Puskás lő, gól!

Új pláza nyílt a kilencvenes évek közepén a fővárosban. Talán az első bevásárlóközpont volt, jó nagy felhajtást csináltak a kereskedelem apostolai az eseménynek. Számos híresség mellett meghívták a legendás focistát is, akinek akkoriban ezek a fellépések talán némi zsebpénzt is hoztak. Puskás Öcsi álldogált egy üzlet ajtajában, a fényes partin megjelent urak és hölgyek azt is gondolhatták, hogy talán üzletet nyitott az idős sportoló. Netán csak félreállt egy kis pihenőre? Akik felismerték, megbökték a partnerüket, hogy látja-e, amit látni kell, és sodródtak tovább a hullámzó tömeggel.

Ahogy néztem a híres embert, észrevettem a mögötte lógó táblát, amely megvilágította a helyzetet: Puskás Öcsi dedikál. Hosszan bámultam Puskást, akinek a nevében gyermekkoromban megszámlálhatatlanul sok gólt lőttem. Az aranycsapat legendája az ötvenes évek végén még ott lebegett a falusi iskolaudvar, a legelő és a kertünk fölött, ahol naphosszat rúgtuk a labdát. Amikor csak ketten-hárman jöttünk össze, és nem lehetett „cselezni”, akkor kapura lőttünk. Letettük a lasztit a földre, farkasszemet néztünk a kapussal, hátráltunk néhány lépést, majd nekifutás közben - Szepesit utánozva - üvöltöttünk: Puskás lő, góóól!!!

Később hűtlenek lettünk hozzá, a labdát Tichy Lajos nevét kiabálva bombáztuk kapura, pedig a nyugati határ közelében Puskást néha láttuk az osztrák tévében. Csodálatosan játszott, de azért meguntuk, hogy mindig a Reál Madrid nyert.

Talán a gyermekkori emlékek hatására, hirtelen úgy döntöttem, autógrammot kérek Öcsi bácsitól. Nem magamnak, hanem ajándékul a kocsmárosnak, aki ott a faluban most is él-hal a fociért. Gyorsan vettem egy képkeretet az egyik boltban, hogy ne egy fecnire kerüljön az aláírás. Aztán odaléptem Puskáshoz és kicsit élcelődő hangon kérdeztem:

Kaphatnék-e autógrammot? Azért kérdezem - mondtam -, mert nem nekem lesz és a kocsmáros barátom, akinek vinném, nagy fradista.

Rám nézett az egykori honvédos, nyúlt a papírért, villant a tekintete, egy kis mosoly suhant át az arcán és élből válaszolt:

- Ha kocsmáros, nem rossz ember, egy fröccsöt ad érte.

Ennyi történt, de ebben a töredéknyi időben egy végtelenül rokonszenves, nagyon intelligens ember benyomását keltette bennem a leghíresebb magyar, aki fura helyzetben, egy bolt előtt is önmagát adta.

Elkészült a közös kép, illendően elköszöntem tőle és azóta, ha egy plázában járok, megszólal bennem a régi hang: Puskás lő, góóól!