedves Vendégeink!

Miközben készültem erre a beszédre, sokat töprengtem, hogy egy klasszikus, pátosszal körített ünnepi beszéddel emlékezzek meg mozgalmunk 100. éves jubileumáról, vagy korunk, mindennapjaink aktualitásáról osszam meg gondolataimat. Az utóbbi mellett döntöttem.

Szolidaritás-hiány

Szolidaritás és szakszervezet az elmúlt száz évben összetartozó fogalmak voltak, kifejezték a mozgalom lényegét. Hogy alakul ma a szolidaritás a társadalomban, egyes embercsoportok között, azonos érdekcsoporton belül, egy szakszervezet tagjai között?

Emberi közösségről szolidaritás nélkül nem beszélhetünk. Sokat panaszkodunk manapság, akár szakszervezetről, akár baráti társaságról legyen szó, hogy nincs szolidaritás. Hiánycikk lett a szolidaritás. Úgy vélem, talán ezért érezzük sokszor olyan elviselhetetlennek a helyzetünket, a mindennapjainkat, fáj a szolidaritás hiánya.

Megfigyelhető, hogy egy rádió-, vagy televíziós műsor hatására emberek ezrei készek akár anyagilag is segíteni bajbajutott társaikon. A segítőkészség ilyen esetekben együttérzést, megértést jelez, de én az ilyen típusú magatartást a karitatív kategóriába sorolom. Hasznos és az egyéneknek örömet okoz az emberbaráti cselekedet. Ellenben ami a társadalomban ma nincs jelen, és sajnos a szakszervezetek is küzdenek a hiányával, az a szervezett szolidaritás. A különféle társadalmi csoportok szervezett, tudatos fellépése, segítségnyújtása. Meggyőződésem, ha javul is majd a gazdasági helyzetünk, bővülnek egyéni lehetőségeink, egy szolidaritás-hiányos társadalomban nem fogjuk igazán jól érezni magunkat.

Küzdelmes évszázad áll mögöttünk. Benyomásom szerint az, ami a száz évben végig folyamatosan jelen volt a mozgalmunkban és lehetővé tette az eredményes fellépést, nem más, mint a munkás-szolidaritás. Az újraszületett tőkés rendszerben, amelyet piacgazdaságnak hívunk, nagy embercsoportok, szakmai közösségek számára az érdekérvényesítés lehetősége ma is az összefogásban, a cselekvő szolidaritásban rejlik.

Változatlan célok

Ha átnézzük a régi szakszervezeti harcokról szóló írásokat, a szervezkedés céljait, megállapíthatjuk, hogy száz év eltelt ugyan, de a célok ma is ugyanazok. Többek között arra gondolok, hogy újra küzdeni kell a munkaidő meghosszabbítása ellen, de újra időszerű lett a tisztességes bérekért, a jobb munkakörülményekért, a munkahelyekért, a munkahelyek megtartásáért, a szociális biztonságért való fellépés is.

A „tisztességes bér” fogalmát tudatosan használtam, hiszen nemzetközi dokumentum mondja ki, hogy mindenkinek joga van a megélhetést biztosító tisztességes bérhez. Ennek a dokumentumnak a ratifikációja azonban Magyarországon még nem történt meg. Tudom persze, hogy a ratifikációval nem lesznek automatikusan tisztességes bérek. Ehhez két feltétel még szükséges: a gazdaság, a termelékenység jelentős növekedése, és a szakszervezetek fellépése.

A biztonság fogalmának több értelmezése van, ezek közül a szakszervezetek számára a legfontosabb a munka biztonsága, a szociális biztonság. Ebbe beleértem a megfelelő nyugdíjrendszert és a megfelelő egészségbiztosítást is. Tervezhetetlen az élet - mondják sokan, semmiben nem lehetünk biztosak, nincs biztos munkahely, nincs biztos fizetés, nincs biztos munkaidő, vagyis máról- holnapra élünk.

Az elmúlt száz évben a munkások bíztak a szakszervezetekben, amelyek nemcsak védték érdekeiket, de tanították, képezték is őket, amire igényük is volt. Ma is igaz: csak szervezetten, felkészült tisztségviselőkkel, tudatos szakszervezeti tagsággal van esély eredményt elérni, úrrá lenni a nehézségeken.

Nyolc + két évtized

A mesterségünk ősi, a mozgalmunk 100 éves. A mai érdekvédők többsége által átélt közös múlt is lassan két évtizedre tekint vissza. Ha a közel két évtizedet hasonlítjuk az első 80 évhez, megállapíthatjuk, hogy a hatalmas gazdasági, technikai fejlődés ellenére a mai szakszervezet sincs jobb helyzetben, mint elődei.

Az elmúlt két évtizedben meg kellett küzdenünk a történelemben korábban meg nem történt átalakulással, az állami tulajdon tömeges privatizációjával. Ebből a folyamatból tudatosan, jogilag is kiszorították a szakszervezeteket, így érdemben nem tudták befolyásolni azt. Megítélésem szerint a gazdaságban sok minden másképp, kedvezőbben alakult volna, ha a munkavállalói érdekvédelem nem szorul ki a privatizációból.

Meg kellett küzdenünk egy politikailag szított szakszervezet-ellenességgel is. A hagyományos szakszervezeti feladatok mellett sokszor kellett harcolnunk vállalatok, munkahelyek fennmaradásáért. Talán szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy kiemelkedő szerepünk volt sok munkahely megmentésében. Legújabb kori múltunk jellemzői közé sorolható, hogy szakmai érdekvédelmet is felvállaltunk, hiszen a szakma megfelelő működése előfeltétele a mi eredményességünknek is.

Szerveztünk sztrájkokat, erőteljesen felléptünk a nemzeti vagyont könnyelműen elfecsérlő privatizáció ellen. Sok olyan dologgal kellett megküzdenünk, amely az első nyolcvan évben nem volt a szakszervezetek feladata.

Két tűz között

A száz évre történő visszatekintés mellett nem tekinthetünk el a mai helyzet értékelésétől sem. Szakszervezetünk a rendszerváltozás idején 28 ezer taggal alakult meg az ágazatban foglalkoztatott 36 ezer fős létszámból, 24 elismert húsipari cég tartozott működési körünkbe. Szakágazatunk korábban Magyarország számára kiemelkedő fontossággal bírt. Béreink a legjobbak között helyezkedtek el.

Minden erőfeszítésünk mellett mára a helyzet alapvetően megváltozott, néha úgy érezzük, hogy a politikának, az országnak, hazánknak nincs is szüksége ránk. Munkánkat, költségeinket nem tudjuk elismertetni sem a kereskedelmi láncokkal, és úgy tűnik, a fogyasztókkal szemben sem. A termelők minket hibáztatnak - ebben sok esetben a politika is hibás -, hogy nem akarjuk megfizetni munkájuk árát. Úgy tűnik, két tűz közé kerültünk.

Uniós tagságunk nyújtotta lehetőség, hogy a hazai helyett import alapanyagból dolgozzunk. Költség, versenyképesség szempontjából ez valamilyen kiutat jelent, de nem lassítja a leépülésünket. Alapvető változásokra lenne szükség ahhoz, hogy munkahelyeink biztosabbak, termékeink versenyképesebbek legyenek. Szakszervezetünk összes gondja abból ered, hogy szakmánk - az uniós belépés után - nem a fejlődő, hanem a felgyorsult ütemben leépülő ágazatok közé került.

Nem szeretném a beszédemet túl pesszimistán zárni, hiszen mi vagyunk azok, akik folyamatosan, évek óta kezdeményezzükk az állattenyésztésre és húságazatra vonatkozó, növekedést eredményező ágazati politika kidolgozását és annak megvalósítását. Mert csak egy egyensúlyát megtalált, növekedési, fejlődési esélyekkel dolgozó szakma biztosíthat számunkra munkahelyeket, jobb béreket, vagyis a szakszervezetünk számára eredményes munkát lehetővé tevő feltételeket.

A mai megemlékezésünknek az lehet az üzenete a társadalom számára, hogy „biztonságos munkahelyeket akarunk, esélyt a munkahelyeink megőrzésére, életkörülményeink javítására.” Ehhez kérünk támogatást a szövetségeseinktől és barátainktól, minden kollégától.

Elhangzott a HDSZ ünnepi választmányi ülésén.