2006. XV. évfolyam 1.szám |
KITEKINTÉS |
Fejlődő agráriumA magyar agrárium termelését 2013-ra a jelenlegi szinthez képest 20 százalékkal kell növelni - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egy január végi szakmai tanácskozáson. A miniszter szerint a magyar agrártermelés 10 éven belül 30 százalékkal lehet nagyobb a jelenlegi szintnél. Ugyanakkor elmondta, hogy az unió régebbi tagállamaiban a termelés-visszafogása, illetve szintentartás jellemzi az ágazatot. Hozzátette azonban, hogy a hazai agrártermelés jelenleg az uniós szint mintegy 60 százalékát teszi ki, ezért van fejlődésre lehetőség. A miniszter kijelentette: az elkövetkező két évben a magyar mezőgazdaság eredménye összességében elérheti a 100 milliárd forintot és 2013-ra 150 milliárd forint körül alakulhat. Ez az eredményességi szint tavaly mintegy 60 milliárd forint volt, de az ágazat 2003-ban még hatmilliárd forint veszteséggel zárta az évet. A következő években jelentős átalakulás előtt áll a magyar agrárium szerkezete. Egyrészt a támogatási rendszer változik meg gyökeresen, mivel sok esetben a támogatásokat el kell választani a termeléstől. Emellett a magyar mezőgazdaságnak 2009-ben át kell térnie az úgynevezett üzemsoros vagy farmtípusú támogatási rendszerre, az SPS-szisztémára. |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |